Isten embere
Isten embere Bár minden ember Isten tulajdona, a B »Isten emberének« (h. 'is elóhim, g. anthróposz tou theou) csak azokat nevezi, akik Istennek valamely különös szolgálatára rendelt választottai. Mózes volt az első, aki ezt a megjelölést kapta (5Móz 33,1) az általa mondott áldás kapcsán. Egy másik helyen nemzetségtáblázata kezdődik e szavakkal (1Krón 23,14). Az ÓSZ-ben három prófétánál találjuk e megjelölést: Sámuelnél, Semajánál és egy névtelennél. Sámuel a »néző, látó«, aki nagy tiszteletben áll, sokan keresik fel, köztük az ifjú Saul tanácsért (1Sám 9,6-10). Semaja prófétának az a szerepe, hogy Salamon fiát, Roboám királyt beszélje le az elszakadt törzsek elleni testvérharcról (1Kir 12,22k; 2Krón 11,2). A névtelen próféta jövendöl a bételi oltár ellen Jeroboám királynak (1Kir 13,1k). Isten embereként említik utólag Dávidot is, a léviták szolgálatára adott parancsára emlékezve (2Krón 8,14). Az ÚSZ pásztori levelei a gyülekezet vezetőjét tekintik így (1Tim 6,11; 2Tim 3,17), akinek élete Istenhez tartozik. Kerülnie kell a szóharcokat és a pénz szerelmét, követnie kell a keresztyén erényeket. A 2Pt 1,21 az ÓSZ-i és ÚSZ-i prófétákról mondja, hogy mindig a Lélektől indíttatva szóltak.
