Jóel könyve
Jóel könyve 1. A tizenkét ún. »kisprófétai« könyv közül a második. Szerzőjéről nevén kívül - Jóel, Petúél fia - semmit nem közöl. A név hitvallás: »Jahve Isten«.
2. Megírásának idejét a címirat nem közli, ezért vitatott. A könyv szövegében azonban több támpontot találunk: Isten népét Izráelnek nevezi. Izráel középpontja Sion és Jeruzsálem (2,17; 4,2.16). A királyság bevezetésétől fogva Izráel az É-i országrész neve (2Sám 5,6kk). Csak a fogság idején kezdik újra az egész népet Izráelnek nevezni (vö. Ez 37,15-17), ennek pedig csak a fogság után lesz újra Sion és Jeruzsálem a középpontja. Az ország felosztására és a nép fogságba vitelére mint múlt időre utal vissza (4,2k). Jeruzsálem fala és a templom már megépült, a kultusz folyik (2,9; 1,13k; 2,15-17), tehát Ezsdrás-Nehémiás kora után vagyunk. Királyra, helytartóra nincs utalás, a nép vezetői a papok. A g.-ök is föltűnnek a láthatáron, mint az eladott izraeliták megvásárlói, de még nem mint a világ meghódítói (3,6). Nagy Sándor kora még nem érkezett el. Mindez a Kr. e. 400 körüli időre mutat.
3. Tartalma: Borzalmas, soha nem látott sáskajárás pusztítja el az országot. Hatalmas nép ez, fogai oroszlánfogak, mindent elpusztítanak annyira, hogy megszűnik az étel- és italáldozat is az Úr házában. Mindenki szomorkodik (1,2-15). Fölhív a bűnbánatra (1,13k). Az Úr napja közeledik, majd újra az éhínség képei következnek, most már a szárazság is súlyosbítja (1,15-20).
A sáskajárás olyan, mint egy félelmetes hadsereg beözönlése. Az Úr mennydörög az élén, az Ő tábora ez, az Úr napja közeledik (2,1-11). Teljes szívvel való, igazi bűnbánatra hív föl: »Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat« - hátha megbánja az Úr és az ítéletet áldásra fordítja (2,12-17). Az Úr kegyelmét hirdeti a továbbiakban: elűzi az ellenséget, bőven ad termést, olyan bőven, hogy pótolja a sáskajárásos éveket. Ezentúl velük lesz (2,18-27).
Kitölti Isten a lelkét. Ez is az Úr napja. Félelmetes jelek kísérik, de aki az Úr nevét hívja segítségül, az megmenekül (3).
Ítélet következik a népekre Izráel fogságbaviteléért, Izráelt pedig hazahozza a szétszórtságból az Úr (4,1-8). Az Úr napja a népek elleni ítélet lesz. Visszájára fordul az Ézs 2,2-4 ígérete: a békés szerszámokból fegyvereket kell kovácsolni. Jósáfát völgye lesz az ítélet helye. Az Úr hangja a Sionról harsan fel (4,9-16a). Izráel fiai az Úr oltalmában és bőségben élnek (4,16b-21).
4. A könyv üzenetének középpontjában az ÚR NAPJA áll. A nép eredeti váradalma az volt, hogy ezen a napon az Úr megítéli, elpusztítja az ellenségeket, saját népét pedig fölmagasztalja. A próféták azt hirdették, hogy éppen fordítva lesz. Az Úr a saját népét ítéli meg ezen a napon, annak bűnei miatt. Hirdették ezek a próféták az ítélet után következő kegyelmet is. Jóel-ben egyesülnek ezek a motívumok: a) Az Úr napja elsősorban rettenetes ítélet lesz. A felvonuló sáskasereg élén maga az Úr halad Izráel ellen. b) Van azonban erről a napról egy másik üzenete is: Isten kitölti lelkét ezen a napon népe fiataljára és öregjére. Látomás és álom lesz Izráel osztályrésze. Ezt idézi Péter pünkösdi prédikációjában (ApCsel 2,16-21), mint ami a Szentlélek kitöltésével beteljesedett. c) Harmadik mondanivalója: ítélet a pogány világ fölött. Ez látszólag azonos azzal a váradalommal, amely ellen a próféták szóltak.
Az Úr napjáról szóló három mondanivaló látszólagos ellentétét a BŰNBÁNAT hirdetése oldja fel. Enélkül ítélet ez a nap. Az ítélet utáni boldog kor hirdetésében sem különbözik a többi prófétától. A bűnbánat feltétele alatt kapcsolja össze ennek kezdetét az Úr napjával. Új mondanivalója erről a napról a lélek kitöltetése.
Ugyancsak kapcsolódik a korábbi próféták hirdetéséhez azzal, hogy szembeállítja a kultusz gyakorlását az igazi bűnbánattal. A fogság utáni, helyreállított kultuszi életben újra szükség volt ennek hangoztatására.
A prófétáknál nem ritka, hogy a végső boldog kort a természeti bőség korának rajzolják. Ha a bűn büntetése a termőföld megátkozása (1Móz 3,17-19), ha Izráel hűtlenségének büntetése mindenféle csapás (5Móz 28,15kk), akkor természetes, hogy abban a korban, amelyben Izráel tiszta lesz, áldások következnek rá. Így írt erről a többi próféta is (pl. Ézs 4; 11,6-10; vö. 5Móz 28,1-14). Jóel is a bőség képeiben festi ezt a kort, miközben Egyiptom és Edóm puszta lesz az elkövetett vétkek miatt, de azért utal a missziói feladatra is: forrás fakad az Úr házából (4,19). Ezzel a képpel benne áll egy olyan hagyományban, ami az ÚSZ-ben is folytatódik (Ez 47,1-12; Jn 7,37-39; Jel 22,1).
Izráel népe jól tudta, hogy a fogság bűnei büntetésként jöttek Istentől. Ézs 10,5kk, vagy Náhum, Abdiás azt is világossá teszik, hogy ez nem menti fel azokat a népeket, amelyeket Isten fölhasznált. Amennyiben túllépték illetékességük körét, kedvüket lelték a pusztításban, őket is megítéli Isten. Azonkívül minden Izráel elleni támadás Isten népe elleni támadás. Ez teszi érthetővé, hogy amikor a próféta az Úr ellen szegülő világ megítéléséról beszél, azt a fogságravitelért való büntetés képébe öltöztetve teszi. A népek - ebben az összefüggésben, és csak ebben! - megszűnnek hús-vér emberek lenni, és az istenellenes hatalom szimbólumaivá válnak (vö. Ez 38-39, vagy a Jel-ben BABILON szimbolikája). Nem zárja ki ez a Sionra menekülés lehetőségét (Jóel 3,5; vö. Ézs 2,2-4). Ez is abban az összefüggésben nyeri el helyes értelmét, hogy az Úr napja a saját népe ellen is irányul, ha az lázadó. Ezért sem lehet Jóel-t két, egymással össze nem függő részre bontani, mint azt egyes kritikusok teszik.
Az isteni kegyelem szuverén. Mint ahogyan nem lehet a kultusz gyakorlásával kikényszeríteni, úgy nem lehet bűnbánattal sem (»Ki tudja, hátha«... 2,14). Az őszinte bűnbánatra azonban a biztos könyörület válaszol (2,18kk).
5. A pontos datálás elhagyása bizonyára szándékos a könyvben. Izráel prófétái nem általános igazságokat mondtak Istenről, hanem a történelem meghatározott helyzeteiben hirdették az Ő akaratát. Innen a sok pontos keltezés a prófétai könyvekben. Jóel könyve - bármikor keletkezett is - a történelem egy bizonyos pontján fogalmazta meg a maga üzenetét, amely akkor időszerű volt. A könyv azonban a maga rövid voltában zárt, egységes tanítás az Úr napjának eljöveteléről. Ezért maradt keltezetlen.
Mózes azt kívánta, bárcsak Izráel egész népe próféta, és a Lélek részese lenne (4Móz 11,27-29). Ennek az időnek az eljövetelét hirdeti Jóel. Amikor valóban beköszöntött, nem korlátozódott Izráel népének megtérőire (ApCsel 11,44-7).
CP
