Háztető
Háztető K-en a házak teteje többnyire lapostető volt, amelyet a következőképpen készítettek: a falakra helyezett tetőgerendázatot rőzsekötegekkel borították, majd agyaggal vastagon betapasztották. Minthogy az így elkészített tető kedvelt tartózkodási hely is volt (Bír 16,7; 2Sám 11,2; Ézs 22,1; Mk 13,15 par), lépcsővel és védőkorláttal (5Móz 22,8) látták el. A háztetőn fogadtak vendéget (1Sám 9,25), itt siratták el és olykor itt is ravatalozták fel halottaikat (1Kir 17,23; 2Kir 4,34k; ApCsel 9,37kk; vö. Ézs 15,3; Jer 48,38), s ide vonultak vissza az imádkozás idejére (ApCsel 10,9). Az ÓSZ-ben utalásokat találunk arra, hogy Izráel történetének egyes korszakaiban a háztetőkön építették fel a bálványistenek oltárait (2Kir 23,12), s itt folyt a bálványok tisztelete (Jer 19,13; Zof 1,5). Alkalmanként a háztetőn építették fel a lombsátrak ünnepére emelt sátrakat (Neh 8,16), de felhasználták a tetőt növények szárítására is. Ráháb a tetőn lévő, szárítandó növények közé rejtette el az izráeli kémeket (Józs 2,6).
Ézsaiás prófétai látomása a háztetőn kinőtt és a nappali forróság hatására gyorsan elszáradó fűhöz hasonlítja azokat, akik Jeruzsálemben megrettentek az ellenség jövetele láttán (2Kir 19,26; Ézs 37,27; vö. Zsolt 129,5).
