Cselekedet
Cselekedet Meghatározott indítékból, bizonyos cél elérése érdekében megvalósított tevékenység (h. dábár, masszeh, aliláh, g. argon, pragma, prakszisz; jelentésük: szó, tett, munka). A cselekedet olykor ösztönös, akaratlan, de ha meghatározott cél elérésére irányul, akkor tudatos. Istennek minden cselekedete tudatos, tervszerű, minden következményével együtt átgondolt akarás eredménye. Az emberek cselekedeteiről ugyanezt nem lehet elmondani. Egy-egy cselekedet indítóoka lehet külső, anyagi természetű, de lehet belső is: érzés, hiányérzet, különböző lelki szükséglet vagy kényszer.
A cselekedetek alapvetően kétfélék: jók és rosszak. Isten minden cselekedete jó, mert minden gondolata és szava azonos a cselekedetével (Ézs 46,11; Jer 1,12). Szemben az emberével, Isten szava és cselekedete között soha sincs különbség, még kevésbé ellentmondás. Amit mond, azt meg is cselekszi, vagy meg fogja cselekedni (4Móz 23,19; Ézs 46,10; Róm 4,21). Minden cselekedete tökéletesen megfelel önmagának, a saját lényének, mert hű önmagához (5Móz 32,4; Zsolt 33,4; 1Thessz 5,24), minden cselekedete igaz (Dán 9,14). Cselekedetei csodálatosak, akármilyen nagy dolgot is képes megcselekedni, s azokat mindenki láthatja (5Móz 11,7; Jób 5,9-27). Ő az ura a történelemnek, amelyben három kiemelkedően nagy cselekedete volt: a teremtés (1Móz 1-2), népének Egyiptomból kiszabadítása (2Móz 5,14) és egyszülött Fiának odaáldozása a világért, hogy az el ne vesszen (Jn 3,16 stb.). Isten mindent meg tud cselekedni, amit akar, sőt többre is képes cselekedeteiben, mintsem az ember kérni vagy elképzelni tudja (Zsolt 135,6; Préd 3,11; Ef 3,20).
Az ember tehetetlenül áll, valahányszor Isten cselekszik, mert az Úr ellenállhatatlan erővel viszi véghez, amit jónak ítél (1Sám 3,18; Bír 10,1 5; 2Sám 1 5,26). Meg tud fizetni az embereknek vagy népeknek azok cselekedetei szerint, aszerint, ahogy érdemlik (Bír 1,7; Jer 17,10; Lk 23,41; Róm 2,6-7; 2Kor 5,10).
Az embervilágban egyedül az ember-Jézus cselekedetei voltak tökéletesek: minden, amit tett, tökéletesen megfelelt az Atya akaratának, akitől a küldetését kapta (Mt 26,39; Mk 14,36; Lk 22,42; Jn 5,30; 6,38). Isten akarata a Jézus Krisztusban hívő emberek megmentése, örök életre megtartása volt: az Atyának ezzel az akaratával Jézus tökéletesen egy volt (Jn 14,9-11); annyira, hogy semmit sem cselekedett, amíg a mennyei Atya nem adta tudtára, miket kell cselekednie (Jn 5,19-20). Ebben a tökéletes engedelmességben végig megmaradt a keresztfán meghalás elszenvedése árán is (Róm 5,19; Fil 2,8; Zsid 5,8). Az volt a kenyere, hogy a mennyei Atya akaratát cselekedje (Jn 4,34).
Az emberi cselekedetek zsinórmértéke Isten akarata: amennyire annak megfelelnek, jók, ha nem, akkor rosszak. S hogy Istennek mi az akarata, azt népének is, egyeseknek is világosan tudtára adta: a teremtés kezdetén a Paradicsomban (1Móz 2,16-17), az özönvíz előtt Nóénak (1Móz 6,14-21), később Ábrahámnak (1Móz 12,1 stb.), Mózesnek (2Móz 3,10), Izráel népének a Sinai-hegyen (2Móz 20,1-17). Rendeléseit és végzéseit is érthetően, részletesen megfogalmazta (3Móz 18,4-5 stb.).
Isten akaratának a zsinórmértéke szerint egyetlen ember sem képes jót cselekedni, mert nem képes Isten törvényét tökéletesen betölteni. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy saját cselekedeteivel senki sem képes az üdvösségét kiérdemelni (Róm 3,10-20). Az ember egyetlen igazi jó cselekedete a Jézus Krisztusba vetett hite (Róm 3,22-30). Ez a hit a törvény igazi betöltése, mert ez teszi igazzá és a szeretet cselekvésére képessé a zsidót és a pogányt (Róm 3,30), mert mind úgy termi a jó cselekedet gyümölcseit, mint a Krisztusba oltott ág, a szőlőtővel élő kapcsolatban lévő, termő szőlővessző (Mt 3,8; 7,17; Jn 15,4-5).
A jó cselekedetek nyomán áldás, a rossz cselekedetek nyomán boldogtalanság, végül az üdvösségből való kirekesztés következik (Péld 13,10; Mt 7,19; 15,13; Lk 12,46; Jn 3,19; Róm 1,18).
Jézus Krisztus követésének a titka: mindent az ő nevében, Isten dicsőségére cselekedni (1Kor 10,31; Kol 3,17).
IE
