Kezes, kezesség
Kezes, kezesség A kezesség kötelezettségvállalás az adós kötelezettségének teljesítésére. A kötelezettséget vállaló, jótálló személy a kezes (h. córéb, g. eggüosz, hikanosz). Nem csak pénzre és különböző anyagi dolgokra vonatkozhatott, hanem egy vagy több személy testi-lelki jólétére, sérthetetlenségére is. A 2Kir 14,14 a túszt is kezesnek nevezi. A megállapodást kézfogással pecsételték meg, ebből származik a kezes elnevezés. Az írás elterjedésével az adósságot (tartozást) adóslevelen is rögzíthették (Kol 2,14). Nagy kockázat esetén előfordult, hogy a hitelező a kezestől zálogot kért (Péld 20,16; 27,13).
Bár a kezesség fogalma az ókorban ismerős volt (1Móz 43,9; 44,32; Jób 17,2), a mózesi törvények egyáltalán nem foglalkoznak vele. A kölcsön, a felebarát megsegítése, felebaráti kötelesség volt, amihez nem kellett kezes. A Példabeszédek könyve viszont többször is foglalkozik a kezességgel. Míg a Péld 6,1kk; 17,18; 22,26k minden formájában veszedelmes tőrnek tartja és elutasítja; a 11,15; 20,16; 27,13 csak az idegenekért vállalt kezességet tekinti esztelenségnek.
Az ÚSZ és ÓSZ eszményét igyekezett megvalósítani anyagi dolgokban: Isten népének tagjai felelősek egymás szociális helyzetéért (5Móz 15,1–15; Ézs 58,6kk), s ebből következően javaikat megosztották egymással (ApCsel 4,34k; vö. Mt 5,42). Így az ÚSZ-i kor kezdetén a kezességet igénylő ügyletek idegenek voltak a gyülekezettől (gyülekezetektől). Csupán arról olvasunk, hogy Jázon kezességet vállalt Pál apostolért és munkatársaiért (ApCsel 17,9), Pál apostol pedig később Onezimoszért (Filem 18k). Maga a fogalom tehát ismerős volt, s a Krisztusban nyert áldás hordozójává lett: Jézus a jobb szövetség kezese, aki a kereszten minden bűnös adóslevelét kiegyenlítette, eltörölte (Zsid 7,22; Kol 2,14).
