Harc
Harc 1. Általános értelemben
Ellenséges erők, indulatok összecsapása, küzdelme, tusakodása (h. milhámá, rib, g. mákhé). Az ÓSZ történeti elbeszéléseiben gyakran esik szó harcról. Az egyiptomi fogságból való szabadítás után Isten kerülő úton vezette Izráelt az ígéret földje felé, hogy meg ne riadjanak a harctól (2Móz 13,17). A honfoglalást követően béke lett az országban a háború után (Józs 11,23). Ha a nép bálványok útjára tért, mindjárt harcok támadtak (Bír 5,8). Az ÚSZ-ben főleg hasonlatokban szerepel (1Kor 14,8; 2Tim 2,4).
2. Jogi értelemben
Az ember keresheti igazát embertársával és Istennel szemben, de Isten is az emberrel, népével szemben. A peres ügyek tisztázása, a per lefolyása gyakran hosszú, kemény harcokon át történik (1Móz 13,7; 2Móz 23,3.6; 5Móz 19,17; 25,1; Ézs 41,21; 58,4; Hós 4,1; Mik 6,2).
3. Vallási értelemben sokrétűen van szó harcról. Isten győztesen harcolt a kaotikus erőkkel, őslényekkel szemben (Zsolt 89,11). A nagy, végső harcban is győzni fog (Ez 38,14kk; 39,1kk; Dán 12,1kk; Jel 19,17kk; 20,7kk). Van, amikor Isten a magáénak tekinti népének ellenségei elleni harcát (2Móz 14,14; 2Krón 20,17). A keresztyén élet harc (1Thessz 5,8; 1Tim 6,12; 2Tim 4,7; 2Kor 7,5), nem test és vér ellen, hanem sátáni erőkkel szemben (Ef 6,12), ezért e harc fegyverei nem testiek, hanem lelkiek (2Kor 10,3kk; Ef 6,11kk).
