Föld
Föld Többjelentésű kifejezés a B-ban, h. 'adámáh, 'erec, 'éfer, 'áfár, g. gé.
1. A föld anyaga, pora, amelyből »vétetett« az ember (1Móz 3,19). Ebből formálta Isten az állatokat (1Móz 2,19), de lehet belőle edényeket is készíteni (1Kir 7,46; Ézs 45,9), és ugyanúgy felhasználható oltárkészítéshez (2Móz 20,24; nyilván erre a célra vitte a meggyógyult Naamán is a földet Izráelből; vö. 2Kir 5,17). Agyász jeleként a fejre szórják (1Sám 4,12; Neh 9,1).
2. Megművelhető talaj, kultúrföld, szántóföld, ellentétben a megművelhetetlen szteppével, sivataggal. Kain azáltal lesz vándorló nomád pásztor, hogy kiűzi őt Isten a termékeny kultúrföldről (1Móz 4,11.14). Az ember feladata a föld megművelése (1Móz 3,23; 4,12; 2Sám 9,10; Ézs 30,24; Jer 27,11; Péld 12,11; ld. még MEZŐGAZDASÁG).
3. A földfelszín, ahol a növények és az állatok élnek (1Móz 1,26.29k; 6,20; 3Móz 20,25; Ez 38,20; Hós 2,20). Ebben az értelemben különösképpen is az emberi élet színterét jelenti. Az ÓSZ-ben a »földön lenni« kifejezés értelme: élni (2Móz 10,6; 20,12; 33,16; 5Móz 4,40; 1Sám 20,31 stb.). Ugyanez a kifejezés értelme az ÚSZ-ben is (Jel 3,10; 14,6; ApCsel 17,26; 22,22). Az »egész föld« kifejezés jelentheti magát az egész »emberiség«-et, mert az ember a föld legnemesebb lakója: Isten szövetséget köt a »földdel«, azaz az emberrel (1Móz 9,12kk); az »egész földnek«, azaz az emberiségnek, egy volt a nyelve (1Móz 11,1). Leginkább azonban a lakott föld jelentésben fordul elő (1Móz 6,1; 12,3; 28,14; Ám 9,8; Ézs 23,17; Jer 25,26; Ez 38,20; Zof 1,2; Zsolt 24,1; 33,8; Lk 2,1; Jel 12,9; 16,14; Mt 24,14).
4. Jelölheti, közelebbi meghatározásként, egy-egy törzsnek, népnek a lakóhelyét, területét, országát (1Móz 31,3; 48,21; Bír 21,21; 2Móz 3,17; Mk 15,33; Mt 4,15; ApCsel 7,29).
5. Ilyen speciális értelemben jelenti az ígéret földjét, amelyre megesküdött Isten, hogy az atyáknak adja (1Móz 15,18; 2Móz 20,12; 4Móz 11,12; 5Móz 1,8; 4,10.40; 5,16; Józs 21,43; 1Kir 8,34; 2Krón 7,20 stb.). Ez a föld jó, termékeny, »tejjel-mézzel folyó« (5Móz 6,3; 11,9). A rajta maradás feltétele Isten parancsolatainak a megtartása (5Móz 12,1; 26,1), akik ezeket megszegik, azok elűzetnek (5Móz 28,21.26; Józs 23,13.15; 1Kir 9,7; 13,34). Innen mennek fogságba (2Kir 17,23; 25,21; Jer 52,27). Erre a földre kapják a fogság idején az új honfoglalás ígéretét (Jer 30,3; Ez 36,28; Ézs 65,9) és ide térnek vissza (Ézs 14,1k; Jer 16,15; 23,8; Ez 28,25 vö. ApCsel 7,3; Zsid 11,9).
6. Kozmológiai értelemben a föld, a mennyel együtt, a világmindenséget jelöli (1Móz 1,1; Zsolt 148,13; Lk 12,56; ApCsel 2,19; 1Kor 8,5; Kol 1,16.20; Ef 1,10; 3,15; Zsid 12,26), amelyre más kifejezése nem volt az ÓSZ-nek, és részben a VILÁGKORSZAKot is. A B eredeti világképe kevésbé differenciált: kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet (1Móz 1,1), a harmadik napon a szárazföld elvált a vizektől (1Móz 1,9). A költői szövegek azonban részletekbe menően elénk tárják az ókori K világképének ismeretét. A világ kettős vagy hármas tagozódású (2Móz 20,4; 5Móz 5,8; Zsolt 146,6; ApCsel 4,24; Jel 10,6; 21,1; Jel 5,3). A föld oszlopokon nyugszik (1Sám 2,8; Zsolt 24,2; 104,4k; 136,6; Ézs 24,18; Jer 31,37; Mik 6-2; Ám 9,6). Formája szerint lehet kerek (Ézs 40,22; Péld 8,31; Zsolt 48,11) vagy négyszögletes alakú (Ézs 11,12; Ez 7,2; Jób 37,3; 38,12k; Jer 10,13; Mt 24,31; Mk 13,27; Jel 7,1; 20,8).
7. A földre vonatkozó teológiai jelentőségű kijelentések a B-ban.
A föld Isten teremtménye (1Móz 1,1; 14,19; Péld 8,26; Ézs 45,12; Jer 33,2; Zsolt 24,2; 78,69; 102,26; 104,5). Ezért az ő tulajdona (Zsolt 24,1); ő az ura (Józs 3,11; Mik 4,13; Zsolt 47,8; 97,9); lábának zsámolya (Ézs 66,1). Ezek az ÓSZ-i kijelentések megismétlődnek az ÚSZ-ben is (Mt 11,25; Lk 10,21; ApCsel 4,24; ApCsel 17,24; 1Kor 10,26; Jel 11,4).
A föld és az ember szoros kapcsolatának (ld. a 3. pontot) következtében a föld részesedik az ember sorsában, amikor Isten az ember engedetlenségéért megátkozza a földet (1Móz 3,17). Ezért nehéz a mezei munka (3,17kk; 5,29), és noha »szent« az a terület, ahol Isten megjelenik (3Móz 3,5; Zak 2,16), mégis megjelenik a kérdés: lakhatik-e Isten egyáltalán a földön (1Kir 8,27)? A föld egyre inkább a menny ellentéteként, a tökéletlennek, a mulandónak a helyeként értelmeződik (JSir 2,15; Zsolt 103,11; Mt 6,19; 1Kor 15,47; Zsid 8,4; Jel 17,5).
Jézus Krisztus nem a földről, lentről jött, hanem fentről (Jn 3,31). Mivel a föld a bűn helye, azért jött az Emberfia, hogy itt, a földön, bocsássa meg a bűnöket (Mk 2,10), ezért a földről áron vétettek meg (Jel 14,3), és a hívők csak idegenek és jövevények a földön (Zsid 11,13). (Ld. ehhez részletesebben a FÖLDI címszót.)
Isten hűséges marad teremtéséhez. A Jézus Krisztusban megújított embernek szól az ígéret, hogy örökölni fogja a földet (Mt 5,5; ez utalás a Zsolt 37,11-re, ahol talán eredetileg csak a messiási korban dicsőségben ragyogó Izráel földjéről van szó, a későbbiekben ez mégis az »egész föld« értelmet kapta, vö. 1Móz 28,13k; Ézs 60,21).
Az eszkhatológikus korban megújul csodálatosan a föld is. Ézsaiás próféta beszél a megújított égről és földről (65,17; 66,22). Itt nem a föld elpusztításáról van szó, amelynek helyébe valami egészen új jön, hanem megmarad a történelmi folyamatosság materiálisan a régi és új föld között (vö. Jel 21,1). A teremtő és megváltó Isten ugyanaz.
VG
