Ártatlanság
Ártatlanság (tisztaság) Az ember teremtés utáni, bűneset előtti állapotának jellemzésére használt fogalmak. Arról az állapotról van szó, amelyben az ember közvetlen, zavartalan közösségben van Teremtőjével. Az ember életének tartalma ebben a kezdeti korszakban a vele való párbeszéd lehetősége, a társas élet öröme és a környezetéért való felelősség tudata, a neki adott hivatás gyakorlása az ember életének tartalma ebben a kezdeti korszakban. Ezt az állapotot a bűn megszüntette. Isten kezdeményezésére, az általa ajándékozott lehetőség alapján lehet újra az ember e fogalmakkal jelzett tulajdonságok birtokosává, az ún. tisztasági törvények előírásának teljesítése által.
Az ÓSZ áldozati rendje és tisztasági törvénye meghatározza a tisztaság elérésének a módját. Az az ember, aki teljesítette esküjét, ártatlan, tiszta (h. náki, nikkájón); nem éri utol az esküszegőt fenyegető átok (1Móz 24,8.41). Az ártatlan asszony nem betegszik meg az átokhozó víztől (4Móz 5,19.28). Aki viszont bűnt követ el, nem marad »ártatlan«, azaz nem marad büntetlenül (Péld 6,29; 19,5.9; 28,20). A bölcsek hagyományos tanítása szerint az ártatlan embert nem érhetik csapások (Jób 4,7; 27,17). A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy az ártatlanokat a bűnösök támadásai fenyegetik (Zsolt 10,8; Péld 1,11). De Isten az ártatlanok mellett áll (2Móz 23,7). Különösen súlyos bűnnek számít az »ártatlan vér« kiontása, az ártatlan ember megölése (5Móz 19,10.13; 27,25; 1Sám 19,5; 2Kir 21,16; 24,4; Zsolt 94,21; 106,38; Ézs 59,7; Jer 2,34; 19,4; 22,3.17). Az ártatlanok vére lehet bálványok tiszteletére feláldozott gyermek vére (Zsolt 106,38), legtöbbször azonban Izráel szegényeit jelenti, akik áldozatul esnek a gazdagoknak és a megvesztegetett bíráknak. Az ártatlan ember az Úr oltáránál keresett oltalmat (Zsolt 26,6; 73,13). Akinek ártatlan a keze, az etikai értelemben tiszta (Zsolt 24,4).
Az ÚSZ-ben a g. hagiotész (2Kor 1,12), hagnotész (2Kor 6,6; 11,3), eilikrineia (2Kor 1,12), hagneia (1Tim 4,12; 5,2), katharotész (Zsid 9,13) fogalmak fordításaként szerepel. A hagnosz és katharosz szócsoport eredetileg összetartozott, és annak az állapotnak a meghatározására szolgált, amelyet a bűnös ember a kultuszban való részvétel által Isten áldásaként nyert el. Az ÚSZ a tisztaság fogalmát fizikai (Jel 15,6), kultikus (Mt 8,2k), és lelki (Mt 5,8) értelemben használja. Jézus igehirdetése és személye által ez a fogalom új jelentéstartalmat nyert. A rituális, külsőségekben megnyilvánuló, és csaknem teljesen formálissá lett ún. tisztasági rendelkezésekkel szemben (Mt 23,25k) az ember gondolkodásmódjának és életformájának megváltozását jelenti (Mt 7,15.18.20-23). Jézus sem az ételekre vonatkozó (Mt 15,1-20; Mk 7,19), sem az addig tisztátalannak tartott foglalkozásokkal kapcsolatos korabeli felfogással nem osztja véleményét. Egy asztalhoz ült a vámszedőkkel és a bűnösökkel (Mk 2,13-17), a leprásokat nem taszította el magától, hanem meggyógyította (Lk 17,11-19) a kapernaumi százados (Mt 8,5kk par) és a kánaáni asszony kérését teljesítette (Mt 15,21kk par). A Tóra tisztasági előírásait nem szüntette meg (Mk 1,44), csupán jelezte a jövő útját: a szív, az ember személyiségének megtisztulását igényelte, ígérettel párosítva azt (Mt 5,8). A jeruzsálemi ősgyülekezet tagjai kezdetben még a rituális előírásokhoz és a templomi kultuszhoz ragaszkodtak. A tisztaság kérdésében Péter látomása alapján következett be az a döntő fordulat (ApCsel 10,1-16.18), amelynek következtében az új értelme a tisztaság fogalmának nyilvánvalóvá válik. Pál hirdeti, hogy Krisztus a törvény végét jelenti, általa minden tisztává lett, ill. lehet (Róm 14,20; Tit 1,15). János iratai szerint a tisztaság Jézus váltsághalála által és alapján adatik az embernek. Az ember tisztaságának krisztológiai alapja itt válik leginkább nyilvánvalóvá. Jézus vére, vagyis áldozata tisztít meg bennünket minden bűntől (1Jn 1,7 vö. 1,9). Azok tiszták, akik részesültek Krisztus szolgálatában (Jn 13,1kk vö. Ef 5,26). Jézus szava által tisztul meg az ember (Jn 15,3). A tisztaság a Krisztushoz tartozás hatása, érvényesülése a gyülekezeten, az emberen. A Zsid hangsúlyozza, hogy Krisztus egyszer s mindenkorra hozott áldozata alapján lehet az ember tisztává a bűntől (1,3; 10,22). A bűnbocsánathoz kapcsolódik az ember tisztasága. A pásztori és a katolikus levelek a tisztaság fogalmának etikai jellegét világítják meg. A tiszta szív töltése a szeretet (1Tim 1,5; 1Pt 1,22), amely tartózkodóvá teszi az embert a bűn mindenféle megnyilvánulásával szemben, és a helyes istentisztelet gyakorlására indítja (Jn 1,26k).
A tisztaság, a szentség szinonimájaként, az embernek az az állapota, amelyben Krisztus váltságmunkája alapján, az igehirdetés és a sákramentumok által lehetőséget és erőt nyer arra, hogy a megromlott emberi természetével szemben Isten akaratára hangolódva törekedjék környezetében is arra, ami tiszta (Fil 4,8), vagyis összhangban legyen azzal az Úrral, aki bűn nélküli maradt a kísértések között (Zsid 4,15), dicsőítve az Atyát (Jn 17,4), tiszta kezekkel (1Tim 2,8) kérve, hogy Isten minden jó teremtményével helyesen éljen az ember (1Tim 2,8).
LSK
