Csont
Csont Az emberi test belső, szilárd, maradandó része, Isten teremtő munkájának az eredménye (Jób 10,11; vö. 20,11), az anyaméhben való kialakulása ezért csodálatos (Zsolt 139,15; Préd 11,5). Kísértetnek nincs csontja (Lk 24,39). A szétporladó holttest utolsó maradványa: Jákób csontjait családja temetkezési helyére viszik (1Móz 50,25), később Józseféit Egyiptomból Sikembe (Józs 24,32 a h. szöveg szerint). El kell temetni, ha mást nem lehet, a csontokat (1Sám 31,13; Ez 39,1 5). Ellentéte ennek, hogy kiszórják Júda királyainak csontjait (Jer 8,1). Mint a holttest maradványa, tisztátalan és tisztátalanná tesz (4Móz 19,16; Mt 23,27). Ezért, ha az oltárt meg akarták gyalázni, emberi csontot égettek rajta (1Kir 13,2; 2Kir 23,20). A csontok szétszórása a teljes elpusztítás (Zsolt 53,6).
»Csontomból való csont, húsomból való hús« - a rokonság, együvé tartozás kinyilvánítása (1Móz 2,23; 29,14 és 2Sám 19,13).
A páskabárány csontját nem volt szabad megtörni (2Móz 12,46; 4Móz 9,12; vö. Jn 19,36 és Zsolt 34,21).
Mint az emberi test belső része, a szívvel áll együtt Jeremiás hasonlatában: belsejéből utat tör magának az Ige (Jer 20,9). A nagyfokú félelem az ember csontjáig hatol (Jób 4,14; Jer 23,9; Hab 3,16). A betegség erősségét is az mutatja, ha csontig hatol, tönkreteszi a csontokat (Zsolt 22,15; 31,11; 32,3; 38,4; 102,4; Ézs 38,13). Ezért van az, hogy az építő lelki hatások még a csontokra is jól hatnak (Péld 3,8 és 15,30 h. szöveg), a rombolóak viszont azokat is tönkreteszik (Péld 14,30; 17,22). A kiálló csont, csontra száradt bőr a betegség jele (Jób 19,20; 30,30; 33,21).
Izráel népének reménytelen állapotát példázza Ezékiel látomásában, hogy a nép száraz csontokból áll (Ez 37,1-4).
CP
