fájdalom
fájdalom: Az ÓSz-ben a fájdalmat nem szégyellik, nem rejtik el, hanem kifejezik sírással, kiáltással, jajgatással, a ruha megszaggatásával, ill. azzal, hogy hamut v. port szórnak magukra. A szokásos testi v. lelki szenvedéseken kívül ok a ~ra a nép nyomora, másnak a baja (részvét) v. a saját vétség (Zsolt 51). A ~ az ósz-i felfogás szerint a csontokban, a szívben, a vesékben, a belső részekben v. a májban fészkel, s Isten haragjának a jele; innen érthetők a megtérésre intő szavak (32,3 kk.; 38,4.19; 39,12; Iz 1,4–9). A ~ által úgy neveli Isten az embert, mint az ember a fiát (Jer 10,24; 31,18 kk.; 46,28; Siral 3,33; Zsolt 94,12 kk.; Bölcs 3,5). A ~ próbára teszi az embert (3,5; Sir 2,5), és előkészíti a bűnös gyógyulását, megtérését (MTörv 32,39; Iz 10,22; Jer 30,17; Zsolt 107,17–20). Isten kiválasztottainak Isten üdvözítő tervei jegyében el kell viselniük a fájdalmat (Ter 50,17–20; Rut 1,20 kk.; Jer 15,10–18; 18,19–23; 20,7 kk.; Ez 2,6; 24,16 kk.; Oz 1 kk.), ezzel levezekelhetik a bűnösök vétkeit (Iz 53; Dán 3,39 kk.; 2Mak 7,37 kk.). A ~ban az igaz találkozik Istennel (Zsolt 22,42), a ~ áldás forrásává válik (Iz 66,9 kk.; Jer 30,6 kk.; Mik 4,10; 2Mak 7,36). Csak az örökre elvetetteknek lesz részük soha véget nem érő ~ban (vö. Iz 66,24; Dán 12,2; Jud 16,17); az igazakat és azokat, akik megbánják bűneiket az eljövendő üdvösség idején Isten minden ~tól megszabadítja és fájdalmukat örömre változtatja (Iz 25,8; Bölcs 3–5; 2Mak 7,11). – A zsidóság a ~nak – büntető-nevelő jellegén túl – vezeklő szerepét is látja. – Az ÚSz-ben – mint ember – Jézus is érez fájdalmat (Mk 3,5; Lk 19,41; Jn 11,35; 13,21), és borzad tőle (Mk 14,34 kk.; Jn 12,27). Fájdalmát könnyeivel és kiáltásával is kifejezi (Mk 15,34–37; Jn 11,35; Zsid 5,7). A ~ része üdvözítő tervének (Mk 8,31) és – a halállal – eszköze az ember bűnéért való elégtételnyújtásnak (® szenvedés, ® szenvedéstörténet). A Mester példáját követve a tanítványnak is készen kell állnia – Isten szolgálatában és Krisztus iránti szeretete, hűsége bizonyságául – a ~ elviselésére (Mk 8,34 kk.; 10,38 kk.). A keresztények fájdalma a szülő asszony fájdalmaihoz hasonlít, aki gyermeke világra hozása (= az örök boldogság elérkezte) után már csak az örömet érzi (Jn 16,21 kk.), ezért a keresztény keserű fájdalmában, a legnagyobb megpróbáltatás idején is tud örülni (1Jak 1,2; 1Pét 2,20; 4,12–16); ilyenkor a tanítvány részt vállal Krisztus szenvedéséből az Egyh. javára (Kol 1,24). Az idők végén a hívőknek szorongattatásban lesz részük (Mk 13,19.24 kk.), de fájdalmuk örömre változik (Jel 7,13–17), az elvetetteknek azonban örökké tartó ~ jut osztályrészül (Lk 16,23 kk., 28; Jel 14,9 kk.; 18,7; 20,10). Sem az ÓSz, sem az ÚSz nem ismeri azt a fájdalmat, amelyet aszketikus szempontból okoz valaki magának; ugyanígy a ~ iránti sztoikus érzéketlenségre nevelésnek sincs bennük nyoma.
