hold
hold: 1. Szerepe az időmérésben. Az egymást váltó ~szakoknak (vö. Sir 43,7 kk.; de 7,11: a ~szakok váltakozása a balga szeszélyességének, állhatatlanságának képe) mindig megújuló, mégis mindig ugyanazon (vö. Zsolt 72,5; 89,38; Sir 43,6) ciklusa, amely bizonyos számú napra terjed ki, nemcsak az időmérésnek lett első alapja, hanem a mérték fogalma kialakulásához is indítékul szolgált. Ezt többek között az indoeurópai nyelvek is tanúsítják, amelyekben a ’mérni’, ’mérték’ és ’hónap’ jelentésű szavak eredetük szerint (etiomológiailag) összefüggnek egymással (vö. 43,8: LXX). Az ÓSz és az ÚSz még a ~hoz igazodva számítja az időt (Ter 1,14 kk.; Zsolt 104,19; Sir 43,6 kk.): a ® hónap kezdete és ebből következően a tartama, valamint az ünnepek és az ® év is a ~szakokhoz kapcsolódnak. Ugyanakkor voltak Izr.-ben, akik síkra szálltak a napév bevezetésért és így a hónapokat a ~szakoktól számították (® naptár). – 2. Mint fényforrás. A ~ kevesebb fényt ad, mint a nap (Ter 1,16; 1Kor 15,14), ezért Izr. fiai nem annyira erős fényéért, ragyogásáért (vö. Iz 24,23; 30,26), hanem inkább a szépségéért (Én 6,10) csodálják. De azért a ~ világító is, amelynek az a rendeltetése, hogy megvilágítsa a földet (Ter 1,14 kk.; Jer 31,35; Bár 6,66). Ha valaki a nappali hőség miatt éjszaka utazott, szívesen választotta azt az időt, amikor ~tölte volt (Péld 7,20). – 3. Néphit. A dagadó, majd fogyó, eltűnő és újra megjelenő ~ ritmusában, amely szembeötlő egybeesést mutatott a nők havi ciklusával, a kozmosz életritmusát látták, amely meghatározta a nők termékenységét, a növények sarjadását, az esőt, sőt az ember sorsát is. Ennek a néphitnek a nyomaival a Bibliában is találkozunk. A MTörv 33,14 arról szól, „amit a hold sarjaszt”. A kis félholdacskák amelyeket a nők ékszerül használtak (Iz 3,18), v. amelyeket az állatok nyakába akasztottak (Bír 8,21) nyilvánvalóan a termékenységet voltak hivatva elősegíteni. A Zsolt 121,6 a ~ ártó hatását említi; vö. Mt 4,24; 17,15, ahol is az epilepsziás ~kórosként szerepel. Jób 38,33 feltételezi azt a hitet, hogy az égitestek (= csillagok) meghatározzák a földön az események menetét (a ~ itt kifejezetten nem szerepel). Vsz., hogy erre utal az uralkodik ige is, amivel a Ter 1,16; Zsolt 136,9 él. – 4. A holdkultusz az egész ókori Közel-Keleten fontos szerepet töltött be a vallásban. Amikor Izr. ősatyái „más (= idegen) isteneknek szolgáltak” (Józs 24,2.14), akkor – Ábrahámnak Szin ~isten kultuszának központjaihoz, Urhoz és Háránhoz fűződő kapcsolatai alapján – feltehetjük, hogy „a karavánok vezérét” tisztelték. Az amoriták Jarih néven tisztelték a ~at, amelyről Bet-Jerack és talán Jerikó is a nevét kapta. S. Kirst szerint az ® újhold ünnepe (Szám 28,11.14; 2Kir 4,23; 2Krón 2,3) arra mutat, hogy a ~kultusz Izr.-ben törvényes volt. Ezzel szemben A. Caquot arra hivatkozik, hogy az új~ voltaképpeni ünnepe későbbi eredetű, semmiképpen nem korábbi Ezekiel koránál. Az Ígéret földjén való letelepedés utáni első sz.-okban Izr. fiai jahvizmusának főleg a kánaáni termékenységi istenekkel kellett megküzdenie; ugyanakkor a Kr. e. 8. és 7. sz.-ban asszír hatásra a csillagkultusz burjánzott el (2Kir 17,16; 21,3 kk.), amelyhez a ~ imádása is tartozott. Jób védekezésében arra hivatkozik, hogy a ~ tiszteletére még nem emelte kezét csókra (Jób 31,26 kk.); az imádásnak ezt a gesztusát (ados) a mezopotámiai művészet gyakran ábrázolta. A Bölcs 13,2 is elítélte azokat, akik „az ég világítóit” isteneknek tekintették; Bár 6,59 szerint a ~ – miként a nap is – engedelmeskedik Istennek, aki a feladatát (világítás) kijelölte. De Iz 24,21 kk. mintha magukat az égitesteket (köztük a ~at is) tenné felelőssé istenítésükért: az Úr napján meg fognak szégyenülni. A Jel 12,1 szerint a ~ zsámoly az égi asszony lába alatt; hasonló szerepet játszik Naftali testamentumában, ahol is a dicsőségre emelt Júda öltözete, akinek a lába alatt 12 sugár jelenik meg. – 5. Eszkatológia. A kozmikus jelenségek között, amelyek a bibliai elképzelés szerint Isten haragját kísérik, a ~nak fontos szerepe van Bábel pusztulásakor, amelyet Iz 13,10 a világtört. fordulópontjaként állít elénk, v. amikor az Úr kioltja Egyiptom életét (Ez 32,7), a ~ nem világít; vö. Jo 4,15. Amikor Jeruzsálem pusztulásáról v. a világ végéről beszél, Jézus is ezt a képet alkalmazza (Mt 24,29; Mk 13,24; Lk 21,25; vö. Jel 8,12). A vörösesbarna szín, amelyet a ~ fogyatkozásakor felvesz, érthetővé teszi, hogy Jo 3,4; ApCsel 2,20; Jel 6,12 szerint a ~ „vérbe borul”, „olyan lesz, mint a vér”. Iz 30,26 szerint az eljövendő új világban a ~ úgy fog ragyogni, mint a nap; 60,19 kk. és Jel 21,23: a ~ felesleges lesz, hiszen az Úr, a Bárány lesz az új Jeruzsálem világossága.
