Istenfélelem
Istenfélelem A fogalom első jelentésében azt az egzisztenciális megrendülést és elementáris félelmet jelöli, amelyet a hívő az istenséggel való találkozása közben érez (mysterium tremendum). A h. jir'at 'elóhim vagy jir'at jahveh kifejezések őrzik ugyan a nagy (gádól), szent (kadós) és félelmetes (nórá') Istennel való találkozás megrendítő élményét, de ezen eredeti értelmükön túllépve elsősorban az Isten előtti hódolatot, Isten tiszteletét jelentik, vagyis az ÓSZ-i kegyességi nyelvből származó fogalmak. Ezért szinonimái: 'hb (szeretni), hlk bidrákáv (az ő útaiban járni), cbd (szolgálni). Az ÓSZ-i kegyesek »istenfélők« (jir'é jahveh), mert minden körülmény között hűségesek Istenhez. A fogalom ÚSZ-i megfelelője: theoszebész, euszebeia.
1. Az önmagát kijelentő Istennel való találkozás megrendíti, porba sújtja, de egyúttal mégis felemeli a vele találkozó embert, mert átérzi teremtettségi mivoltát, kicsinységét, az önmagát kijelentő Isten titokzatosságát. Ezt az érzést éli át Jákób bételi álma után (1Móz 28,16-22), a Jabbók-réve melletti éjszakai tusakodásban (1Móz 32,23-32), vagy Ézsaiás prófétává való elhívásakor (Ézs 6), aki azután ezt az istenfélelmet tanítványai szívébe is beleoltja (Ézs 8,13). Ugyanúgy félelem szállta meg Zakariás papot, vagy Máriát, amikor angyal jelent meg nekik (Lk 1,11kk;29kk), és a tanítványokat is Jézus isteni hatalmának felismerésekor (Lk 5,9kk; Mt 17,6kk par; Mk 4,41 par).
Sokszor egy egész nép - pl. Egyiptom - retteg Isten hatalmas kezétől (Ézs 19,16), míg Izráel »félelemmel és rettegéssel« keresi hatalmas Urának oltalmát (Hós 3,5; 11,11).
2. A félelmetes Istennel való megrendítő találkozás kivételes, egész életre szóló élményén túl a jir'at 'elóhim és jir'at jahveh kifejezések az Isten és ember közötti tartós kapcsolatot írják körül, amelynek elsődleges jellemzője az ember részéről a (szövetségi) hűség és az engedelmesség. Ezért »istenfélő« Ábrahám (1Móz 15,12; 22,12) és kell hűségesnek lennie Izráel népének is (2Móz 20,19kk). Különösen 5Móz és a deuteronomista irodalom hangsúlyozza ezt a gondolatot »Istent félni« formában (pl. 5Móz 4,10; 5,29; 6,2.13.24; 8,6; 10,12.20; 13,5; 14,23; 17,19; 28,58; 31,12k; Józs 4,24; 24,14; Bír 6,10; 1Sám 12,14.24; 1Kir 8,40 vö. 2Krón 6,31; 2Kir 17,7.25.28.32-39.41).
A Zsolt-ban inkább az »istenfélőkről« (ld. ISTENFÉLŐ) van szó, de itt is gyakran találkozunk az »akik téged (őt - az Urat -, a te nevedet) félnek (félitek)« formulával (vö. Zsolt 22,24; 25,12.14; 31,20; 61,6 stb.). Itt elsősorban a templomban, istentiszteletre összegyülekező hívőket jelöli.
A bölcsességirodalomban az erkölcsös, »vallásos« magatartás összefoglalása, amelynek csúcsa Isten törvényének a buzgó tanulmányozása. Az istenfélelem az ismeret és a bölcsesség kezdete (Péld 1,7.29; 2,5; 8,13; 9,10; 10,17; 14,26k; 15,33; 19,23; 24,4; Jób 28,28; Zsolt 111,10; 112,1; 119,63; 128,1).
A pesszimista Prédikátor számára az istenfélelem az élet végső tartóoszlopa és értelme (Préd 12,13).
VG
