Bárúk könyve
Bárúk könyve ÓSZ-i APOKRIF könyv, amely g. nyelven maradt ránk. Szerzőjéül a címfelirat (1,1) Bárúkot, Nérijjá fiát jelöli meg, aki Jeremiás prófétának volt az íródeákja Kr. e. 600 táján (Jer 36,4). Bárúk szerzőségét a kutatók tartalmi és formai okokból egyaránt kétségbe vonják, és a könyvet egy ismeretlen szerzőtől származtatják a Kr. e. 1. szd.-ból. Tény, hogy Bárúk könyve szó szerint idéz a Dán 9-ből, és egészen közeli rokonságot mutat az Ézs 40,55-tel és a Jób 28-cal.
A bevezető versek (1,1-14) arról szólnak, hogy a Babilonba hurcolt fogoly zsidók - hallván az otthon maradtak nyomorúságos állapotáról - kevéske pénzükből adományt küldenek Jeruzsálembe, hogy az istentiszteleti életben ne legyen fennakadás, és így állandóan tudjanak áldozni és imádkozni a babiloni királyért és a foglyokért is. Az adománnyal együtt küldik a Babilonban élő Bárúk levelét is (1,15-3,8), amely egy felolvasásra szánt liturgikus imádság formájában bűnbánatra hívja az ítélet alatt álló népet (vö. Dán 9).
Ezután egy verses himnusz következik: a Mindenható bölcsességének dicsérete (3,9-4,4). Ezt a bölcsességet hiába keresik a pogányok, csak Izráelnek jelentetett ki (vö. Jób 28,12-28).
A könyv befejező része (4,5-5,9) - ugyancsak ritmikus formában - Isten ígéretével vigasztalja Izráel maradékát: aki veszedelmet bocsátott az engedetlenekre, haza fogja segíteni a megtérőket. Akkor Jeruzsálem leveti majd gyászruháját, és ünneplőbe öltözve szemlélheti a hegy tetejéről; hogyan hozza vissza elszéledt gyermekeit az Úr (vö. Ézs 40-55).
Bárúk könyvéhez kapcsolódik - 6. fejezetként - a JEREMIÁS LEVELE néven ismert apokrif irat. A Babilonba hurcolt fogoly zsidókat óvja a bálványimádástól (vö. Ézs 44,9-20). (Ld. még APOKRIFUS IRATOK).
HI
