Birtok
Birtok Mindaz, amivel az ember - a törvény keretei között - szabadon rendelkezik. Ilyennek számított az ÓSZ világában az ingó (1Móz 12,5; 31,18) és az ingatlan vagyon (1Móz 47,11; Mik 4,4; Zak 3,10), a jószág (1Móz 13,6; 26,14; Jób 1,3) és a háznép. Ez utóbbihoz tartoztak a feleségek (1Móz 31,14-15; 5Móz 24,1-4; Hós 3,2), a gyermekek (1Móz 31,16; 2Móz 21,7-11), a szolgák (1Móz 26,14; 30,43; 2Móz 21,1-6.20-21) és a hadifoglyok (5Móz 20,14; Abd 14). A birtok minden formáját kívánatos jónak és Isten áldása jelének tartották Izráelben (1Móz 31,9; 33,5.11; Jób 42,10.12-13; Zsolt 128; Ám 9,14).
Birtokhoz többféleképpen lehetett hozzájutni: öröklés (1Kir 21,3), ajándékozás (Eszt 9,22), vásárlás (1Móz 23; Hós 3,2), rátalálás (5Móz 22,1-3; Mt 13,44) vagy csere útján (1Kir 21,2), természetben kifizetett munkabér (1Móz 30,28kk) vagy hadizsákmány formájában (5Móz 20,14). A birtokszerzés törvényes módjait és a becsülettel szerzett birtok sérthetetlenségét különféle jogszabályok védték. Az izráeli birtoktörvények nagyrészt az ókori Közel-K általános joggyakorlatát tükrözik; e téren is van azonban néhány mozzanat, amely Izráel különleges világosságára mutat: az Isten tulajdonjogának elismerése, a Tízparancsolat és a prófétai felelősségre vonás.
Az izráeliek a birtokukban levő földet nem a magukénak, hanem Isten tulajdonának tekintették (3Móz 25,23). Erre emlékeztették a népet a következő törvények: bevetetlenül, parlagon kellett hagyni a földet minden SZOMBAT ÉVben és minden JÓBEL ÉVben (3Móz 25,1-7.11); három évig nem volt szabad gyümölcsöt szedni a frissen ültetett fákról, a negyedik év termését pedig Istennek kellett áldozni (3Móz 19,23-25); Istent (azaz az ő szolgáit) illette meg minden termés zsengéje (2Móz 23,19), a tized (3Móz 27,30) és az ünnepekre felvitt terményajándék (5Móz 16,16-17). Az Isten tulajdonát képező földből a honfoglalás után minden törzs, nemzetség és család megkapta a maga birtokát (Józs 13-19), kivéve Lévi fiait, akiknek az Úr (az Úrnak szentelt rész) volt a birtoka (5Móz 10,9; Ez 44,28-30). Ezt az egyszeri birtokelosztást a törvény szentesítette. Örökölt földingatlant véglegesen eladni nem lehetett, csak meghatározott időre zálogba adni. Az elzálogosított földet a gazdája vagy annak legközelebbi rokona bármikor visszaválthatta. Ha erre nem volt módjuk, a birtokot térítésmentesen kapta vissza gazdája a legközelebbi Jóbel évben (3Móz 25,23-28). Hasonló volt a helyzet a házingatlanokkal kapcsolatban is, kivéve a fallal megerősített városok némileg eltérő gyakorlatát (3Móz 25,29-34). Hogy a családi birtok idegenre ne szálljon, fiúörökös hiányában leányok is örökölhettek, de csak akkor, ha törzsbeli férfihoz mentek feleségül (4Móz 36).
A birtok sérthetetlenségét lzráelben nemcsak kazuisztikus jogszabályok, hanem az Isten tekintélyére épülő ún. apodiktikus törvények is védték (2Móz 20,15.17). S a birtoktörvények megtartását Isten a próféták útján is számon kérte - még a királytól is (1Kir 21,19; Ez 46,18; Ám 8,4-6).
Az ÚSZ elsősorban a birtokhoz való viszony tekintetében tartalmaz új kijelentéseket. Egyrészt erősen hangsúlyozza a birtok bálvánnyá válásának kísértését (Mt 6,19-21.24-34; 16,26; 19,16-24.29; Lk 12,13-21; 14,15-24; 1Kor 7,29-31; 1Tim 6,10), másrészt rámutat arra a lehetőségre, hogy a birtokot eszközként használhatjuk Isten országának szolgálatában (Lk 8,1-3; 16,13; 19,8; ApCsel 2,44-45; 2Kor 8,12-15).
HI
