Zsoltárok könyve
Zsoltárok könyve, Zsolt: protokanonikus ósz-i könyv. A héb. kánonban az egyéb írások csoportba sorolták Tehillim néven. A LXX: Pszalmoinak nevezik; ez került át a Vg-ba Liber psalmorumként, és ezt vették át a nemzeti fordítások. – I. Tartalma. A ~ a maszoréta szövegben és a Vg-ban 150 zsoltárt tartalmaz. A LXX még egy 151. zsoltárt is megőrzött, amely ólat. és szír fordításban is fennmaradt, és amelynek héb. eredetijét Kumránban találták meg. A kánoni zsoltárok számozásában annyi az eltérés, hogy a LXX és a Vg a 9. és 10., valamint a 114. és 115. zsoltárt összevonja, ugyanakkor a 116. és 147. zsoltárt kettéosztja (Zsolt 116 = Vg 114 + 115; 147 = Vg 146 + 147). A LXX és a Vg a Zsolt 11–147 számozása terén eggyel hátramarad, a 114 + 115 (= 113: LXX és Vg), továbbá a 116 (= 114 + 115: LXX és Vg). Egyébként a maszoréta szöveg számozása egybevág a LXX és a Vg számozásával. A mai ~ 5 kv.-re oszlik, mindegyik egy-egy doxológiával zárul (1–41; 42–72; 73–89; 90–106; 107–150). A zsoltárokat többen gyűjtötték, így érthető, hogy némelyik zsoltár kétszer is belekerült a gyűjteménybe (14 = 53; 40,14–18 = 70; 57,8–12 + 60,7–14 = 108). – II. A zsoltárfeliratok rendszerint azoktól valók, akik a zsoltárokat összegyűjtötték és megőrizték, nem maguktól a szerzőktől. A maszoréta szövegben a 35. zsoltártól nincs a zsoltároknak címük. A felirat rendszerint az állítólagos szerző nevén kívül a zsoltár keletkezésének körülményeit is vázolja, ezenkívül homályos utalást tartalmaz a dallamot és a kultikus alkalmazást illetően. Minthogy ezeket az adatokat (v. legalábbis egy részüket) a gör. fordítók már nemigen értették, arra következtethetünk, hogy régi keletűek lehetnek. Ezért aligha tulajdoníthatók annak, aki a gyűjteményt végső formába öntötte; némely utalások és szakkifejezések inkább nagyon régi korra mutatnak. Így nem volna helyes a szerzőre vonatkozó adatokat figyelmen kívül hagyni, még ha maguk a zsoltárok esetleg későbbi időből való ellentétes értelmű adatokat tartalmaznak is. – III. A zsoltárok szerzőit nem mind ismerjük. Jóllehet a későbbi zsidó és keresztény hagyomány az egész ~t Dávidnak tulajdonította, azok, akik a zsoltárokat címekkel ellátták, másként vélekedtek. A maszoréta szövegben csak 73 zsoltár szerepel Dávid műveként, 12 Aszaf, 11 Korach fiai, 1 Mózes, 2 Salamon, 1 pedig Hemán nevéhez fűződik; 50 zsoltár névtelen. – Sok nem katolikus szerző néhány évtizeddel ezelőttig a legtöbb zsoltárt a fogság utáni időből származtatta, többet pedig a Makkabeusok idejéből valónak tekintett. Napjainkban egyre nagyobb teret hódít az a nézet, amely szerint sok zsoltár (főleg a kultikus és a királyénekek) a királyság idején keletkezhetett. Az ugariti szövegek közül a költői jellegűek jelentősen hozzájárultak annak a föltevésnek a megszilárdulásához, amely szerint Izr. fiainak költészete a messze múltba nyúlik vissza, úgyhogy napjainkban az exegéták sok zsoltárt Izr. előtti időből eredeztetnek. Több zsoltármagyarázó jogosan jegyzi meg, hogy Dávid a régi források szerint ismert költő és zenész volt (1Sám 16,16–23; 18,10; 2Sám 1,17–27: utalás egy nagyon régi énekeskönyvre; Ám 6,5). Semmi elfogadható okunk nincs annak kétségbe vonására, hogy Jeruzsálemben, ahova a szövetség ládáját átvitette, kialakította és megszervezte a kultuszt (2Sám 6; 15,24–29; 23,1–7; 1Krón 23; 25,1–7), amint a sereget és a közigazgatást is (2Sám 8,15–18; 20,23–26). Valószínű, hogy a költői tehetségű és mélyen vallásos király maga kultikus énekeket szerzett és talán egyéni imákat is szerkesztett. Ha tehát a szerzőre vonatkozó adatok nem mondanak ellene, akkor elfogadható, hogy az adott zsoltár valóban Dávidtól származik. Sok zsoltárnak nem ismerjük (legalábbis biztosan) a szerzőjét és keletkezése idejét sem. Ezenkívül: a századok folyamán sok zsoltárt átírtak, kiegészítettek, hozzáigazítottak a liturgiához; így pl. a Zsolt 24 eredetileg két egymástól teljesen független kultikus ének (24,3–6 + 24,7–10) összeillesztése révén jött létre. (Régebbi zsoltárok újra felvételére szakkörökben meghonosodott a francia relecture kifejezés.) – IV. A szövegek és a fordítások. A ~nek eredeti héb. szövege a századok folyamán sok sérülést szenvedett, és helyenként helyrehozhatatlanul megromlott. A szövegkritika művelőinek napjainkban jelentős segítséget nyújtanak a ® Kumránban talált kéziratok, amelyek közt a zsoltárok jelentős helyet foglalnak el. Olykor a régi fordításokkal való összevetés is hozzásegíthet az eredeti szövegek helyreállításához, amelyek még a maszoréta szöveg előtti szövegeken alapszanak (mindenekelőtt a LXX-ra és a szír fordításra kell itt gondolnunk). A Pesitta a zsoltárok tekintetében független a LXX-tól, így a szövegkritika szempontjából önálló forrást képvisel és külön bizonyító erővel bír (vö. A. Vogel). A LXX fordítása többnyire pontos, helyenként azonban akadnak benne pontatlanságok, sőt esetleg a késői zsidóság felfogásának nyomai is föllelhetők benne. A lat. fordítások egytől egyig a LXX-on alapszanak. Az ólat. fordítás (® Vetus Latina) a LXX szó szerinti mása (Kr. u. 150 k.). Minthogy a 4. sz.-ra már nagyon megromlott, sok eltérést mutatott; Szt Jeromos Damazusz pápa megbízásából kijavította a LXX-hoz igazodva (383/84). Általános nézet szerint ezt öleli fel az ún. Psalterium Romanum (kiadta R. Weber, Le Psautier Romain, Cittŕ del Vaticano 1953); D. de Bruyne szerint az eredeti javítatlan ólat. szöveget őrzi; a javított szöveget a Commentarioli (Anecdota Maredsolana III,1–100) tartalmazza (® Vulgáta). Szt Jeromos 3 évvel később revideálta javított szövegét a Hexapla alapján. Ezt tükrözi a Psalterium Gallicanum. Minthogy Szt Jeromos a fogyatékos ólat. fordításon csak a legszükségesebb javításokat végezte el, a Vg-ba belekerült psalterium lényegesen eltér a héb. szövegtől. XII. Piusz megbízásából a Pápai Biblikus Intézet professzorai új fordítást készítettek (Liber Psalmorum cum canticis Breviarii Romani. Nova e textibus primigeniis interpretatio Latina cum notis criticis et exegeticis cura Professorum P. Instituti Biblici edita, Romae 1945). – V. A műfajok. A) Nagy helyet foglal el a ~ felölelte költői műveken belül a himnusz v. dicsőítő ének (® dicsőítés): a zsoltáros áldja Jahvét dicsőségéért és nagyságáért, amit a természet és Izr. tört.-e egyaránt tanúsít; a legtöbbjük egyéni himnusz (Zsolt 8; 19; 29; 33; 46; 65; 67; 68; 76; 84; 104; 105; 111; 113; 114; 117; 122; 135; 136; 145; 146; 147); mások kultikus himnuszok (98–100); ide tartoznak a hálaadó énekek is, amelyeket hálaáldozat bemutatásakor énekeltek (66; 67; 116; 136). – B) A kultikus himnuszok sorában különleges helyet foglalnak el a trónra lépést ünneplő énekek (47; 93; 96; 97; 98; 99). S. Mowinckel és mások úgy vélik, hogy ezek ®Jahve trónra lépésének ünnepére keletkeztek, amelyet szerintük évről-évre megültek a Templomban. Jóllehet Jahve királyi hatalmát magasztalták, úgy látszik, mégsem kapcsolódtak egy bizonyos ünnephez; hogy Jahve trónra lépését évente megünnepelték, nem tekinthető bebizonyítottnak. ® Isten országa. – C) Népi siratóénekek (44; 60; 74; 79; 80) – ezek részben kultikus szerepet töltöttek be a böjti és bűnbánati napokon (vö. Jo 2,17); de igen sok az egyéni sirató is (Zsolt 3; 5; 7; 13; 17; 22; 25; 26; 27; 28; 31; 35; 38; 39; 42 + 43; 51; 54; 55; 56; 57; 59; 61; 63; 64; 69; 70; 71; 86; 88; 102; 109; 120; 130; 140; 141; 142; 143), zömükben nem kultikus énekek, hanem egyéni imák, amelyekben a költő a bajból való szabadulásért v. bűnei bocsánatáért esd (51; 130). Minthogy a zsoltárszerzőket gyakran szorongatták v. üldözték ellenségeik, nemegyszer szenvedélyesen átkozták ellenségeiket; ezért az ilyen zsoltárokat ® átokzsoltároknak szokás nevezni (5; 11; 17,13 kk.; 35; 69; 109; 140,9–12; vö. Jer 11,18–20; 15,15; 17,18; 18,19–23; 20,11–13). Végül ide tartoznak még azok a siratóénekek is, amelyekben a nép (Zsolt 46; 125) v. különféle személyek (27,1–6; 121; 131) Jahve iránti bizalmukat fejezték ki. – D) Némelyik zsoltár föltehetően valamilyen kultikus célra keletkezett, így a zarándokénekek (122; 84), a bevonulási énekek (15; 24,2–5), a jövendölést tartalmazó zsoltárok (81,7–17; 95,8–11); a királyi zsoltárok (trónfoglalásra írt énekek; 18; 144,1–11: hálaadás győzelem után; 20: ima; 72; 101: hódolat; 132). – E) Az ÚSz több zsoltárt a Messiásra vonatkoztat (2; 17; 22; 45; 49; 72; 89; 110); mások annyiban messiásiak általában v. eszkatologikus értelemben, hogy Jahvénak mint a világ urának (királyának) megdicsőülését ünneplik az idők végén (47; 93; 96; 97; 98; 99). Ha valamelyik zsoltár az uralmon lévő királyra vonatkozik is, akkor is föl kell tenni a kérdést: vajon nem fejez-e ki egyszersmind messiási reményeket is, Dávid házához kapcsolódva. – F) Végül van zsoltár, amelyik a bölcsességi irodalomhoz tartozik, bölcsességre tanít, a bölcsességet dicséri (1; 91; 112; 128; 37; 73); a 2 utolsó a jutalmazás–büntetés kérdését taglalja. A 119 alfabetikus dicsőítő ének a ® Törvényről; hasonló témájú az 1; 19. Más zsoltárok azt mutatják be, hogy Jahve miként irányítja a történelmet (78; 105; 106). ® alleluja, ® hallel, ® ima, ® szela.
