sír
sír: a halottak nyugvóhelye. I. A ~ok helye. A) A halottak eltemetését (® temetkezés) először a középső pattintott kőkorszakból (paleolitikum) lehet kimutatni. Az ez időből feltárt ~okat barlangokban v. a barlangok közelében találták, ahol az emberek laktak. Később a ~ok a lakóhelyen kívülre kerültek (nekropolisz). A legrégibb ismert nekropoliszok a kőrézkorból (kalkolitikum) származnak. A bronzkorból és a vaskorból számos nekropoliszt tártak föl Jerikóban, Megiddóban, Gézerben, az Olajfák hegyén stb. – B) Az a szokás, hogy a település közelében természetes ® barlangot használtak fel temetkezőhelyül, a Bibliából is kimutatható. Ábrahám megvásárolt egy darab földet Machpelában, Mamrétól K-re, ahol volt egy barlang, s ide temették Sárát és Ábrahámot (Ter 23,19; 25,10; a P szerint Izsákot és Rebekkát, Jákobot és Leát is: 49,29–32; 50,13). Az 50,5; 47,30 szerint Jákob is készített magának ~boltot, vsz. Szichem közelében azon a darab földön, amelyet megvásárolt (33,19; lehetséges azonban, hogy rontott szöveggel állunk szemben: az 1. személyű birtokos személyrag 3. személyű helyébe került). Fiát, Józsefet is ide temették (Józs 24,32). Józsuét „saját örökrésze földjén” temették el Timnat-Szerachban (24,30), Sámuelt városában, Rómában (1Sám 25,1; 28,3), Joábot a földjén, a pusztában (1Kir 2,34), Manasszét a kertjében, Uza kertjében (2Kir 21,18; 2Krón 33,20: a házában); vö. Arimateai József ~boltjával, amely szintén kertben készült, Jeruzsálem falain kívül (Mt 27,60; Mk 15,46; Lk 23,53; Jn 19,41). – A településen belüli ~ok a bronzkorban és a korai, ill. középső vaskorban még gyakoriak, így kerültek felszínre Gézerben, Megiddóban, főképpen pedig Jeruzsálemben (Dávid családjának nekropolisza). Jerikó neolit korában a halottakat a lakás padlózata alá temették. A fogság után – minden bizonnyal a tisztasági előírásoknak köszönhetően – egyre inkább háttérbe szorult a halottaknak a város falain belüli temetése. – A sziklába vágott ~ költséges volt, így csak a jómódúak engedhették meg maguknak; a szikla~ok családi temetkezőhelyül szolgáltak; a csontokat egy idő után a ~ egy elkülönített részébe, később pedig ® osszuáriumba gyűjtötték. Az egyszerű embereket a köznép temetőjébe vitték (vö. Jer 26,23); Jeruzsálemben a Kidron völgyében lehettek „a köznép sírhelyei” (2Kir 23,6); ezen föltehetően tömeg~t kell értenünk. Egy írással ellátott zárókő (Kr. e. 1. sz.) ® Azarja király, csontjainak áthelyezésére enged következtetni. – II. A ~ formái. A) A talaj adottságait kihasználva gyakran természetes, ill. olykor mesterségesen kiszélesített barlangba temetkeztek. A bejárat, a lezárás és az elrendezés szerint különféle ~ típusok különböztethetők meg. – 1. A kőrézkortól a késői bronzkorig föld alatti v. hegyoldalon talált barlangokat használtak ~nak. A bejáratot (a tetején v. az oldalfalnál) kővel v. homokkal eltorlaszolták. – 2. A középső, de főleg a késői bronzkorból emberkéz alkotta akna~ok kerültek felszínre. Egy meglehetősen szűk, de nemegyszer 3 m-nél is mélyebb függőleges aknát fúrtak; az akna alján oldalról nyílt a bejárat a ~kamrákba, amelyek az akna aljával egy szinten voltak. A bejáratot egy nagy kővel torlaszolták el, az aknát teleszórták kővel és földdel. Megiddóban 3 ilyen ~t tártak föl ugyanabból a korból. A Negeben található nekropoliszokban az aknát durván kiképzett, meredek lépcső helyettesíti, amely 2 párhuzamosan kialakított ~kamrához vezet. W. M. Flinders Petrie ezeket a ~okat „hikszosz sírok”-nak nevezte el. De ez az elnevezés inkább illene egy másik típusra, amely csak a középső bronzkor 2. feléből mutatható ki, és egy központi függőleges aknából áll, amelynek falaiba ún. loculusokat vájtak, s ezekbe egy v. néha 2 holttestet helyeztek. – 3. A Negeben a késői bronzkorból (a tengeri népek hatására?) került felszínre az ún. padka~: a ~kamra középső részét kimélyítették, és így a falaknál padkák keletkeztek, ezekre helyezték a holttesteket. Bejáratul egy nyitott lépcső szolgált, ez vezetett le a föld alatti nyíláshoz, amelyet egy kő torlaszolt el; más ~oknak ezzel szemben a föld fölött volt a bejáratuk a barlang oldalfalában. – 4. A korai és a középső vaskori ~okat illető ismereteink meglehetősen hézagosak. A sziklába vágott ~ok rendszerint egy központi helységből állnak, amelyből kisebb, de nehéz kővel eltorlaszolt nyílások vezettek körös-körül a ~kamrákba; a ~kamrákban gyakran kőpadokra helyezték a holttestet; nemegyszer a ~kamra aljába lyukakat is fúrtak, s ide tették a csontmaradványokat, amikor újabb holttest számára fel kellett szabadítani a padkán a helyet. Ezeknek a ~kamráknak előterük is volt. – 5. A gör.-róm. időben ezt a típust tökéletesítették. A bejárati részt nagyszabású homlokzattá képezték ki; az előtér és a ~kamrák négyzet, ill. téglalap alakúak; a padokat, ahova a holttesteket helyezték, gyakran kőpárnával is ellátták. A Kr. e. 2. sz.-tól Palesztinában az ún. tárna~ok is kimutathatók: a falra merőleges mély fülkék a sziklába vágva, amelyeket gyakran feliratos kővel torlaszoltak el. A róm. korban gyakran boltozatos fülkét véstek a falba a halottaknak nyugvóhelyül (arcosolium). Jeruzsálemben Jázon ~ja az újabb kutatások tükrében azt tanúsítja, hogy a hellén korban alexandriai hatás is érvényesült Palesztinában (lépcsős feljárat, 3 udvar és egy porticus, rajzok a falon: hajók, graffitók: a hétágú gyertyatartó igen korai ábrázolásai, arám halottsiratás).® szent sír. – B) Már nagyon korán temetkeztek egyszerűen a földbe is. Palesztina legrégibb általunk ismert ~jai a Karmelen találhatók; az oldalfalakat vsz. beborították kővel, és a ~t nagy lapos kövekkel fedték be (egyiptomi hatás?). A szegényebbek még a hellén és a róm. korban is ilyen módon temették halottaikat. Kumránban a településtől K-re eső kb. 1000 ~ 3 csoportot alkot; a ~ok csaknem kivétel nélkül É–D-i tájolásúak, és egy hosszúkás kőhalom teszi őket fölismerhetővé. Az 1,2–2 m mély aknák alján kialakítottak egy rendszerint K felé eső loculust, és a temetés után kövekkel v. téglákkal elzárták az akna felé. Szembeötlő, hogy Kumránban az egyébként szokásos ~mellékleteknek szinte semmi nyomát nem találjuk. – C) A korsóban temetés Palesztinában meglehetősen ritka lehetett (leginkább kisgyerekeket temettek így). A leletek főleg a középső bronzkorból valók. A korsókat a ház fala mellett v. magában a falban helyezték el, de barlangokból is kerültek elő leletek, sőt az egyfajta temetőt alkotó csoportos elhelyezésre is van példa. – III. A ~emlékek Izr. fiai körében a legrégibb időkben ritkaságszámba mehettek. Csak Jákobról olvasható (Ter 35,20), hogy emlékkövet emelt Ráchel ~ja fölé. A Hacorban talált emlékkövek (® kőoszlop) a halotti kultusszal függhetnek össze. A Jób 3,14 adata nagyon bizonytalan. Az Absalom fölé rakott nagy kőhalomnak más szerepe volt (2Sám 18,17): a jeruzsálemi ~ fölirat ® átokkal fenyegeti azt, aki a ~t – kincset keresve – feldúlja. Csak a gör. korszakban találkozunk építmény jellegű ~emlékekkel (1Mak 13,27: „Simon atyja és testvérei sírján síremléket emelt, olyan magasat, hogy messziről látszott…”). A róm. korban némely ~ előcsarnokát oszlopokkal és frízekkel díszítették; valami hasonlóra utal Mt 23,29 is. Heródes Dávidnak és Salamonnak oszlopokat emelt ~emlékül (ZsidTört 16,7,1). – Az ÚSz korában szokás volt az – egyébként fölismerhetetlen – ~okat tavasszal (a Talmud szerint márc.-ban) bemeszelni (Mt 23,27), nehogy rálépjenek és így kultikus szempontból tisztátalanná váljanak.
