rossz
rossz, gonosz: A héb. és gör. megfelelők gyakran a keveset érőre, a sérültre v. a bajra, szerencsétlenségre és hasonlókra vonatkoznak, a legtöbbször mégis olyan dolgokra utalnak, amelyek erkölcsi és vallási értelemben véve értéktelenek. – I. Az ÓSz-ben szoros összefüggésben áll a baj (az, ami az emberre nézve káros) és az erkölcsi ~: a baj az erkölcsi ~ következménye. A Ter 1–11 tanúsítja, hogy a teremtés harmonikus rendjét a ® bűn zavarta meg. Míg a bűn előtt a világ jó volt (1,31), most az embernek meg kell állapítania, hogy van ~ is (6,5; 8,21), bajt baj követ, amelyet a szerző úgy mutat be, mint fáradalmakban, gyötrelmekben bővelkedő életre következő halált (3,16–19), békétlenséget és nyugtalanságot (4), pusztító katasztrófát (7). De ezenkívül is gyakran érzékelteti az ÓSz a bűn és a baj közti összefüggést (MTörv 31,17 kk., 21.29; Bír 2,11–15; 9,56 kk.; Iz 47,10 kk.; Jer 1,14 kk.; 44,7 kk., 23; Ez 7,4 kk.). Természetesen nem következik minden ~, ami az embert éri közvetlenül abból, ami rosszat művelt (® fájdalom, ® szenvedés). Nem az ember dolga annak megállapítása, hogy mi v. ki ~; ez egyedül Isten ítéletére tartozik (1Kir 14,22; Iz 5,20; Mik 3,2 és Ter 38,7). Minden, ami Istennel szembeszegülésnek minősül, ~, és maga az ember is, ha szembeszegül Istennel. A ~ következményei miatt a ~at művelő ember a közösségre is veszedelmet hoz, ezért könyörtelenül „ki kell irtani” a népből, Izr.-ből (MTörv 17,7.12; 19,19 stb.). Ha az ember az első bűn óta hajlik is a ~ra (Ter 6,5; 8,21), azért választhat a jó és a ~ között (® jó és rossz tudása), és így az élet és a halál között (MTörv 30,15; Zsolt 34,15; Sir 15,13–17). Bár a kígyó (Ter 3) a ~ roppant hatalmát jelképezi, az ÓSz-ben az ® ördög még nem egyszerűen a ~ megtestesítője, maga a ~. A gonosz lélek magától Istentől kapja a hatalmát, Isten „lelke” v. „rossz szelleme”, hogy arra, aki méltatlanná vált az Istentől való kiválasztottságra, romlást hozzon (1Sám 16,14.23; 18,10; 19,9). Isten a ~at, amelyet az ember tesz, jóra fordíthatja (Ter 50,20). – II. A zsidóság az emberben a jó és a ~ közötti dualisztikus feszültséget a jó lélek és a rossz lélek (Júdás testamentuma 20,1 kk.; 1QS 3,13–4,26), valamint a ~ra való hajlam néven ismeri, de az ördögöt szintén nem azonosítja a ~szal (® lelkiismeret). – III. Az ÚSz-ben a ~ ennek a világnak a jellemzője (Jn 7,7; Gal 1,4; 1Jn 5,19). A ~ hatalmába került emberek ~at tesznek, gonoszt művelnek (Jn 3,19 kk.; Róm 1,29 kk.; Kol 1,21; 2Tim 3,13). Krisztus előtt az emberek a ~ hatalmában voltak, a ~ rabjaiként éltek (Kol 1,21; Tit 3,3). Jézus ellenségeinek gonoszságát Jézussal kapcsolatos magatartásuk leplezi le (Mt 12,39; 16,4; 22,18; Lk 11,29.39; Jn 3,20; 7,7). Még az is, aki a jót szeretné tenni, ha nincs Krisztussal közösségben, nem kötődik hozzá, a ~at teszi (Róm 7,9 kk.). A ~ „hadat üzent” Istennek és Krisztusának (vö. 1Jn 5,18 kk.); még arra is képes, hogy annak szívéből, aki készen volt rá, hogy befogadja, kitépje az ev.-ot (Mt 13,19). Minthogy a ~, ill. az, aki ~, nagy hatalmat képvisel, azért Jézus imádkozik övéiért és arra tanít, hogy mi is imádkozzuk: „szabadíts meg a gonosztól” (6,13; Jn 17,15). Jézus az ev.-mal és kereszthalálával már megtörte a ~ hatalmát, és ezért már nem árthat a gonosz a megváltottaknak (1Jn 5,18); az embernek azonban továbbra is kezében van a döntés: határozottan el kell fordulnia a ~tól (ApCsel 3,26; 8,22; Róm 12,9.21). A felsőbbségnek, a hatalomnak kötelessége büntetni a ~at (13,3 kk.; 1Pét 2,14), a közösségnek pedig egyértelműen el kell határolnia tőle magát, különben részessé válik a ~ban (1Kor 5,12 kk.; 2Jn 11; Jel 2,2). Akik konokul kitartanak a ~ban, azok Isten eszkatologikus ítélete alá esnek (Mt 7,23; 13,49; 21,41; Jn 5,29; 2Kor 5,10).
