Névadás
Névadás A B-ban különböző összefüggésekben, sokféle tartalommal találkozunk névadással. Vallásos és profán, jelentéktelen és nagy horderejű, hétköznapi és egészen különleges értelemben egyaránt előfordul. Ebben a sokféleségben bomlik ki sokszínű tartalma. Nem korlátozódik a családi események körére, hanem az egész életre kiterjed.
1. Isten által. A névadás legmélyebb értelme, lényege azokban az esetekben ragadható meg legjobban, amikor Isten által történik. A névadás Isten hatalmának a kifejezője és megnyilvánulása minden teremtett lény és dolog felett. A teremtés során Isten nevet adott a világosságnak és a sötétségnek, a fent és alant lévő vizeket elválasztó boltozatnak, a szárazföldnek és a vizeknek, az ég minden seregének/csillagának (1Móz 1,5.8.10; Zsolt 147,4). S amikor Isten nevükön szólítja őket, mind azt mondja: itt vagyok (Zsolt 50,1.4; Jób 38,35). Többször előfordul, hogy megszületendő gyermekeknek Isten ad nevet, ami azt jelzi, hogy különös gondja van rájuk (Izmael, 1Móz 16,11), létük Isten teremtő kegyelmének és ígéretének a csodája (Izsák 1Móz 17,19), különleges szolgálata van üdvtervében (János, Lk 1,13). Mindez fokozottan van jelen Jézus nevében (Mt 1,21; Fil 2,10). Az Isten által adott neveknek olykor szimbolikus, valamint prófétikus tartalma van, ami hirdetheti Isten kegyelmét (Seérjásub: a maradék megtér, Immánuél: velünk az Isten, Ézs 7,3.14), de ítéletét is, mint Hóseás próféta fiainak a neve (Jezréel, »Nincs irgalom«, »Nem népem«, Hós 1,4.6.8). Különösen fontos jelentősége van annak, amikor Isten valakinek új nevet ad: Ábrám helyett Ábrahám, Száraj helyett Sára (1Móz 17,5.15); Jákób helyett Izráel (1Móz 32,28k), a győzteseknek új nevet (Jel 2,17).
2. A családban. A névadás sajátos területe a család. Egyértelműen nem lehet eldönteni, hogy az anya vagy az apa joga volt-e a névadás. Mindkettőre találunk bőven példát a korai időktől kezdve. Kainnak (1Móz 4,1), Sétnek (1Móz 4,25), Móábnak, Ben-Amminak (1Móz 19,37k), Sámsonnak (Bír 13,24), Sámuelnek (1Sám 1,20) az anyja; Énósnak (1Móz 4,26), Nóénak (1Móz 5,29), Gérsómnak (2Móz 2,22) az apa adta a nevet. Olykor a rokonok, a szomszédasszonyok véleménye is szerepet játszott (Lk 1,59; Ruth 4,17). Nem tudjuk, hogy a névadás mikor kapcsolódott a körülmetéléshez a fiúk esetében. A Lk 1,59 szerint az újszövetségi korban már a körülmetéléskor történt a névadás. A névadás adódhatott az újszülött valamilyen testi (Ézsau - szőrös), vagy lelki (Jákób - csaló) tulajdonságából (1Móz 25,25k), a szüléssel kapcsolatos eseményből (Benóni-Benjámin, 1Móz 35,18; Ikkábód, 1Sám 4,21). Anna hitvallásból adta gyermekének a Sámuel nevet: az Úr meghallgat (1Sám 2,20). Gyakoriak az olyan nevek, amikben az él, éli, iás, ja, jah, jeho, jó szótagok szerepelnek, Isten neve rövidítéseként. Ilyenek: Élimelek - Istenem király, Eliézer - Istenem segítség, Jónátán - Jahve adta, Jójádá - Jahve ismeri. Kedves állatok vagy növények nevét is kaphatta a gyermek: Ráhel - anyajuh, Támár - pálmafa, Cippóra - madárka, Debóra - méh, Tábita - gazella. Az azonos nevűeket vagy az apa nevének hozzáadásával (Nátán ben Jákób: Jákób fia Nátán, Bartimeus: Timeus fia - ben arámul bar - vagy a szülőváros megjelölésével (Magdalai Mária) különböztették meg. A görög hatás korában sokan görögösítették nevüket, pl. Jézust Jázonra, vagy a zsidó nevük mellé görög nevet is választottak (János-Márk, Jézus-Jusztusz, Saul-Pál). A névadás az idők folyamán sokat veszített eredeti tartalmából. Sokszor az Isten nevével egybekötött nevek is merő külső szokások, formaságok voltak, hiszen köztudottan istentelen, Istent megtagadó emberek is adtak gyermekeiknek ilyen neveket, pl. Aháb és Jezábel (Ahazjá, 1Kir 22,52).
3. Állatoknak, helyeknek, tárgyaknak. A B-i kijelentések szerint Isten az ember hatalmába adta a földet, az ég madarait, a tenger halait és a földön mozgó minden élőlényt (1Móz 1,28; Zsolt 8,7kk). Isten az ember feladatává tette, hogy nevet adjon minden élőlénynek (1Móz 2,19k). Ez a névadás a hatalom, az uralkodás megnyilvánulása. Természetesen a mai értelemben is adtak nevet állatoknak. A Jn 10,3 szerint a pásztor nevükön szólítja a juhokat, a juhok pedig engedelmeskednek a pásztor hangjának. Ebben is a névadás eredeti, hatalmi jellege tükröződik. Jelentős területe a névadásnak a helyek elnevezése. A nevek gyakran valamilyen fontos eseményt örökítenek meg. Hágát az angyal által mutatott forrást Beér-Lahajróinak (Lahajrói-kútnak) nevezte el, mert Isten rátekintett, és ő is megláthatta (1Móz 16,13k). Ábrahám annak a helynek, ahol Izsákot fel kellett volna áldoznia, így nevezte el: Az Úr gondoskodik (1Móz 22,14). Jákób az éjszakai álomlátás helyét Bételnek (1Móz 28,18k), tusakodása helyét Penuélnek (1Móz 32,31) nevezte el (l. még: 2Móz 15,23; 17,7; Józs 7,26; Bír 2,5; 1Sám 7,12).
4. Névváltoztatás. A név megváltoztatása, más név adása által, Isten részéről lehet kegyelem (Ábrahám, Jákób), lehet ítélet (Pashúr helyett: Iszonyat mindenütt, Jer 20,3). A név megváltoztatása akkor is a hatalom megnyilvánulása, amikor ember által történik. Nékó fáraó Eljákim nevét Jójákimra (2Kir 23,34), Aspenáz, Nebukadneccar főudvarmestere, Dániel, Hananjá, Misáél és Azarjá nevét Baltazárra, Sadrakra, Mésakra és Abédnegóra változtatja (Dán 1,6k). Amikor pedig Jézus ad új nevet, abban ismét a kegyelem nyilvánul meg (Jn 1,42).
NA
