Krónikai történetírás
Krónikai történetírás 1. Elnevezés, kérdés. Az ÓSZ-ben két nagy történeti mű maradt ránk. Az egyik az ún. deuteronomista történeti mű, a másik a krónikai történeti mű. A deuteronomista történeti mű a Mózes első könyvétől a Királyok könyvéig terjed. A krónikai történeti mű a Krónikák könyvével kezdődik, s Ezsdrás és Nehémiás könyve tartozik még hozzá. A kérdés: hogyan viszonylik egymáshoz a két történeti mű, miben különbözik a krónikai történetírás a deuteronomista történetírástól. A kérdés vizsgálásánál főleg a Királyok könyvét, s részben a Sámuel könyvét veszik tekintetbe, mivel ezekben olvasunk azokról az eseményekről, amelyekről a Krónikák könyvében is olvasunk.
2. A két történeti mű közötti különbség. A történetkritikai kutatás szerint a két történetírás között lényeges szemléleti különbség van. A legtöbbet emlegetett különbségek: Különös előszeretettel foglalkozik a geneológiákkal és a kultusszal. Az eseményeket Jahvéval hozza kapcsolatba, s mindent a bűn és bűnhődés, az isteni megfizetés szemszögéből néz. Isten csodatettekkel avatkozik bele a történésekbe. Különös hangsúly van Dávid háza és Júda kiválasztásán. A politikai, nemzeti megfontolások háttérbe szorulnak, az Istennel való kapcsolat a döntő. Kiemeli a papok és léviták jogainak sérthetetlenségét. Dávid és Salamon alakját idealizálja: nem ír azokról a dolgokról, amik rossz fényt vetnek rájuk. De ha ezeket a különbségeket a deuteronomista történeti mű összefüggésében figyelmesebben megvizsgáljuk, akkor ezek a különbségek úgy összezsugorodnak, hogy alig marad belőlük valami: A geneológiák alkalmazása kisebb-nagyobb korszakok áthidalására nem a krónikai történetírás kizárólagos sajátossága. A maga helyén a deuteronomista történetírás is bőven foglalkozik a kultusszal (2Sám 6,1kk; 7,1kk; 24,18kk; 1Kir 3,5–8). A bűn-büntetés, a megfizetés nem törvényeskedés: Jahve Ura és bírája népének, ezt a deuteronomista is így vallja. Nem csak a krónikai történetírás jellemzője, hogy Isten csodatettekkel avatkozik bele az eseményekbe, a deuteronomista történeti műben is számos csodatettet olvashatunk (1Kir 18,20kk; 20,13kk; 20,23kk; 2Kir 3; 5,1kk; 6,8kk; 7,1kk; 18–19). Dávid – s vele Júda – kiválasztásán a deuteronomista történetírásban is hangsúly van (2Sám 7). A deuteronomista szerint is az Istennel való kapcsolat a döntő. Isten valóban Áron fiait és a lévitákat választotta ki a szent szolgálatra. Dávid és Salamon esetében valóban elhagy dolgokat. Dávid és Salamon alakját nem kellett idealizálni. Dávid, bűnei ellenére, amiket megbánt, Izráel eszményi uralkodója volt, Salamon hasonlóképpen. A hallgatás a felhasznált forrásokkal is összefüggésben lehet, legalábbis részben.
3. Egyezések a két történeti mű között. A két történeti mű között lényeges szemléletbeli különbség nincs: mindkettőre a prófétai szemlélet a jellemző: Isten Ura népének és a történelemnek. Időben küld prófétákat. A kultusz fontos, de önmagában semmit sem ér: nem pótolhatja a hitet és az engedelmességet. A kultusz megszentségtelenítés, az Úrtól rendelt kultusz elhagyása csak része a szövetségszegésnek, s az ebből következő sok-sok bűnnek. Egyik országrész sem a kultusz terén elkövetett bűnök miatt pusztult el, hanem azért, mert nem hallgattak a prófétákra, hanem kinevették, kigúnyolták őket (2Kir 17,13kk; 2Krón 36,15kk). Mindkét történeti műnek van tanító, nevelő, építő szándéka.
4. A krónikai történetírás eredete és célkitűzése. Láttuk, hogy szemlélet tekintetében nincs lényeges különbség a két történeti mű között. A különbséget inkább az eredetben és a célkitűzésben kell keresni. A krónikai történetírás eredete a krónikai feljegyzésekben keresendő. Az írás elterjedésével szokás volt krónikai feljegyzéseket készíteni a királyi udvarokban, kultuszhelyeken (vö. Eszt 6,1). Mózes öt könyvében, Józsué könyvében, Sámuel könyvében több utalást találunk (2Móz 17,14; 1Sám 10,25) az események feljegyzésére. Dávid és Salamon udvarában ott találjuk az írnokot (kancellárt) (2Sám 8,17; 1Kir 4,3). A kancellár feladata volt a királyi irattár kezelése, a fontos események feljegyeztetése is. A Krónikák könyve héber elnevezése, dibré hajjámim (napi események) erre a háttérre utal. Ezek csak krónikai feljegyzések voltak. Nagyon valószínű, hogy az olyan eseményeket, mint Dávid vétke Betsabéval, kihagyták. A krónikai történetírás ismerte és felhasználta ezeket a feljegyzéseket, több sajátossága ebből adódhat. A deuteronomista történeti mű szerzője még csak három fő forrást ismer: Salamon történetének könyve (1Kir 11,41), Júda királyainak története (1Kir 14,29; 15,7) és Izráel királyainak a története (1Kir 14,19; 15,31). A két királyság történetének párhuzamos ábrázolásával tradíciót teremt, a Krónikák könyve már több hasonlóról tud. A krónikai történetírás elsősorban tradíciófolytató, már korábban megírták a Júda királyainak történetét. A deuteronomista a világ teremtésétől a babiloni fogságig írja le a választott nép történetét. A Királyok könyve e történelmi mű nagy záróköve. A krónikai történelmi mű is a világ teremtésével kezdődik, de a Krónikák könyve e történelmi műnek a nyitánya, ami folytatódik Ezsdrás–Nehémiás könyvével, s voltaképpen a Makkabeusok könyve is ehhez a tradícióhoz kapcsolódik.
NA
