üldöztetés
üldöztetés: A Bibliában az üdvösség történetének egyik legalapvetőbb jelensége: az első bűnbeeséstől (Ter 3) egészen a világ végéig, az üdvösség teljessé válásáig (Jel 12; 17,19) minden Isten-ellenes erő megkísérli, hogy az Istenhez kötődő embert elszakítsa Urától. A műszóhasználatot a katonai nyelvből veszik át Izr. fiai (pl. Józs 23,10), jóllehet Izr.-nek mint Isten választott népének az ~ legősibb megtapasztalásai közé tartozott. Elsősorban a nép vezetőinek (pl. Mózes) és a próf.-knak (Illés, Ámosz, Jeremiás) kellett sok ~t vállalniuk. A teol.-i reflexió fejlődésével a vallási szempontoktól motivált ~ hovatovább messiási jelleget öltött, tisztultabb v. kevésbé tisztult formában (pl. Isten szolgája v. a szenvedésről szóló zsoltárok zsoltárosa). Ez a kiteljesedés az idők teljességének (® idő) közeledtével egyre fokozódik. Ez elsősorban az ® apokaliptikában figyelhető meg, ahol a gonosz hatalmába esett világ kifejezetten ellenséges magatartást tanúsít, és minden erővel igyekszik ® Isten országának elérkeztét feltartóztatni. Így az üldözések a végső pusztulás előjelei közé tartoznak (Lk 21,12; vö. 1Pét 4,12 kk.). Némelyik kumráni iratban világosan megfogalmazódik az az eszkatologikus szerep, amelyet az üldözések az idők végén betöltenek (elsősorban: 1QpHab, 1QM és 1QH, de kevésbé: 1QS), úgyhogy a teol.-ra és az erkölcstanra is kihat (az „~ etikája”, amely kizárja az állhatatlanságot, ingadozást). Az üldözések sora Jézusban üdvösségtört.-ileg eléri a tetőpontját (vö. Mt 23,24 kk.; ApCsel 7,52): Jézus üdvösséget szerző tettével teljesen egyértelművé válik, hogy az üldözéseknek értelmük volt, fontos szerepet játszottak Isten üdvözítő tervében. Jézus követése szükségszerűen ~t von maga után (Jn 15,20), amelyet nemcsak Jézus tanúinak, az ev. hirdetőinek kell vállalniuk (Mt 10,23; Lk 21,12; vö. Mt 13,21), hanem azoknak is, akik a tanításukat befogadják, ha azt akarják, hogy az megteremje a gyümölcsét is bennük (vö. 13,21); gyakran a közösséget, az Egyh.-at veszi célba az üldöző hatalom (pl. ApCsel 8,1). A Hegyi beszéd szerint boldogok, akik üldözést szenvednek (Mt 5,10 kk.). Az 5,44: arra szólítja fel Jézus a tanítványokat, hogy üldözőikért is imádkozzanak (vö. Róm 12,14). A szinoptikus hagyományban Jézus egyfelől állhatatosságra és bátorságra buzdít az ~ közepette (vö. Mt 10,24–39; Mk 10,30), sőt arra tanít, hogy a halálra is készen kell állni (Mt 10,21), másfelől viszont óva inti a tanítványokat, nehogy könnyelműen vitákba bonyolódjanak, inkább meneküljenek el (10,23; vö. ApCsel 13,50). – Pál ap. jól ismeri az ~t, hiszen kezdetben ő maga is üldözte Krisztus híveit (9,5; 22,7; Gal 1,13; Fil 3,6), majd az Úr akaratából neki is bőséges része lett az ~ben (1Kor 4,12; 2Kor 4,9; Gal 5,11; 2Tim 3,11). Személyes tapasztalatából fakad a meggyőző erő, amikor az ~ről ír (Gal 4,28–31; 6,12; 2Tesz 1,4.6–8; vö. 2Tim 3,12). Az üldözőket az Ev.-ok nem határozzák meg közelebbről; az ApCsel szerint elsősorban a zsidók közül kerültek ki (4,1 kk.; 5,17 kk.; 8,1 kk.), akik Pálnak sem tudták megbocsátani, hogy megtért Krisztushoz (13,50). Olykor az üldözés a családból indul ki (vö. Mt 10,21.36) v. a zsidókeresztény testvérek köréből (vö. Gal 5,11); a róm.-aktól csak ritkán és közvetve (Jel 17,5–6).
