Antikrisztus
Antikrisztus G. antikhrisztosz, jelentése: »a messiás ellenfele«. Az ÓSZ-ben történik utalás arra, hogy az utolsó időkben az istenellenes hatalmak (vö. Ez 38; Dán 2,31.45; 7,7k) az Isten népe elleni végső rohamra készülnek. Ezeket a gondolatokat a zsidó apokaliptika továbbfejlesztette és kiszínezte mitológiai elemekkel (ld. pl. BEHEMÓT, LEVIATÁN). Az istenellenes uralkodó egyre inkább démonikus vonásokkal jelenik meg. A qumráni szövegekben már két antikrisztusi alak van: az istentelen főpap és a hamis próféta.
Az ÚSZ-ben a végső idők sátáni hatalmainak van antikrisztusi jellegük. Az Antikrisztus elfoglalja Isten és Krisztus helyét (2Thessz 2,1kk; Jel 13). Hamis Krisztusként és hamis prófétaként jelenik meg (Mk 13,6.22 és par.). A Jel-ben az első megjelenési forma egy hétfejű és tízszarvú állatalak, amely a Krisztus eltorzítása (Jel 13,1-10). A Sátántól megkapja a trónt és a hatalmat, úgy, mint Krisztus az Atyától (Jel 2,13). Az egyik feje szinte halálosan megsebesült (vö. a megöletett Bárány, Jel 5,6). Kísérője a »hamispróféta« (Jel 13,11-17; 19,20; 20,10), aki az Antikrisztus előhírnöke (13,14k), és félrevezeti az embereket jelek és csodák által. Krisztus azonban eljövetelekor megsemmisíti szájának leheletével (Jel 17,14; 19,20; 2Thessz 2,8). Talán a Mk 13,14 és Jn 5,43 is az Antikrisztus-témára utal.
Az antikrisztus név az ÚSZ-ben csak öt helyen fordul elő (1Jn 2,18.22; 4,3; 2Jn 7-ben). Itt hamis tanítót jelent, aki a gyülekezeteket tanításával félrevezeti. Ez a tévtanítás egyfelől azt hirdeti, hogy Jézus nem az ÓSZ-ben megígért Messiás (1Jn 2,22), másfelől: Jézus nem testben jelent meg (2Jn 7).
SzB
