Igehirdetés
Igehirdetés Isten üdvösséget munkáló cselekedetének a proklamálása, amelynek a fogalmi kifejezésére a B számos h. és g. szót használ.
Az ÓSZ (és LXX) különböző kifejezéseket alkalmaz az örömüzenet vagy az ítéletes fenyegetés tolmácsolására.
Az igehirdetés tartalma: Isten királysága, a békesség, Isten szabadítása (2Móz 9,16; Ézs 40,2; 52,7; Zsolt 22,23), igazsága, csodái, irgalma, neve, dicsősége, jósága, ajándékai (Zsolt 9,12; 19,2; 50,6). A prófétai igehirdetésnek gyakran tárgya Isten ítéletének meghirdetése is (Ézs 21,6; Ám 3,9). Az ÓSZ-i igehirdetés hatalommal teljes proklamációja Isten tetteinek.
A palesztinai zsidóság gyakorlatában az igehirdetés tartalma: Isten hatalma, a bűnbocsánat és az imameghallgatás (Dán 9,9), tárgya: Isten neve (Neh 9,5; Dán 3,29). Isten maga proklamálja eljövetelét úgy, hogy az eszkhatonban végbemenő cselekedetei azok meghirdetése által már most meg is valósulnak, amint egy törvény a kihirdetése által hatályba lép. Így az igehirdetés által - annak ellenére, hogy külső körülményei megmaradnak - a megszólított bekapcsolódik Isten üdvszerző munkájába, megváltozik Istenhez való viszonya.
Az ÚSZ-i igehirdetés-fogalom ezen a vonalon halad tovább. Az igehirdetés végső alanya maga Isten, aki szólhat angyala (Mt 1,20; Jel 10,3), az Úr Jézus (APCsel 26,23), a Szentlélek (Jn 14,25) vagy éppen ember által (ApCsel 3,21). Az apostolok a Krisztus-eseményt úgy hirdetik meg, mint üdveseményt. Jézus a hirdetendő üzenet hordozója és egyben Ő maga a jó hír, a tanító, és egyben az, amit meg kell tanulni (Mt 12,18kk; vö. Ézs 42,1-11). Igehirdetése maga is üdvesemény, benne az igehirdető és a hirdetett ige egy és ugyanaz (Róm 10,8).
Az igehirdetés címzettjei lehetnek egyes személyek, mint Zakariás (Lk 1,57kk), embercsoportok, mint a pásztorok (Lk 2,8kk), maga a zsidóság, egy gyülekezet, az egész egyház, minden ember, sőt a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok is (Ef 3,10).
Az igehirdetés tárgya elsőrenden Jézus üdvcselekménye vagy egyszerűen a neve. Az ÚSZ-i igehirdetés meghirdeti, hogy Ő a Krisztus, az Úr, akinek adatott minden hatalom (Mt 28,18), a megígért Szabadító, aki testben jött el a világra (1Jn 4,2), Isten Fia, élők és megholtak bírája. Feltámadása a halottak feltámadásának proklamációja (ApCsel 4,2). Mint megfeszítettről (1Kor 1,23) hirdettetik róla, hogy benne Isten ereje, bölcsessége legyőzte az Isten ellen fellázadt hatalmakat és a halált. Éppen az igehirdetés »bolondsága« lesz a szabadítás eszköze (1Kor 1,21). Az ÚSZ-i igehirdetés tárgya továbbá a müsztérion, Istennek titkos, de éppen az igehirdetés által nyilvánosságra hozott üdvterve (Ef 3,2kk), annak közelsége, s az a felhívás, hogy a világ ismerje el Isten uralmát. Isten útja (Mt 22,16) az üdvösség útja (ApCsel 16,17), »nagy tettei« (1Pt 2,9), az örök élet (1Jn 1,2).
Az igehirdetés tartalma: az üzenet: Isten igéje vagy az Úr igéje (főként az ApCsel-ben), egyben emberi beszéd is (1Thessz 2,13). Pál magáról azt mondja: »Istenből szólunk Isten előtt a Krisztus által« (2Kor 2,17). Így lehetséges az, hogy az igehirdetésben az cselekszik, akiről szól az igehirdetés, maga Isten (Lk 4,21).
Az igehirdetés mindig elkötelezi hallgatóságát az élő Istenhez való megtérésre (1Thessz 1,9), egymás iránti szeretetre (1Jn 3,11), bűnbánatra, bűnbocsánat elfogadására (Lk 24,47; Mt 3,1). Ennek megfelelően az igehirdetés hatása lehet: a hit, bűnbánat, megtérés, annak elismerése, hogy a Jézusról való prédikálásban Isten jelenti ki magát. Pál azt írja a 2Kor 10,5-ben, hogy »foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre«.
Az igehirdetés valójában Isten uralma megvalósulásának a módja, amellyel megváltoztatja az embert és a világot.
SzB
