Megbán
Megbán H. n-h-m (nifalban, hitpaélban); g. metamelomai. A kifejezés legtöbbször a bűnbánathoz és a megtéréshez kapcsolódik, általános jelentése valamilyen hibás cselekedet után érzett szomorúság, bánat.
Izráel csak akkor reménykedhetik Isten bűnbocsánatában, ha belátja az Istentől való eltávolodását és alázattal visszatér Istenéhez (2Sám 12,13kk; Jer 3,12). A megbánás gyakran a bűnbocsánat kérésével jár együtt (3Móz 5,5; 16,21; 1Sám 7,5k; Zsolt 25,7; 38,19; 65,4). Külső megjelenési formái: sírás, böjtölés, a ruha megszaggatása (2Sám 12,16; 1Kir 21,27). A próféták feddik azt a magatartást, amikor a megbánás nem jár belső megváltozással (Ézs 29,13; 58,5; Jer 3,10; 14,12; Hós 7,14).
Egészen szabad szóhasználattal arról is hallunk, hogy Isten megbánta, hogy embert teremtett (1Móz 6,6), hogy Sault királlyá tette (1Sám 15,11), hogy jót ígért népének (Jer 18,10), vagy hogy szerencsétlenséget akart rá küldeni (2Móz 32,12kk; Jer 18,8). Ámós abban a reményben imádkozik Izráelért, hogy Isten megbánja elhatározását (7,2-6). Nem önellentmondás vagy önkényeskedés az, ha Isten megbán valamit, hanem szeretetének kimutatása. A kiválasztás nem adhat Izráelnek (vagy az egyéneknek) hamis biztonságérzetet (2Kir 23,27; 1Sám 15,11.35). Kegyelme ítéletté válhat, kiválasztása elvettetéssé. Viszont fordítva is igaz: a meghirdetett ítélet ellenére is tud kegyelmet gyakorolni (1Krón 21,15kk; Zsolt 106,44k). Ő ugyanis szabad minden tettében. Megbánásának oka nem az, hogy tévedett, hanem mert azt akarja, hogy minden ember megtérjen és éljen. Minden ítéletét kész megváltoztatni, ha az emberek hozzáfordulnak (Jer 18,8; 26,3.13.19; Jóel 2,13). Isten azonban nem ember, hogy hazudjék, az emberi gondolkodás szerint neki nincs megbánnivalója (4Móz 23,19; Zsolt 110,4; vö. 1Sám 15,11.29.35).
Az ÚSZ-ben Júdásról olvassuk, hogy megbánta tettét (ti. hogy Jézust elárulta) és visszavitte a 30 ezüstöt a főpapoknak (Mt 27,3). Pál apostol nem bánta meg azt, hogy a korinthusiakat megszomorította (2Kor 7,8).
Istennel kapcsolatosan a Zsid 7,21-ben és a Róm 11,29-ben azt olvassuk, hogy Isten nem bánta meg esküvel kötött elhatározásait (vö. Zsolt 110,4).
VG
