Gondviselés
Gondviselés A gondviselés fogalmán a keresztyén teológia Istennek a teremtett világot, benne hangsúlyozottan is az embert fenntartó, kormányzó és meghatározó cél felé vezető tevékenységét érti. Ugyanakkor a B gyakorlatilag nem fejlesztett ki önálló gondviselés-tant, ez legfeljebb nyomokban található meg, hanem a gondviselés kategóriájába tartozó mondanivalóját - üdvtörténeti és szoteriológiai összefüggésekbe ágyazva - annak jelenségeiben, gyakorlati megvalósulásában ragadja meg.
1. Az önálló gondviselés-fogalom (pronoia= előre látás, előre tudás, gondoskodás) eredete a g. vallásban keresendő. A kegyes g. ember önmagát és város(állam)át isteneinek gondviselésében tudta. A politeista vallásnak a filozofikus teológiában való továbbalakulása során a gondviselés fogalma egységes, világmeghatározó princípiummá épült ki, amely azonban a gyakorlati vallásosságban perszonifikálódott is. Egyes filozófusok különféle árnyalatokban fejtették ki a gondviseléssel kapcsolatos gondolataikat, mígnem a sztoikus filozófia rendszerének középpontjába állította azt, és egy panteisztikus teológiát épített ki a gondviselés fogalma köré. A gondviselés mintegy az istenséggel azonos, aki olyanformán tartja rendben a világmindenséget, mint a ház ura a maga házát; annak harmóniát és szépséget kölcsönöz, mint a művész a maga alkotásának. Megszabja az égitestek, a növények, állatok és az ember rendeltetését, és az alacsonyabb rendű létezőket a magasabb rendűek szolgálatába állítja. A g. világképnek megfelelően a gondviselés keretében jutalmazza meg a jócselekedeteket és bünteti meg a rosszat. A gondviseléssel szemben az ember tehetetlen, ami azonban nem mentesít a felelősség alól. Plutarkhosz szerint nem csak a természet élete, hanem a történelem alakulása is a gondviselés irányítása alatt áll.
2. A gondviselés-fogalomnak fenti értelmezése mind az ÓSZ-től, mind az ÚSZ-től idegen. Ugyanakkor már az ÓSZ is Isten élő cselekedetének eredményeként fogja fel mind a természet életét, mind a történelem menetét (1Móz 8,22; 2Móz 2,25; Jób 26,10-37,9kk; Zsolt 67,5; 104,9; 104,28; 145,16; Ézs 50,2). Isten kegyelmes és ítélő cselekvése nem csak a természeti eseményekben valósul meg (1Móz 8,22; Jób 26,10; Ézs 16,9; 5,14; 50,2; Jer 5,17; Ez 36,29; Jóel 1,11k), hanem a történelem alakításában (2Móz 33,19; Zsolt 9,8k; 51,20; 89,2; 107,43; Ézs 60,10; 2,4; Ez 7,3; Mik 4,3; Jóel 4,2), az egyén életének irányításában (1Móz 6,8; 5Móz 5,33; 10,12; 10,18; Zsolt 5,13; 51,3; 119,41; 140,13; 146,7; Jer 5,28k; 21,12; 22,16) és ő irányítja az emberi szívet (1Kir 3,12; 8,38; Jób 17,4; Zsolt 26,2; 90,12; Péld 24,12; Ézs 57,15). Isten cselekvő akaratának különös és sajátos kifejeződési formái a csodák (2Móz 4,21; 11,10; Józs 3,5; Bír 13,19; Neh 9,17; Zsolt 40,6; 4,4; 17,7; 72,18; 77,12; 78,12; 96,3; 106,7kk). Éppen a csodákkal kapcsolatos locusok mutatják a legpregnánsabban, hogy Isten gondviselésében különleges és kiemelt helye van választott népének IZRÁELnek, és akarata, szándéka annak a népnek az előmenetele, gyarapodása, fennmaradása és üdvösségre vezérlése. Az ÓSZ szemlélete szerint nincs ettől a céltól, az üdvösségre vezetés céljától független gondviselés, hiszen már magát a teremtést is szoteriologikus nézőpont szerint értelmezi (1Móz 1,26; Zsolt 115,15; 121,2; Ézs 43,1). Ez a szemlélet az ÚJ TEREMTÉSsel kapcsolatos gondolatban teljesedik ki (Zsolt 102,19; Ézs 48,6k; 65,17k). Egyes késői keletkezésű zsoltárokban (Zsolt 9; 104; 138) és a bölcsességirodalomban (Jób könyve) figyelhető meg a gondviselés-fogalom kozmologikus értelmezése.
Az ÓSZ-hez hasonlóan az ÚSZ-i gondviselés-értelmezés is teljes mértékben szoteriologikus meghatározottságú. Jézusnak Isten gondviselésével kapcsolatos tanítása nem világnézeti teória, hanem teljhatalommal kijelentett ígéret övéi számára Isten szeretetéről. Istennek az állat- és növényvilág felőli gondoskodása az övéiről való gondviselés példája (Mt 6,26kk; 10,29kk). Eső és napsütés az ember iránti szeretetének és könyörületének a kifejezői (Mt 5,45). Róm 8,28k szerint Isten minden dolgot övéinek javára fordít. Semmiféle esemény nem választhatja el övéit Krisztusban kijelentett szeretetétől (Róm 8,35kk). Zsid 12,3 mindezekkel összekapcsolja Isten nevelő, az embert formáló munkájának gondolatát. Az üdvtörténet mellett párhuzamosan végbemenő, attól elkülönülő világtörténelemről az ÚSZ nem tud (vö. Róm 9-11. részek és a Jel egész szemléletvilága). Ahol a B a »történelem Istenéről« beszél, az mindig üdvtörténeti összefüggésben értendő, és sohasem általános értelemben. Kizárólag az ApCsel 14,17; 17,26kk-ben ismerhető fel a sztoikus értelemben vett gondviselés-fogalom, ezt viszont a szituáció indokolja mindkét esetben.
SzCs
