Csúfolódik
Csúfolódik Aki gúnyos, lenéző, fölényeskedő vagy bosszantó megjegyzéseket tesz, az csúfolódik, kipellengérezi az emberi gyengeséget. Ennek ellenére úgy tűnik, mintha a B, amely h. és g. nyelven is többféle szót használ a csúfolódásra, bizonyos esetekben jogosnak tekintené. Ki vonná kétségbe a Péld igazát, amikor az ostoba és rest ember magatartását céltáblává teszi (26,1-16), vagy Illését, aki a Baal prófétáit gúnyolta (1Kir 18,27), vagy Ézsaiás jogát a babiloni király csúfolására (14,4kk)?
A csúfolódás nagyon könnyen válhat szeretetlen és maró gúnnyá (Zsolt 22,8), amint az a Jézus szenvedéstörténetében látható (Mt 27,39kk). A szenvedő csúfolása egyébként is csúnya dolog. A szegényt (Péld 17,5), az apát (Péld 30,17), az öreget (2Kir 2,23) Izráelben nem volt szabad kicsúfolni. Az Úr igéjét (Jer 6,10), a Lélek munkáját (ApCsel 17,32), Isten Fiát (Zsid 6,6), általában a szent dolgokat (2Pt 3,3) veszélyes volt gúny tárgyává tenni. Ezért van az, hogy a csúfolódástól több ige is óv (Ézs 28,14.22; Jer 15,17; Zsolt 1,1; Péld 1,22), Isten megfizet (Jer 17,10), csúfolódás tárgyává tesz (Zsolt 14,4kk; 5Móz 28,37; Péld 1,26; Jer 48,39).
A csúfolódást elszenvedni nehéz és félelmes (Jer 20,7k), Cidkijjá aggodalommal gondol rá (Jer 38,19), Jeremiás pedig veséibe eresztett nyílnak érzi (JSir 3,14), a Zsolt is panaszba foglalja (22,7; 79,4; 80,7). A keresztyéneket Jézus példája arra tanítja, hogy az emberi csúfolódást akár szavakban (Lk 16,14), akár tettekben, bánásmódban zúdul rájuk (Mt 27,29k par), türelemmel elhordozzák. Jézus követői erőt is nyernek az ilyen szenvedéshez.
Külön szólni kell azokról a gúnydalokról, amelyek a csúfolódást egy nép vagy egy ember felett énekbe foglalták. Az egyes emberre inkább egy-egy csúfolódó mondás, a közösségre pedig megfelelő tartalmú ének született. Azt jelentette ez a megnyilatkozás a politikai életben, amit később a prófétai beszédek ítélethirdetése. A próféták maguk is adtak ilyen formát fenyegető mondanivalójuknak (Ézs 23,15k; Jer 22,23). Az emberek meg voltak győződve arról, hogy a szóban valóságot formáló hatalom van. Így a gúnydal az ellenség hatalmát nemcsak gondolatban és szóban, hanem a valóságban is csökkentette (4Móz 21,27-30). A próféták rendíthetetlenül hitték, hogy Isten igéjének a hatalma az idegen, ellenséges népek elleni fenyegetéseiben folyamatokat kezdeményező és indító erő, amely nem csupán a politikai propaganda síkján mutatja meg a hatását, hanem valóságos tényekben is. Gondoljunk Ézsaiásnak a Szanhérib asszír királyról mondott gúnydalára (37,22-29), vagy arra a csúfolódó énekre, amelyet Babilon bukásáról mondott (47).
A kutatóknak úgy tűnik, hogy ez a fajta ének a legrégebbi szokások közé tartozott Izráelben. Már a Debóra-énekben is felismerhetők gúnydalmotívumok, amelyek Siserára, az ellenséges vezérre vonatkoznak (Bír 5,28kk).
A 4Móz 21,27-30-ban található éneket többen az Izráel előtti időkből származtatják, és emóreus gúnydalként tartják számon, amelyet Izráel átvett és Hesbónra alkalmazott. Mások pedig eredeti izráeli győzelmi éneknek tekintik, amelyet a Szíhón felett aratott diadal emlékére szereztek.
Hasonló énekeket találunk még az 1Móz 49,14-15-ben Issakárról, a 69. zsoltárba szőve (12), Jeremiásnak az asszonyok szájába adott csúfolódásában (38,22) és Siralmaiban (JSir 3,62-63).
DJ
