Logosz
Logosz A g. logosz szó számos előfordulási helyének túlnyomó többségében beszédet vagy beszéddel kapcsolatos valamilyen más fogalmat jelent, minősítetten is Isten kijelentését, illetve Jézus tanítását (vö. BESZÉD; IGE; IGEHIRDETÉS; ISTEN IGÉJE). A LXX-ban a dábar fordítása, a TARGUMban az 'möráh: beszéd, isteni parancs megfelelője. JÁNOS irataiban azonban három helyen közvetlenül Jézusra vonatkozik oly módon, hogy magát Jézust, az ő személyét jelenti (Jn 1,1–18; 1Jn 1,1; Jel 19,13). Ezek közül a legnagyobb problémát az első előfordulási hely, JÁNOS EVANGÉLIUMÁnak a PROLÓGUSa jelenti, elsősorban azért, mert itt a Jézust jelentő logosz (ige) PRAEEGZISZTENCIÁJÁról, valamint testtélételéről van szó (1. és 14. vers). Az írásmagyarázók megegyeznek abban, hogy János szóhasználata itt teljesen egyedülálló, ilyen formában sehol sem található pontos megfelelője. A jánosi szóhasználat előzményeivel, illetve vallástörténeti hátterével kapcsolatban több feltételezés is létezik, s magának a jánosi logosz-fogalomnak az értelmezése elsősorban attól függ, hogy ezek közül az egyes magyarázók melyiket tartják meghatározó jellegűnek. Megjegyzendő, hogy ezek a feltevések általában nem kizárják egymást, hanem egymással párhuzamosan jelentkeznek, és csak a fontossági sorrendet illetően vannak nézetkülönbségek.
Az eredettel és a háttérrel kapcsolatos fontosabb feltevések a következők:
A) ÓSZ-i háttér. Már a Jn-prológus első mondata (Jn 1,1) szorosan kötődik ahhoz, ahogy az ÓSZ beszél Isten igéjéről, amely által az eget és a földet teremtette (vö. 1Móz 1,1kk). Amit itt és a továbbiakban a Prológus az Igéről mond, az teljességgel érthetetlen volna az ÓSZ-i háttér nélkül. Az egész ókori világban egyedül az ÓSZ tud olyan igéről, amely a világot és a történelmet létrehozza és alakítja (vö. Jn 1,3), ugyanakkor emberi beszéd formájában eljut az emberhez (vö. Jn 1,14). Az ÓSZ-i szemlélet szerint a prófétai kijelentés során az isteni Ige emberi alakban jut el a világba, és a történelmet nem csak értékeli, hanem alakítja is (Ézs 55,10 kk). Az ige ilyen jellegű hatása kiterjed a természetre, illetve a mindenségre is (Ézs 40,26). Az igével kapcsolatos eme szemlélet a kultikus tradícióban is felismerhető (Zsolt 33,9). Megállapítható, hogy az ÓSZ-i szemléletmód a Prológus logosz-fogalmának legfontosabb háttere, ugyanakkor sem tárgyi, sem formai szempontból nem közvetlenül kapcsolódik ahhoz. A legfontosabb eltérések: Az ÓSZ Isten igéjéről beszél, a Jn l,1kk abszolút értelemben az igéről. A jánosi logosz mint önálló személyiség áll Isten mellett, míg az ÓSZ-i ige alapvetően Isten beszéde, ha olykor megfigyelhető is perszonifikációja (pl. Zsolt 147; Ézs 55,11). Az ÓSZ-i ige elsőrenden üdvtörténeti kijelentés hordozója, míg a Jn-i logosz kozmikus jelentőségű.
B) A fogalom őskeresztyén előtörténete. Az ÓSZ és a Jn 1,1kk közötti fogalomtörténeti űrben helyezkedik el a logosz-fogalom őskeresztyén (tehát egyéb ÚSZ-i) használati módja. Az ÚSZ is számon tartja, hogy Isten már Mózes és a próféták által kijelentést adott (Zsid 1,1kk). Amikor azonban Pál beszél Isten igéjéről, vagy abszolút értelemben az Igéről, akkor kifejezetten a Jézus Krisztusról szóló kijelentést, az EVANGÉLIUMot érti ez alatt. Innen kiindulva az IGE kifejezés az őskeresztyén terminológiában a Krisztusról szóló üzenet terminus technicusa lett (vö. 1Kor 14,3; 2Kor 2,12; 4,2; Kol 1,25kk). Mint láttuk, ezen túl csak két Jn-i irodalomban található textus lép (1Jn 1,1; Jel 19,13), amelyek azonban – annak ellenére, hogy az előbbi valószínűleg közvetlen irodalmi függésben van a Jn 1,1kk-vel – alapvető eltérést is mutatnak ahhoz viszonyítva. A Prológus szerint Jézus logosszá lett, ő a testté lett logosz, de nem ő a logosz, mint olyan. Ilyenformán űr van a Prológus és az egyéb ÚSZ-i szóhasználat között is (beleértve az 1Jn 1,1; Jel 19,13-at is). Ez indikálja a kérdésfeltevést: van-e olyan terület, ahol a logoszról mint kozmikus létezőről van szó?
C) A logosz-fogalom B-n kívüli eredete és párhuzamai. Jn Prológusának a szándékát minden valószínűség szerint akkor közelítjük meg leginkább, ha feltételezzük, hogy ez a szándék a B-n kívüli logosz-fogalommal való polemikus és missziói célzatú szembehelyezkedés. E fogalomhasználat legfontosabb területei a következők:
1. A görög szellemtörténet több évszázados fejlődése során a logosz-fogalom a világ- és létértelmezés legfontosabb szimbólumává lett. Az ÚSZ-i korban a sztoikus filozófia a fogalmat rendszere középpontjába állította. A logosz e szemlélet szerint az az észtörvény, amely a kozmosz történéseit megszabja, ugyanakkor a kozmoszt betöltő erő, »világrész«. Az ember feladata, hogy kata logou éljen, azaz a benne magában lévő törvényt kövesse, és így engedelmeskedjen az istenségnek. Jn 1,1kk logosz-fogalma ettől abban különbözik alapvetően, hogy eszerint a logosz nem a világban immanensen lévő világprincípium, hanem azon kívül áll, a világ általa jön létre.
2. A logosz és a világ kapcsolatának ez a g. szemlélete hasonlít ahhoz, amely a GNÓZIS felfogásában is felismerhető. Van nézet, amely szerint a gnózis a Jn-i logosz-fogalom közvetlen előzménye, ez azonban azért is téves nézet, mert az ezt bizonyítani hivatott források fiatalabbak, mint a Jn. Az azonban valószínűsíthető, hogy a Prológus szerzője valamilyen kapcsolatban állhatott gnosztikus áramlatokkal. A gnosztikus logosz a legfőbb istenség és a világ között helyezkedik el, mint azoknak az emanációknak az egyike, amelyek a kettőt elkülönítik. A gnosztikus szemlélet a logoszt a későbbiekben egyfajta megváltóként szemléli, amely azonban nem a világot váltja meg, hanem a tökéletes lelket szabadítja ki az anyagi világ sötétségéből. A gnosztikus logosz tehát az embert kikülöníti a világból, míg a Jn-i logosz megváltja az általa teremtett világot.
3. A hellénista zsidó teológia logosz-fogalma a BÖLCSESSÉGgel kapcsolatos spekulációkhoz kapcsolódik. A bölcsesség már Péld 8,1kk szerint is kozmikus funkcióval bír, első a teremtmények között, és maga is részes abban. Mivel a zsidóság a bölcsességet a TÖRVÉNYben látja megtestesítve, a bölcsesség-spekuláció a későbbiekben a TÓRÁval kapcsolatos rabbinikus spekulációkban folytatódott. A Tórát is a világ teremtése előtt teremtette Isten, az maga is részese a teremtésnek, életet és fényt hoz a világba.
4. ALEXANDRIAI FILÓN számára a logosz az idea-világ összfoglalata, amely a látható világ ősképe, másfelől a jónak és az igazságnak a világot átható ereje, harmadsorban annak az angyali lénynek a reprezentánsa, aki a világteremtés és a kijelentés közvetítője.
Mindezekkel a megelőző és kortársi logosz-fogalmakkal szemben a Jn – elsősorban a Jn l,1kk-ben feltáruló – logosz-fogalma szerint: a logosz = Jézus a maga személyében, aki testté, azaz halandó emberré lett, aki az Atyával együtt részese a teremtésnek, és aki a kegyelem forrása.
SzCs
