gazdagság
gazdagság: I. Az ÓSz-ben viszonylagos jó; ugyanakkor észre kell vennünk, hogy „természetes” szempontból nézve Izr. fiai becsülték a ~ot és csodálták azt, aki ~ra, tekintélyre és hatalomra szert tudott tenni. Sok mondás ecseteli a ~ előnyeit; tárgya a kívánságnak és jutalma az ® erénynek és az ® istenfélelemnek. Ezért Isten ajándékának számít (Péld 3,16; 8,18; 10,22; 11,16; 22,4), ha az ember szert tehet rá a saját munkájával (10,5; 13,11; Sir 11,18). A gazdag önelégült (Jób 31,25; Péld 11,28; 18,11; Sir 5,1.3; 13,3), ez nehezíti a vele való érintkezést (13,1–8). A ~ nagyszerű (pl. 13,21–23), de ugyanakkor roppant veszedelmes dolog is (Péld 5,10; 11,28; 28,6.22; 30,7–9; 13,11; 20,21; 28,22). Mindenesetre a gazdagnak (5,8), különösen, ha nem igaz úton tett javaira szert, nem szabad elfelejtenie: ~át elveszítheti, sőt halálakor biztosan el is veszíti (Zsolt 49,18; Péld 11,4; 19,4; 23,4 kk.; Sir 11,19.24). Érthető tehát, hogy a ~ kérdésével elsősorban a bölcsességi irodalom foglalkozik; különösen 13,1–14,15; 31,3–11 fejtegetései tanulságosak. – II. Az ÚSz-ben csak a szinoptikusok és Pál foglalkoznak a ~gal, ill. a gazdagokkal; Jánosnál (a Jel kivétel!) nem találkozunk a fogalommal (ugyanígy a kincs és bőség fogalmával sem). A szinoptikusok közül legtöbbet Lukács írt a ~ról, a gazdagokról, többször elítélően is (Lk 1,53; 3,11; 4,18; 6,24 kk.; 12,13–21; 14,12–14.33; 16,1–13.19–31). Némelyek ezért úgy vélték, hogy ~ellenes, ebionita hatás érvényesült Lukácsnál, de felfogását helyesebb azzal magyarázni, hogy az akkori társadalmi viszonyok gondot okoztak neki, az „emberi” evangélistának. A szinoptikusok szerint Jézus többször beszélt a ~ról (elsősorban: Mk 10,17–31; Lk 12,13–21; 16; 18,18–30). Jézus nem ítélte el a ~ot (sőt: Isten ajándéka a ~), de kiemelte a ~gal kapcsolatos csalódásokat és veszedelmeket (Mt 13,22 és 6,19) és hangsúlyozta: nem lehet Istennek is; a ® mammonnak is szolgálni (6,24; vö. 16,26; Lk 9,25), s hogy a tevének könnyebb átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába (Mt 19,24; vö. Mk 10,23–25). Ezenkívül a ® kapzsiságtól is óvott Jézus (Lk 12,13–15). – Pál keveset beszélt a földi javak birtoklásáról, annál többet a szellemi-lelki javak bőségéről, azokról a javakról, amelyeket Isten és Jézus Krisztus határtalanul birtokol, és amelynek a hívő emberek (1Kor 4,8; 2Kor 8,9; Fil 4,19; vö. Jel 3,18; 5,12), sőt még a világ és a pogányok (Róm 10,12; Ef 3,8) is részeseivé válnak. Így beszél a dicsőség ~áról (Róm 9,23; Ef 1,18; 3,16; Kol 1,27), a kegyelem bőségéről (Ef 1,7; 2,7), Isten jóságának végtelenségéről (Róm 2,4), a tökéletes megismerés teljes ~áról (Kol 2,2), a tanításban és az ismeretben való ~ról (1Kor 1,5; vö. 2Kor 9,11). Így az apostolok, akik ezeket a szellemi-lelki javakat hirdetik, sőt szét is osztják, a szegények, akik sokakat gazdaggá tesznek (6,10). A kereszténynek tehát arra kell törekednie, hogy Isten előtt gazdag legyen olyan javakban, amelyek Isten előtt kedvesek (Lk 12,31.33–34; Jak 2,1–13; 4,13–5,6; vö. 1Tim 6,18). Ezért helyénvaló a figyelmeztetés: 6,17–19. A Jel 3,17 a ~ és a ® szegénység éles ellentétét állítja elénk.
