Siralmak könyve
Siralmak könyve, Siral: protokanonikus ósz-i prófétai könyv. – I. Elnevezése. A héb. kánonban az egyéb iratok kv.-csoportba sorolták és Echának (’siralom’) nevezték. A LXX átvette a nevet, de Jeremiáshoz kapcsolta: Thrénoi Jeremiu ’Jeremiás siralmai’; ugyanezt vette át a Vg: Lamentationes Jeremiae, s így szerepel a korábbi nemzeti fordításokban is. Újabban a szerző személyében támadt bizonytalanság miatt ~ a neve. – II. Keletkezése. A zsidó és keresztény hagyomány – föltehetően a 2Krón 35,24–25 alapján – sokáig Jeremiás próf.-t tekintette a ~ szerzőjének. Ez a hagyomány már abban a szövegben is ott élhetett, amelyet a LXX készítői alapul vettek, mert az a cím, amelyen a ~ a LXX-ban szerepel, egyértelműen tanúsítja, hogy héb.-ből fordították. Az egészen biztos, hogy a ~ az események hatására keletkezett, de hogy Jeremiástól származik, az kérdéses. A benne foglalt gondolatok olykor idegenek Jeremiástól (vö. Jer 37,7 és Siral 4,17); Cidkija királyról Jeremiás másképpen vélekedett (vö. Jer 37,17 kk.; 38,22 és Siral 4,20); a 2,9; 5,7 és az ezekhez hasonló helyek szintén nem erősítik a Jeremiás szerzőségét. Az is kérdéses, vajon az összes ének ugyanattól a szerzőtől való-e. Irodalmi megfontolásból az 1. és 5. éneket más költőnek szokták tulajdonítani. Annyi bizonyos, hogy a gyűjteménynek mai formájában Kr. e. 516 (a Templom újjáépítése) előtt kellett keletkeznie; lehetséges, hogy azért gyűjtötték össze az énekeket, hogy amikor Jeruzsálem pusztulására emlékeznek (Zak 7), legyen szövegük; egy sumer siratóéneket is ismerünk Úr város pusztulásáról. – III. Tartalma. A ~ 5 énekből álló gyűjtemény. Az 1–4. ének az irodalmi gyászdal mértékében van írva; az 5. ének népi siratóének. Az 1–4. ének akrosztichont (® ábécé-ének) ad ki; az 5. ének nem alfabetikus, de annyi sora van, ahány betűből a héb. ábécé áll. Szembeötlő a 2., 3. és 4. énekben, hogy az alfabetikus sor egy esetben eltér a szokásostól. Az 1. énekben a költő (1,1–11.17; 9c és 11b: ima) és a megszemélyesített város (1,12–16.18–22) Jeruzsálem magára hagyatottságát és pusztulását (Kr. e. 587) siratja; ez is, az is elismeri Izr. népének bűnét. A 2. énekben a szerző amiatt panaszkodik, hogy Jahve büntető ítélete utolérte Jeruzsálemet, és bűnbánatra szólítja fel a várost (2,1–19); 2,20–22: a város irgalomért könyörög. A 3. énekben a költő saját sorsát vonatkoztatja Jeruzsálemre, és a maga számára is kéri az irgalmat. A 4. énekben a szerző ismét a Jahvétól igazságosan büntetett várost siratja: magára hagyták, lerombolták; az utolsó sorok (4,21 kk.) fenyegetést tartalmaznak: Edom meg fog bűnhődni magatartásáért (Kr. e. 587). Az 5. ének, amely a Vg-ban Oratio Jeremiae prophetae címen szerepel, általános panasz Jahve színe előtt, és Jahve segítségének kérése.
