örökkévalóság
örökkévalóság: Platón óta olyan létmódot értünk ~on, amely kizár minden változást, tehát sem kezdete, sem vége nincs, ellentétben az ® idővel, amelynek lényegéhez hozzátartozik a változás (múlik!), ezért a korábban és a később jellemzi. Az örökkévaló el nem múló jelenben (most) birtokolja lényegének teljesen kibontakoztatott, tökéletes gazdagságát. Nyilvánvaló, hogy e létmód Isten kiváltsága, mert még az angyalok is változhatnak, ezért a szó szoros értelmében nem örökkévalók. – I. Az ÓSz-ben az ~ filozófiai értelme az időről való elvont gondolkodás gyümölcse. Mivel Izr. fiaitól az ilyen gondolkodás idegen volt, nem volna meglepő, ha az ÓSz egyáltalán nem, v. csak elmosódottabb formában tartalmazná az ~ gondolatát. De az ÓSz több részletéből kikövetkeztethető, hogy Izr.-nek voltak sejtelmei Isten örök létéről, ill. örök léte sajátosságairól. Hogy ez Izr. istenfogalma tisztaságának felelt meg, azt az mutatja, hogy az ÓSz Isten ~át az idő fogalmaiban gondolkodva írja le; az ~ot úgy fogja fel mint vég nélküli időt. Ezért nincs is külön szava az ~ra, így általában az olam szót használja, amely egyaránt utalhat a homályos múltra és a távoli jövőre. J. A. Muilenburg ezt a szót az akkád ullame ’letenni’ szóval hozta kapcsolatba; ha föltevése helytáll, akkor az olam a. m. ’a mostantól a legtávolabbi időig’ (® eón). – Isten tulajdonságaként ez El olamot a Ter 21,33 (J) szerepelteti. El olam a. m. ’az örökkévalóság Istene’, amely formailag ugyanaz, mint az El saddai és az El eljon. Lehetséges, hogy Istennek ez a neve azt a hitet fejezi ki, hogy Ő ősidőktől, vagyis öröktől fogva mindig létezett. Az ugariti szövegekben az ott tisztelt El isten ’az évek atyja’ nevet viseli, és mint ilyen az öreg isten a fiatalabbnak tartott Baallal szemben. Dán 7,9 arra, hogy az ~ az isteni létmód, az Ősöreg névvel utal. Jób 36,26 így fejezi ki a gondolatot: „kifürkészhetetlen éveinek száma”. De a Ter 21,33 tartalmazta olamot ’állandóság’ értelemben is fel lehet fogni; annyi mindenesetre bizonyos, hogy a szó Karatepe városkapuja feliratában ebben az értelemben szerepel: ’az örök Nap (isten)’. A pályáját folyamatosan járó és mindig újra felkelő nap azt a látszatot keltette, hogy örökkévaló, maradandó. Az El olam elnevezés alapján feltehető, hogy Beersebában a szentély kultuszában különös hangsúlyt kapott El maradandó, mindig létező volta. A maradandóság gondolatát Iz 26,4 így fejezi ki: „az Úr örökké megmaradó Szikla”. Annak ellenére, hogy Beerseba fontos zarándokhelynek számított Izr.-ben (vö. Ám 5,5; 8,14), Istennek ez a tulajdonsága csak Deutero-Izajás óta fogalmazódik meg világosabban. Deutero-Izajás az Isten ~áról nem a nap járása alapján alkotott fogalmat, hanem a tört. Istentől irányított menetét vette alapul. Az Isten örökkévaló Isten, mert Ő a föld alkotója (Iz 40,28), „az első, aki még az utolsók közt is ugyanaz” (41,4; vö. 44,6; 48,12 kk.); előtte nem volt isten és utána sem támad (43,10). A szt. szerző tudatában van, hogy ez az örökké megmaradás változhatatlanságot tételez fel (vö. 40,28). Így a Zsolt 90 meg is fogalmazza: Isten léte visszanyúlik a teremtés előtti múltba és csorbítatlan marad a legtávolabbi jövőig (90,2; vö. 102,27 kk.). Erre a kezdet és vég nélküli létezésre utal az öröktől örökké, ill. a mindörökké kifejezés (90,2; 103,17); ez szorosabb értelemben véve a. m. ’a legrégibb múlttól, az ősidőktől fogva a legtávolabbi jövőig’. – Hogy az örök létet egyre inkább olyan dolognak tekintették mint ami az Isten sajátja, azt pl. Bár 4,10.20 egyértelműen tanúsítja, ahol is Isten Örökkévaló néven szerepel. Már Deutero-Izajást megragadta az az ellentét, amely egyfelől Isten szavának (Iz 40,6 kk.), segítségének (45,16 kk.), üdvösségének (51,6), igazságának (51,8), irgalmának (54,8) örökkévaló, örök érvényű volta és másfelől a teremtmény mulandó volta közt fennáll; vö. Zsolt 92,8 kk. Amikor Iz 60,19 kk. örökké tartó világosságnak nevezi Jahvét, tökéletesebben ragadja meg a valóságot a zsoltárosnál, aki még a naphoz és a holdhoz hasonlítja (Zsolt 89,37 kk.) – II. Az ÚSz átveszi az ÓSz tanítását lényegesebb módosítás, ill. kiegészítés nélkül. A Róm 16,27 a Ter 21,33 és Iz 40,28 kifejezéséhez kapcsolódik; Jak 1,17 Isten változhatatlanságára épít. Isten örök létének transzcendens voltára utalásul Pál korszakok és nemzedékek előtti létet említ (Kol 1,26; vö. 1Kor 2,7), amivel ezt akarja mondani: ’még mielőtt a világ beláthatatlan léte kezdetét vette’ (vö. Jn 17,24; Ef 1,4). A Krisztus születése előtti utolsó sz.-okban szívesen nevezték Istent a századok királyának (Hénoch könyve [etióp] 9,4; 12,3; Jub 31,13 stb.); e szóhasználat nyomai az ÓSz-ben is fellelhetők (Jer 10,10; Zsolt 10,16; 29,10; 66,7; 93,1 kk.; 145,13; Tób 13,7.11: LXX); az ÚSz-ben Pálnál találkozunk vele (1Tim 1,17: az örökkévalóság királya). A szövegek egy részében az örök szemben áll a mulandóval, és rendszerint az istenire, a szellemire jellemző a földivel, az evilágival szemben (2Kor 4,18; Zsid 9,14 stb.). Különösen áll ez az örök élet fogalmára (Mt 19,16; Jn 3,15 stb.).
