Szent Péter első levele
Szent Péter első levele, 1Pét: protokanonikus úsz-i irat, a 2. a ® Katolikus levelek csoportjában. – I. Keletkezése. A bevezetés szerint ~ a szórványokban élő „zarándokok”-nak szólt, akik (zsidó műszóhasználat szerint) „szerte a világban” éltek; a címzettek Kisázsia lakói. Szerzőként Péter ap. szerepel a levélben (1,1; vö. 5,1.12), erre épült a hagyomány is (Ireneusz, Tertullianus, Alexandriai Kelemen). Ezzel szemben a kritika arra hivatkozik, hogy a levél nyelve, ill. stílusa, valamint a LXX ismerete, amelyet ~ föltételez, Péter ap. szerzősége ellen szól, annál inkább, mivel szembeötlő a Pál leveleivel (Róm, Ef) való hasonlóság; ezenkívül a levél föltételezte helyzet (nem Domitianus előtti; † Kr. u. 96) sem felel meg a Kr. u. 60–65 közé eső időnek. Az a sokaktól képviselt álláspont, amely szerint Péter ap. tekintélyére hivatkozva Szilvánusz szerkesztette a levelet, szintén nem küszöböli ki az összes nehézséget; megengedi a későbbi időből eredeztetést. Másfelől az Egyh. helyzetének bemutatását nem kell okvetlenül adatokkal igazolhatóan hitelesnek tekintenünk a levélben; az Egyh. mindig „szorongatott” helyzetben van (vö. a levél bevezetésével: szétszóródva). 5,13: Babilon az 1. sz. apokaliptikus stílusában Rómát jelentheti. – A keresztségre vonatkozó kétségtelen utalások miatt több exegéta úgy véli: tanító jelleggel kibővített keresztségi intelem (Pardelwitz nyomán Jülicher, Fascher, Hauck, Windisch), ill. húsvéti keresztségi szertartás (F. L. Cross). Ezt a tételt M.-É. Boismard tovább fejlesztette, ill. finomította: ~ a keresztségi homilia sémája, amely katekétikai és tanító részeken kívül a keresztség kiszolgáltatására és az Eucharisztia ezt követő ünneplésére is tartalmaz utalásokat, s a keresztségi liturgia elemei is föllelhetők benne: egy Credo és több himnusz. Ezt a homiliavázlatot és a benne föltételezett keresztségi szertartást az akkori Egyh.-ban általánosan ismerhették, ez a magyarázata annak, hogy a levél egybevág más kánoni (pl. Róm) v. nem kanonikus (Hippolyt) dokumentumok megfelelő helyeivel. ~nek hitelességét kétségbe vonó eme hipotézisek ellenére elfogadható a hagyomány, mely szerint a levél Rómában (5,13) készült, szerzője Péter, aki Szilvánusz segítségével 64–67 előtt írta. – II. Tartalma. ~ enciklika (körlevél), mely nehéz időben bátorít, vigasztal. Tagolása nem világos, de az alábbi részek elkülöníthetők benne: a) Isten üdvösséget munkáló működése és erre az ember válasza: a keresztény üdvösség magasztalása (1,3–12); a szentségre törekvésnek, az embertársak szeretetének kötelezettsége (1,13–25); Isten népének papi jellege (2,1–10). – b) A keresztény és a világ viszonya: a keresztények különféle kötelességei (2,13–3,12); a világban való szenvedés (3,11–4,11); bátorítások és intelmek (4,12–5,11). A figyelmeztetések az Egyh. erősítését célozzák a szorongatott helyzetben, hogy Jézus erejéből fennmaradjon a világban mint közösség, szt. nép és királyi papság. Jézus üdvözítő művét szem előtt tartva az ® Isten szolgájáról szóló énekeket a levél krisztológiailag értelmezi (1,18; vö. Iz 53,10–12; ui. Mk 10,45; Lk 22,37) és a „kiengesztel” szó („odaadja életét engesztelő áldozatul”: Iz 53,10) még határozottabb, ill. világosabb megfogalmazást kap a Jézus vérén való megváltásra hivatkozásban: Jézus az értéktelen életmódból szabadított ki (a pogányságra emlékeztetés; vö. Róm 1,21), mégpedig a vére árán (az ósz-i szövetségkötésre emlékeztetés). Ebből a szt. népnek le kell vonnia a következtetéseket. A krisztológiára nézve vö. 1Pét 1,20; 2,21; 3,18.
