Kézműves
Kézműves Az ókori Keleten széles körben elterjedt tevékenység volt a kézművesség. A nomád, illetve félnomád életkörülmények között mindenki maga készítette el magának az általános közhasználati dolgokat: a fegyvert, munkaeszközöket, ruhát stb. A honfoglalás után előbb még folytatták az izráeliták a maguk kézműves gyakorlatát, de a királyok korában különösen is Salamon uralkodása idején – igen fellendül a kézművesség, s kialakulnak az önálló, független tevékenységű céhek (1Kir 5,20.32; vö. 1Sám 13,19; 2Sám 5,11; 1Kir 7,13). Családi vagy királyi műhelyekben dolgoztak (1Krón 4,21kk), céhekbe tömörültek és egymás mellett laktak (1Krón 4,14; Jer 37,21). A gazdaságföldrajzi előfeltételek, mint pl. a nyersanyag vagy a termelési eszközök (víz, tüzelőanyag stb.) közelsége nagyban hozzájárultak a kézművesek egy adott településen vagy városrészen való koncentrálódásához.
A B-ban olvasunk textilkészítőkről (2Móz 35,35; Józs 2,6; Péld 31,19; Ézs 7,3; 36,2; Mal 3,2; Mk 9,3; ApCsel 18,3), építőmesterekről (2Móz 5,7kk; 2Sám 12,31; 1Kir 5,32; 2Kir 12,13; 21,13; Mt 13,55; 23,27), pékekről (Jer 37,21; Hós 7,4), fémfeldolgozókról (Bír 5,8; 1Sám 13,19kk; Jób 28,1kk; Ézs 41,7; Jer 24,1). A legtöbb kézművesség nagy megbecsülésnek örvendett, de volt olyan is, amit megvetettek (Ézs 7,3; 36,2; ApCsel 10,6). József ács volt, Jézus ezt a mesterséget ugyancsak megtanulta (Mt 13,55; Mk 6,3), Pál apostol értett a sátorkészítéshez (ApCsel 18,3).
DI
