Hív, elhív
Hív, elhív Valakit közvetve, vagy közvetlenül megszólítani az egymással közelebbi kapcsolatba kerülés szándékával. E fogalom megjelölésére a B sok szót, ill. kifejezést használ, melyek közül legmarkánsabb a h. kárá', valamint a g. kaléo. E szavak a kontextustól függően számos jelentésbeli árnyalatot mutatnak.
1. Hív, néven szólít, meg-, ill. elnevez: tárgyakat (pl. 1Móz 1,5.8. nappal, éjszaka, ég, föld), személyeket (pl. 1Móz 25,26; 29,32kk és 30,6-24; Lk 1,61), helyeket (pl. Lk 2,4).
Ez az elnevezés szolgálhat valakinek vagy valaminek a jellemzésére is, mint pl. a zsidókat gyakran hívták az »Úr papjainak« (Ézs 61,6), a templomot »imádság házának« (Ézs 56,7), a szombatot »Szent« napnak (2Móz 12,16) stb.
2. Magához hív, meghív. Különösen is akkor fordul elő ezzel a jelentéstartalommal, amikor távollévők keresnek egymással személyes kapcsolatot: a fáraó magához hívatja Abrámot (1Móz 12,18), Abimelek hívatta valamennyi szolgáját (1Móz 20,8), Eszter királyné meghívja lakomára a királyt és Hámánt (Eszt 5,12), a példázatbeli király elküldte szolgáit, hogy hívják össze a meghívottakat a menyegzőre (Mt 22,3), egy farizeus meghívta házába Jézust (Lk 7,39) stb.
Amikor a rangosabb, tekintélyesebb személy hív magához, akkor az kötelező erejű, parancsoló jellegű hívás is (pl. szülők-gyermekek 1Móz 24,58; főemberek-alattvalók 2Móz 1,18; Bír 12,1; Mózes-vének 2Móz 12,21; 19,7). Ezt a hívást, amely meghallgatásra és elfogadásra vár, minden kötelező ereje ellenére sem lehet despotikus kényszerítésnek tekinteni. Sőt még az Isten parancsoló hívását is vissza lehet utasítani (Ézs 65,2; Jer 13,10), vagy éppenséggel meg sem hallgatni (Ézs 50,2; Jer 7,13), vagy megpróbálni valamiképp kitérni előle (Jer 1,6). Ezzel szemben Isten parancsoló szava ellenvetés nélkül érvényesül a világmindenségben (előhívja a csillagokat szám szerint: Ézs 40,26), valamint a történelemben (Zsolt 105,16).
3. A magához hívni, ill. meghívni jelentésből fejlődött ki az átvitt értelmű elhívni fogalom, amely szemléletesen tárja elénk Istennek az egyes emberben, valamint a közösségekben végzett munkáját. Gyakran tartalmi azonosságot mutat a kiválasztással. Azonban a Mt 20,16 és 22,14 óv e két fogalom teljes tartalmi egybeolvasztásától, ugyanis a kiválasztás egyedül még nem juttat el az üdvösségre, szükség van az Isten hívása szabad elhatározáson alapuló személyes elfogadására is (Mt 3,7kk; Lk 13,23kk).
a) Az elhívó: Isten
Isten bizonyos meghatározott céllal szólít meg egyeseket és közösségeket, s ezzel egyúttal döntés elé is állítja őket. A B-i elhívási történetekben szinte szemlélhetővé válik Isten lénye a maga fenségében és titokzatosságában, valamint az elhívott ember is a maga teljes valóságában félelmével és jó szándékával, az elhívást elutasítani vagy elfogadni kész lelkületével (1Móz 12; 2Móz 3; Ézs 6; Jer 1; Ám 7; Hós 1,1). Az ÚSZ-ben többnyire Jézuson keresztül csendül ki az isteni hívás, aki hol a jó Pásztor kedvességével (Jn 1,43; 10,27), hol panaszos fenyegetéssel hívja az embereket (Mt 23,37). Hívja az apostolokat (Mt 4,21), a bűnösöket (Mt 9,13). Jézus Krisztusban az isteni hívás egyetemes jelleget nyer (Jn 3,16; 1Tim 2,4).
b) Az elhívás célja: üdvösség, áldás (1Móz 12,1kk; Ézs 4,8k; 43,1; 51,2; Mt 20,8; 25,14), megtérés (Jer 3,12); megszentelt élet (Zof 1,7; Zak 13,9; Róm 8,30; Ef 4,1; 1Thessz 4,7), dicsőség (2Thessz 2,14), szolgálat (Ám 7,14k; Mk 1,19; 1Pt 2,9), sötétségből világosságra való eljutás (1Pt 2,9), szabadság (Gal 5,13), reménység (Ef 4,4), egymással való közösségre jutás (ApCsel 2,39; 1Kor 1,26; Ef 4,1).
c) Az elhívás eszközei: közvetlen megszólítás (2Móz 3,1kk), álom (Mt 1,20), látomás (Ézs 6,1kk), emberek (1Kir 19,19kk; Lk 14,17), az egyház (1Pt 2,9.21), a prédikáció (2Thessz 2,11.4).
4. Az ember hívja Istent, ill. az Ő nevét. E kifejezés jelentése: könyörgés, segélykérés mindenféle testi vagy lelki szükségben, életveszély esetén, napszakra való tekintet nélkül éjjel-nappal (Zsolt 50,15; 81,9; 86,7; 120,1; 130,1; Lk 18,7). A hangerő, mellyel fölhangzik a segítségül hívás, jelzi a szükség nagyságát (Mk 15,34; Zsid 5,7).
A keresztyén ember, gyermeki bizalommal hívhatja segítségül az Úr nevét (ApCsel 2,21; 7,58k; Róm 10,12; 2Tim 2,22). Isten meghallgatja a segélykérést, azonban a válaszadásban - mint minden más cselekvésben - szuverén (Zsolt 22,2k.24k; Mt 6,10).
DI
