Sirák fia könyve
Sirák fia könyve, Sir: deuterokanonikus ósz-i bölcsességi könyv. A protestáns kánonból kihagyták. – I. Elnevezése. A héb. cím vsz. ’Jézusnak, Sirák fiának bölcs mondásai’ volt; a rabbiknál ’Ben Sira könyve (mondásai)’ lett. A Sir 50,27 és 51,30 tartalmazta aláírás szerint pontosabban így kellene a címének hangzania: ’Jézusnak, Sirák fia Eleázár fiának könyve’. A gör. cím egyebek közt így hangzik: ’Jézusnak, Sirák fiának bölcsessége’ v. rövidebben: ’Sirák bölcsessége’. Olykor összetévesztették az ÓSz 2 más kv.-ével: Péld, Bölcs, v. Salamon művének tekintették. A lat.-ul beszélő keresztények körében felhasználták a katekumenek tanítására (Rufinusz, † 410), így Ecclesiasticus, ’egyházi könyv’ lett; így szerepel a Vg-ban is. Az Ecclesiasticus elnevezés már Cipriánnál († 258) megtalálható, de nem ő volt az első, aki alkalmazta. Lehetséges, hogy ~t az Ecclesiastes, a Préd párjának tekintették, s mint azt, Salamontól valónak tartották, azért adtak hasonló nevet (Ecclesiasticus) neki. – II. Keletkezése. A ~ maga tájékoztat a héb. eredeti szerzőjéről, keletkezésének idejéről, sőt a gör. fordításról is: a gör. fordítás előszava szerint (a gör. fordítást nem ismeri el minden exegéta kanonikusnak!) az eredeti szöveg héb. nyelven keletkezett, és az aláírás (Sir 50,27; 51,30) szerint Sirák fia, Eleázár fiának, Jézusnak, ill. Sirák fiának (Jézus Siráknak) a műve. Az Egyiptomban élő, gör.-ül beszélő zsidóknak készült gör. fordítás ennek unokájától származik, aki Kr. e. 132: Euergetész (VII. Ptolemaiosz) uralkodása idején érkezett Egyiptomba. Amikor kivándorolt, még fiatal lehetett, de sok országot bejárt (Sir 34,9–13; 39,4), művelt nagyapja, aki a bölcsességet a törv.-hez híven tanította, biztos, hogy idősebb korában foglalta írásba tanítását. Följegyzéseiből kirajzolódik az „önarckép”-e (24,30–34; 33,16 kk.; 39,1–11; 51). Főleg a megpróbáltatásban tanúsítandó állhatatosságra intése, a pogány ellenség vesztéért mondott imája (36,1–22), valamint a főpapi méltóság válságának vázolása (45,25 kk.; 50,1.23 kk.) arra engednek következtetni, hogy a IV. Antiokhosz Epiphánész uralma (Kr. e. 175–164) idejére eső zavargások már a küszöbön álltak, de még nem törtek ki. A szerzőnek még élénken emlékezetében élt Oniász fiának, Simon főpapnak a működése (50,1–24). II. Simonról lehet szó, aki a Kr. e. 2. sz. elején volt főpap (ZsidTört 12,4,10). Így a ~ héb. eredetije keletkezésének idejeként a Kr. e. 180–171 közé eső évtized jöhet számításba; a gör. fordítás viszont ennek megfelelően valamivel Kr. e. 132 után keletkezhetett. – III. Szövege. Az eredeti héb. szöveg a Szt. Jeromos utáni időben – legalábbis a kereszténység számára – elveszett, úgyhogy nem teljesen megbízható szír és gör. fordításokra és ezek változataira kellett támaszkodni. Szt. Jeromos az előszóban Salamon kv.-ei közé sorolja; neki még volt kezében a héb. szöveg. Csak a 19–20. sz.-ban (1896–1900, 1930, 1956, 1964) találtak nagyobb töredékeket a héb. szövegből, különféle korokból. Kairó óvárosában, az Ezra-zsinagóga ® genizájából (1896-tól) a ~ héb. szövegének 3 kézirata került felszínre; ezek az eredeti héb. szövegnek kb. 3/5 részét (lényegében 3–16 és 30–51) hozzáférhetővé tették. A J. Marcus által 1931-ben közzétett lap (32,16–34,1) a versek helyes sorrendjét tükrözi, amely a gör. kéziratokban összezavarodott. Kumránban a 2. sz. barlangból a ~ két kéziratának kerültek elő töredékei. Y. Yadin további töredéket tett közzé. Ezekre ® Maszadában, az egyik kazamatában 1964-ben bukkantak rá. Azért is jelentősek, mert igazolják a kairói genizából való töredékek régiségét. A gör. fordító meglepően sok részletet félreértett v. szándékosan görögösített. Szt. Jeromos a ~t nem fordította le, a Vg-ba egy régi lat. fordítás került bele. A héb.-ből készült szír fordítás – bár a LXX hatása alatt áll – segítséget nyújt az alapszöveg rekonstruálásához. Akár a LXX, akár a Vg egyedüli lefordítása félrevezető volna. – IV. Tartalma. A kv. a bölcsességi irodalomba tartozik, és tartalmát, mint a többi e műfajba sorolható műét, nem lehet pontosan körülírni. A témák gyakran ismétlődnek, de a gyűjteményben nem lehet általános rendező elvet fölfedezni. Az nem tartozik a ritkaságok közé, hogy tárgyilag összetartozó részek össze vannak kapcsolva, ezért meg szokták a 2 részt különböztetni. – 1. Az 1. rész (1,1–42,14) intelmek és bölcs mondások gyűjteménye, amelyeknek a bölcsesség, vagyis az igaz vallásosságból fakadó életfelfogás és a jó erkölcs a tárgyuk. E részben a ~ nagymértékben hasonlít a Péld-re. Olykor a különféle korosztályoknak v. ilyen v. olyan foglalkozású, ill. rangú személyeknek szóló mondások egészen más műfajú részekkel – hálaének, ima, himnusz, a bölcsességre, annak eredetére, mivoltára v. szerepére vonatkozó tanítások – váltakoznak (1; 4,11–19; 6,18–37; 14,20–15,10; 24,1–22 = himnusz a megszemélyesített bölcsességről). 38,24–39,11: a szerző az eszményi írástudó képét állítja elénk, akinek szellemi munkája messze fölülmúlja a kézművesekét. – 2. A 2. rész (42,15–51,30) először is egy himnuszt tartalmaz a teremtésben megnyilatkozó bölcsességről (42,15–43,33), ezt „Az atyák dicsérete” követi. Ez költői visszatekintés Izr. nagy fiaira, akik a tört. folyamán tanúságot tettek bölcsességükről (44,1–50,26), amihez csatlakozik egy Befejezés (50,27 kk.), valamint egy Függelék (51,1–12: Sirák fiának hálaéneke; 51,13–30: a bölcsesség ajánlása alfabetikus akrosztichon [® ábécé-ének] formájában; a versek ritmikus kétsorosakból tevődnek össze, hosszúságuk eltérő, így nem nyújtanak biztos fogódzókat a szövegkritikának). – Leggyakrabban kétsoros emlékeztető versekkel találkozunk, de ezek elég gyakran kibővülnek strófaszerűen egy-egy kérdés kifejtéseivé. A Sir bölcsessége nemcsak Istentől kapott, vallási színezetű emberi tulajdonság, hanem olykor magának az istenségnek is tulajdonsága, ill. tulajdona. Így a bölcsesség pl. a teremtéskor és az emberek között önállóan is megjelenik. Az isteni bölcsességnek ez a megszemélyesítése a legvilágosabban Sir 24-ben figyelhető meg, ahol azt mutatja be a szerző, hogyan nyilatkozik meg Izr. tört.-ében és Isten népének adott ® kinyilatkoztatásában. Ez a hiposztázis már az ÚSz-re, az örök isteni ® szó (® Logosz) kinyilatkoztatására készít elő. – A ~ szerzője ismeri a gör. filozófiát, de csak saját világszemlélete elmélyítésére használja föl. A puszta életbölcsesség és a hasznossági elven alapuló erkölcs kevésbé érvényesül művében, mint a Péld v. a Préd esetében; főleg a vallás-erkölcsi magatartás áll a központban: önfegyelem, tisztaság, mértékletesség, segítőkészség, jótékonyság, áldozat, ima. – Jézus Ben Sira elsősorban a fiatalságnak és a szellemi vezetőknek akart egy bölcsességi művet, azaz olyan kv.-et összeállítani a Szentírás és Izr. tört.-e alapján, amelyből a mindennapi életbölcsesség elsajátítható. – Jóllehet a Talmud többször idézi Ben Sirát a Szentírás kv.-eként és a palesztinai, valamint a hellén zsidók nemcsak becsülték, hanem a 10. sz.-ig sokat használták is a kv.-et, végül mégsem került bele a zsidó ® kánonba. Ennek következtében átmenetileg keresztény szerzők is kétségbe vonták, hogy szt. kv.; az Egyh. mégis elismerte kánoninak, és ezt a Trienti Zsinat ünnepélyesen meg is erősítette. Az ÚSz számos helyen utal rá, de főleg Jakab ismerhette (vö. Jak 1,19 és Sir 5,11); az egyh.-atyák írásaiban különösen sok olyan részlettel találkozunk, amelynek ~ lehetett a forrása.
