igazságosság
igazságosság: I. Isten ~a. Az ÓSz-ben azáltal bizonyul Isten igazságosnak (saddik), hogy azokhoz a normákhoz és követelményekhez igazodik, amelyek lényét meghatározzák. Isten lényét nem szabad elvontan érteni, ellenkezőleg: Ő egész konkrétan nyilvánult meg abban a szövetségi viszonyban, amelyet választott népével létrehozott. Isten azért igazságos, mert a ® szövetség Isteneként megfelel népe elvárásainak: az egész föld bírája nem járhat el igazságtalanul (Ter 18,25). „Amit csak tesz, tökéletes, mert igazság minden útja. Hűséges Isten, ment minden álnokságtól, igaz és egyenes” (MTörv 32,4). Az Isten ~ának (sedakah) kettős aspektusa van. Egyfelől, kivált a régebbi szövegekben, büntet, amikor is Izr. ellenségei (33,21) v. a szövetség népén belül a bűnösök (Zsolt 50,6; Iz 5,16; 10,22; 28,17; Bár 1,15; 2,6; Dán 9,7; Ám 5,18 kk.) fölött ítélkezik. Büntető mivoltában Jahve igazságos (2Krón 12,6; Ezd 9,15; Neh 9,32 kk.; Tób 3,2; Eszt 4,17n; Jób 34,10; Zsolt 7,12; 51,6; vö. 97,2; Péld 21,12; Siral 1,18; Dán 9,7); soha nem üldözi a bűnöst öncélúan, hanem csak addig, míg konkrét céljával, Izr. népének üdvösségével szembeszegül. Épp azért, mert Jahve inkább védelmezője Izr.-nek, semmint büntető bírája, az ~ fogalma az ÓSz-ben más színezetet kap, s a jog, az igazság érvényre juttatásává módosul. Azok a győzelmek, amelyek révén Izr. megszerzi és érvényesíti jogait a legrégibb szövegekben úgy szerepelnek, mint Izr. Istenének igazságos tettei (Bír 5,11; 1Sám 12,6 kk.; Iz 41,2; Oz 2,21; Mik 6,5). Mivel Jahve népe körében is érvényt szerez a jognak, az ~nak, ezzel népe javát mozdítja elő: „Én vagyok az Úr, és én kegyelemben, igazságban és hűségben kormányozom a földet” (Jer 9,24; vö. Jób 36,2; Jer 23,6; Zak 8,8). Isten igazságos, mert megvédi a szegények jogait (MTörv 10,17–18; Zsolt 71,1–2; 143,1; 31,2; 35,24–28; 116,5; 119,40.123). Később Isten ~ának fogalma még tágabb lett; Isten szabadító, üdvözítő tettét jelenti (Tób 13,6; Zsolt 36,7; 22,32; 71,15; 145,17; Iz 46,12; 56,1; 61,10). Mivel Isten üdvözítő munkája a szövetséghez való hűségére vezethető vissza, az ~ fogalma egyszersmind a hűséget is magában foglalja (Neh 9,7 kk.; 2Mak 1,24–25; vö. Iz 42,21). Ebben az értelemben a megváltás, amelyet a Messiás hoz, Isten ~ának fölragyogása lesz (9,6; 11,3–9; 60,17; 61,3.10 kk.; 62,2; Jer 23,6), az elnyomottak és szükséget szenvedők vágyainak beteljesedése (Zsolt 147,6; Iz 61,1–3; vö. Mt 5,6; Lk 1,51 kk.). – Az ÚSz-ben Jézus nagyon ritkán említi kifejezetten Isten ~át (Mt 5,6.10 nem Isten eszkatologikus ~ának megnyilvánulására utal), de azért találunk igehirdetésében utalásokat Isten ~ára. Az a kitétel, hogy „az ® Isten országa közel van” rokon egy másik megfogalmazással, amely Iz-ban található: „Közel hozom győzelmemet (Vg: ~omat), már nincs is messze, nem késik szabadításom” (46,13). Mt 6,33: az Isten országához hozzátartozik az Isten ~a. Ugyanakkor nem egészen világos, vajon a „keresztény tökéletességre törekvés”-t akarja-e jelenteni v. Isten jóságát és kegyelmét (vö. Iz 51,1: „hallgassatok rám, ti akik igazságosságra törekesztek”) kell-e inkább rajta érteni. – Pálnál gyakorlatilag csak a Róm-ban találkozunk az ~ fogalmával, mert a 2Kor 5,21 egyértelműen átvitt értelemben tartalmazza. Ennek a rabbiknál nem szereplő kifejezésnek az értelmét erősen vitatják. Általános vélemény szerint az az ~, amelynek Isten a szerzője (genitivus auctoris) és az ember részesedik benne, akár úgy, ahogy sok protestáns teológus gondolja, ti., hogy Isten csupán beszámítja megigazulásul, akár úgy, ahogy a katolikus teológusok tanítják: Isten ténylegesen megszenteli az embert. Ez utóbbi nézetet már a konstantinápolyi Gennadiosz és Photiosz képviselte. Mások szerint Pál arra az ~ra gondolt, amelyet Isten birtokol (genitivus subiectivus), de amely nem azonos a megtorló ~gal (justitia vindicativával), Isten büntető és bosszúálló ~ával (Luther teljesen alaptalanul azt gondolta, hogy őelőtte a Róm 1,17-nek ez volt az általános értelmezése); Pál nem arra az ~ra gondolt, amellyel Isten kinek-kinek megfizet tettei szerint, megjutalmazva v. megbüntetve az embert, hanem arra az ~ra, amelynek folytán, ill. birtokában Isten igazságos, azaz hűséges az üdvösségre vonatkozó ígéreteihez, másokat pedig megigazulttá tesz (3,26; vö. 10,3); más szóval: Isten tulajdonsága, amelyet bizonyos mértékig megoszt az emberrel. Végül: némelyek megkísérelték, hogy a kétféle értelmezést összhangba hozzák. H. Lietzmann a Róm-hoz írt magyarázataiban mintha kettős értelmet tulajdonított volna a kifejezésnek. Az összefüggésből kiindulva néhol Isten tulajdonságaként értelmezte (Isten üdvözítő akarata, az üdvösség felajánlott javai), máskor viszont Isten ajándékának tekintette (Isten üdvözítő akarata és az üdvösség javai jelenvalók a megkeresztelt hívőkben). W. Sanday–A. C. Headlam és A. Descamps hasonlóképpen foglalt állást. Bizonyos, hogy a föntebbi föltevések közül a másodikat kell előnyben részesíteni. Először is: a kifejezés elsősorban nem az ember valamilyen állapotára v. egyik tulajdonságára irányítja rá a figyelmet; másfelől viszont Pál az Isten ~át minden más helyen isteni tulajdonságként értelmezi. Az 1,18 említi – apokaliptikus kifejezést használva (vö. 4Ezd 8,36; Hénoch 39,5; 48,1) – Isten haragjának megnyilvánulása mellett Isten ~ának a megnyilvánulását. Isten haragja egyértelműen az, amit Isten büntető ~ának lehetne nevezni. De az ~ (Róm 1,17) is isteni tulajdonság, amely a megváltás munkájában érvényesül. A 3,5 egészen biztosan isteni tulajdonságra utal, de általánosabb értelemben. Hogy a 3,25 szintén így értelmezendő, ahhoz nem fér kétség, tehát néhány verssel előbb a 3,21-et sem lehet másként értelmezni, amely egyébként az 1,17-tel is szembeötlő egyezést mutat. Az ev. mint az üdvösség jó híre megkívánja a Krisztus megváltást szerző kereszthalálában való hitet, így Isten ~ának a kinyilatkoztatása és tanúsítója. A 10,3 mindkét értelmezést megengedi. A Fil 3,9, amelyet szívesen emlegetnek az 1. föltevés döntő bizonyítékaként, azért nem jön számításba, mert itt olyan kifejezés szerepel, amely teljesen kizárja a kettős értelmezést: az ~, amely Istentől származik. Általában nehézséget okoz, hogy amit jóságában tesz az Isten a bűnös emberért, azt mi nem ~nak nevezzük. Erre az a magyarázat, hogy Pál szóhasználatát (® megigazulás) itt is az ÓSz (mindenekelőtt Iz és a Zsolt hat rá, ahol Isten ~a a szövetséghez való hűségét jelenti, v. arra utal, hogy Isten atyai, ill. jegyesi viszonyban van népével; vö. Iz 46,1.13; 51,5; Zsolt 98,2; 85,4.6) és a judaistákkal folytatott viták határozzák meg. – János evangélista írásaiban csak szórványos utalások találhatók az ~ot illetően; pl. 1Jn 1,9: „Ha megvalljuk bűneinket, akkor mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket és minden gonoszságtól megszabadít minket.” Isten irgalma és hűsége révén bizonyul igazságosnak (vö. 2Pét 1,1). Ugyanakkor Isten ~a az alapja az emberi ~nak és az istengyermekség kegyelmének (1Jn 2,29). – II. Az ember ~a. Az ÓSz-ben az ~ fogalma nagy szerepet játszott és többet foglalt magában mint az arisztotelészi meghatározás, ti. hogy add meg mindenkinek azt, ami megilleti (ezt egyébként a törv. is hangsúlyozza; vö. Kiv 23,6–8; Lev 19,15; MTörv 1,16; 16,20; 25,15; Zsolt 58,2; Péld 16,13; 25,5), v. amit a polgári törv.-ek megkívánnak (ezt a bölcsességi irodalom, pl. a Péld is mutatja, ahol az igazságos, a megfontolt és tekintélyes bölcs lesz). Az ~ ósz-i fogalmához akkor kerülünk könnyebben közel, ha beleértjük azt, amit mi a szentségen, az egyenességen és a becsületességen értünk. Dávid igazságos, mert Sault megkíméli (1Sám 24,18). Másokat elnyomni a. m. az ~ot lábbal tiporni (Iz 28,2; Ám 5,7). Az ~ már az ÓSz-ben szemben áll az igazságtalansággal, a bűnnel és a gonoszsággal, így tkp. egyenértékű a bűntelenséggel (pl. Zsolt 15,2). Az minősül igazságosnak, aki megfelel az Istentől szabott rendnek, a törv.-nek, tehát megbízható, becsületes, igaz, bűntelen (Ter 18,23; 2Sám 4,11; 1Kir 8,32; Jób 12,4; 17,9). Ennek a magatartásnak vallási alapja van. Az ~ mindenekelőtt az az összhang, amely a tettek és Isten akarata közt van (vö. Ter 6,3; 7,1; Ez 14,20; 18,5). Minthogy az ember tetteinek az igazságos Isten a bírája, az ~ fogalma a jogi nyelvben is föllelhető: igaz az, akit Jahve az igazságtalan üldözők vádjai alól fölment (Zsolt 24,3–5; 26,1; 35,23 kk. stb.). Az emberi cselekvések legfőbb normája Isten akarata, törv.-e „az Úr útja”. Az igaz Isten tetszésére él (Ter 6,9; 7,1), teljesíti Isten törv.-ét (Iz 3,10; Ez 3,20), hűséges, jámbor izr. (Zsolt 1,6; 11,3; Oz 14,10; Hab 1,4; Mal 3,18 stb.). Innen érthető az ~nak kapcsolatba hozása a Messiással (Iz 9,6; 11,5; 16,5; Jer 23,5; 33,15). Ez az alapvető beállítottság az élet minden terén érvényesül, de különösen a nép tagjaihoz való viszonyban, a mi fogalmaink szerinti ~ban (vö. MTörv 24,13), a bíráskodásban (Jer 22,13.15; Ám 6,12). Egész világosan a Zsolt 15,2–5 tükrözi. – A fogság után a mózesi törv. szem előtt tartása egyre fontosabbá vált. Ezt fontos tudni az ~ fogalmának megértéséhez, mert a törv. a zsidó nép életének egészét meghatározta (vö. Péld 11,5; 13,6; 15,9; 16,31). Mégis, a törv. még oly nagy tisztelőjének magatartása is alapvetően különbözik a rabbinista fölfogás szerinti igaztól, mint amilyen a Zsolt 119 szerzője volt. A 119 valójában egyetlen imádság a kegyelemért, a világosságért és az erőért, hogy az ember a fölbecsülhetetlen értékű törv.-eket megtarthassa; a későbbi rabbinista zsidóság ugyanakkor csaknem mindent a maga szabad akaratának erejétől várt (ezzel szemben vö. MTörv 9,4–5; Neh 9,5; Dán 9,18). – Az ÚSz-ben tovább él az ósz-i fölfogás (vö. Mt 21,32: az igazságosság útja; 10,41; 13,43; Mk 6,20; ApCsel 10,35; Tit 2,12): a pátriárkák (Mt 23,29; Zsid 11,4), az ósz-i jámborok (2Pét 2,7), a próf.-k (Mt 13,17; 23,29) úgy szerepelnek mint igazak. A gyermekségtört.-ben Zakariásról és Erzsébetről (Lk 1,6), valamint Simeonról (2,25; vö. Mt 1,19) olvasható, hogy igaz. Ugyanakkor egy magasabb rendű, új ~ is megjelenik (Ef 2,24; 6,14; Fil 1,11; 2Tim 3,16), az amelyiknek felül kell múlnia a farizeusokét (Mt 5,20), és amely inkább érzületet, belső magatartást jelent (6,1) Isten ajándékaként (5,6). A megkeresztelkedéssel Jézus minden ~ot be akart teljesíteni (vö. 3,13–17). Keresztény értelemben az ~ követelményeihez igazodás (tenni az igazságot) az Istentől való újjászületés gyümölcse (1Jn 2,29), és szorosan összefügg a tevékeny testvéri szeretettel (Mt 25,37.46; 1Jn 3,10). – Pál és Jakab ap. fölfogására nézve: ® megigazulás.
