igazság
igazság: Az ÓSz fordításakor újra meg újra nehézséget okoz, hogy a mi fogalmaink nem felelnek meg az egykori héb. gondolkodásmódnak; különösen áll ez az ~ = emet esetében, amelyet a LXX rendszerint az alétheiával ad vissza, s amely egész általánosan azt jelöli, amiben meg lehet bízni, ami érvényes, tehát amire az ember ráhagyatkozhat, amihez igazodhat, sőt kell is igazodnia. Az, hogy „igaz, egyenes, megbízható,” mondható dolgokról (Ter 24,48; Józs 2,12; 1Sám 12,23; vö. 1Kir 10,6; 2Krón 9,5), tényekről (különösen a jogi nyelvben; MTörv 13,15; 17,4; 22,20; Zak 8,16 stb.) és személyekről (pl. Kiv 18,21; Józs 24,14); személyekre vonatkozóan az emet adott esetben utalhat a hűségesnek maradásra és az őszinteségre is. Figyelmet érdemel, hogy valamely dolognak v. személynek az igaz voltát viselkedése alapján állítják úgy, ahogy az megtapasztalható (vö. 1Kir 17,24; Zsolt 45,5). Az ember ~a tehát azonos az általa tanúsított hűséggel, megbízhatósággal, amire számítani lehet, amit el lehet várni (vö. 1Kir 2,4; Iz 10,20; Jer 23,28; Oz 4,2; Zak 7,9); az ember beszéde sem csak azért igaz, mert megfelel a tényeknek, hanem mert az illető ember megbízható, hűséges, szavai pedig hitelt érdemlők, így építeni lehet rájuk (vö. Ter 42,16; MTörv 22,20; Péld 8,7; Jer 23,28). Innen érthető, hogy az ember igaz voltát nemegyszer a szeretet igazolja (vö. Ter 24,49; 47,29; Péld 20,28; Oz 4,2). – Az emet Isten egyik tulajdonsága (2Krón 15,3; Jer 10,10); Jahve igaz Isten, mert a többi istennel (= a bálványokkal) szemben Izr. meggyőződhetett hatalmáról (Iz 41,21–29; vö. 1Kir 18,24.37–38), és mert a szövetségnek megfelelően, amelyet Izr.-lel kötött, újra meg újra tanújelét adja ~ának, hűségének (vö. Zsolt 57,11; 61,8; Mik 7,20). Épp az Ő magatartása tanúsítja, hogy az ~ valójában hűség (Ter 32,11; Kiv 34,6; Zsolt 25,10; 40,11 kk.; Mik 7,20), és hogy a szavak ~a a megbízhatóságban, a másik iránti hűségben gyökerezik (Zsolt 19,10; 132,11; vö. 1Kir 17,24 stb.). Így az ~ egyértelmű volt Isten ® Törvényével, ebből következően az ~ megismerésének forrásául is elsősorban Isten Törv.-e szolgált az ember számára (Zsolt 11,8; 119,160; vö. 25,5; 119,41–48; 2Sám 7,28). – A korai zsidóság szóhasználatában Isten Törv.-e (vö. még Neh 9,13; 1QS I,12) ~, vagyis: amit Isten mond, az mindig megbízható és hitelt érdemlő, ezért az ~nak nem pusztán értelmi fölfogására törekszenek, hanem annak megtételére, amit Isten mond (Tób 4,6; 13,6; 1QS I,5; VIII,2; vö. Jn 3,21; 1Jn 1,6). – Isten ~át természetesen csak a jámborok ismerhetik (1QH X,27; vö. X,20.29), akiket maga Isten vezet be az ~ba (1QH X,26; XII,11–13; vö. 1QS II,3); a bűnösök elől az ~ el van rejtve (vö. 1QH V,26; IX,24). Innen érthető pl., hogy a kumráni közösség az ~ házának tekintette magát (1QS V,6; VIII,9; vö. 1QS II,24.26; V,6), és minden belépőnek kötelességévé tette az ~ tanítását (1QS IX,17–20; vö. I; II; V,10; VI,15). Az ~ tettekre váltásán kívül azt is kiemelték, hogy a kumráni szekta tagjai mint az igazság fiai szembeállíthatók a hazugság fiaival, a gonosztevőkkel (vö. 1QpHab VII,10 kk.; 1QH IX,35; XIV,14). Ugyanakkor a kumráni jámbor azt is tudta, hogy az ~ot csak Isten kegyelmével válthatja tettekre (vö. 1QS III,20–24; 1QH IV,30–33; 1QM XIII,10). – Az ítéletkor különleges módon is megnyilvánul Isten ~a, azaz hűsége és segítségre kész megbízhatósága (1QS X,17; vö. 1QS I,19.30; XI,4 kk.), mert a jámboroknak megadja a ® megigazulást (1QS XI,13 kk.), minden tettüket megtisztítja (1QS IV,20 kk.; vö. III,6 kk.). Isten ~a mint az ÓSz-ben, ebben a későbbi fölfogásban is a szeretetben nyilvánul meg (1QH VI,9; XI,29 kk. 34). Végül az egész világ dicsőíteni fogja Istent ~áért (1QH VI,12). – Az ÚSz-ben az ~ot az alétheia szó jelöli. Jelentéstartalma az emethez képest gazdagabbá vált a ’valódi, leplezetlen valóság’ jelentésével. – Az alétheia ui., mint az emet, jelenti valakinek igaz, megbízható, őszinte voltát. Az Isten igaz (= megbízható, hűséges), mert megtartja ígéreteit és segít (Róm 3,3–7; 15,8). Isten ~ával Pál szerint a zsidó a Törv.-ben találkozik (vö. 2,8.21), a pogány a valóság tényeiben (1,18 kk.), a keresztény pedig az ev.-ban (vö. Gal 2,5.14). Az így értelmezett alétheia ellentéte az adikia, a ’gonoszság’ (Róm 1,18.29; 2,8; 1Kor 13,6). – Emellett az alétheia egy állítás igaz voltát is jelenti, s így a pszeudosz, a ’hamisság’ ellentéte (pl. Mt 22,16; Lk 4,24; vö. Mk 5,33; Róm 9,1; Jak 3,14). Az igazság szava az ev., mert maga az Igazság ölt benne formát (vö. 2Kor 4,2; Gal 5,7; Ef 1,13; Kol 1,5; 2Tesz 2,10 kk.; Jak 1,18). Idővel a szó jelentése „megkopott”, s így csupán ’igaz tanítás’ értelmű lett (1Pét 1,22; 2Pét 1,12; vö. 1Tim 6,5). Az ~ ismeretére eljutni egyértelmű azzal, hogy kereszténnyé lenni (2,4; 2Tim 2,25; 3,7; Zsid 10,26); akit tévtanok vonzanak, az szembeszegül az ~gal és eltévelyedik (1Tim 6,5; 2Tim 2,18; 3,8; Jak 5,19). A ® pasztorális levelekben az Egyh. az igazság oszlopa és biztos alapja (1Tim 3,15). – János ap. írásaiban az alétheia semmiképp nem választható el Jézustól, aki az ~ot kinyilatkoztatta (Jn 1,14–17). Nemcsak azért, mert Jézus csak az ~ot hirdette, semmi mást (8,40 kk.; 16,7; vö. 18,23.37), hanem azért sem, mert Ő az ~, s mert nélküle nem lehet eljutni az ~ra (vö. 14,5–6). Minthogy az Atya Jézusban nyilatkoztatta ki magát (1,18), a Jézus kinyilatkoztatta ~ magának Istennek az ~a (8,40; 18,37), amelyet az ember kegyelemből a megtestesült Igében ajándékul kapott (vö. 1,9; 6,32; 15,1). Ezért az ~ hittel fogadása üdvösséget jelent, elutasítása viszont kárhozatot von maga után (3,21; 8,32; vö. 1Jn 1,6 kk.).
