Nyomorúság
Nyomorúság H. cárar, tar, láhac; g. thlipszisz, sztenokhória. A h. kifejezések jelentik a szorongatott helyzetet és az ebből fakadó bajokat, nehézségeket. Ennek megfelelően a nyomorúságnak sokféle oka és fajtája lehet. A nyomorúság szükségszerűen hozzátartozik Izráel történetéhez. Isten népe gyakran értelmezte az Úrtól küldött büntetésként (1Móz 42,21; Zsolt 78,49; Ézs 8,22). A legtöbb esetben a háborúk, a szomszéd népek ellenségeskedése, vagy személyes ellenség, katasztrófák és betegségek okozzák (2Móz 3,9; 5Móz 28,53.55.57; Zsolt 22,12; Ézs 8,22; 30,6; Jer 6,24; Hab 3,16). Alkalmanként a haláltól való félelem is kiválthatja a nyomorúságos állapot érzését (Zsolt 18,6k; Jón 2,3). A hívők a nyomorúságból való kimenetelt Isten szabadításaként élik meg (2Móz 4,31; Neh 9,27; Zsolt 20,2; 31,8; 34,19; 71,20; 91,15; Hós 5,14-6,2). Jób nem osztja barátai véleményét a megszabadítással és a büntetéssel kapcsolatosan (Jób 5,19; 15,24). Gyakran hangsúlyozzák a későbbi iratok a nyomorúság eszkhatológiai jellegét (Dán 12,1; Hab 3,16; Zof 1,15).
Az ÚSZ-ben Jézus Gecsemáné-kerti gyötrődése az áldozathozatal, a kiengesztelődés és a megdicsőülés jegyében jelentkezik (Mt 26,45 par.; Jn 12,27; Zsid 5,7kk). Az ÚSZ is ismeri a bűn és büntetés közötti összefüggést (Róm 2,9; 2Thessz 1,6), mégis Pál apostol azt mondja, hogy a megpróbáltatásokkal is dicsekszik, mert a megpróbáltatás az állhatatosságot munkálja (Róm 5,3). A nyomorúság az ÚSZ-ben teljességgel eszkhatológiai jellegű (Lk 21,23; ApCsel 14,22; 1Kor 7,26; Jel 1,9; 7,14). Pál szerint a Krisztussal való együttszenvedés a feltétele a vele együtt való megdicsőülésnek (Róm 8,17; 2Kor 4,10; Fil 3,10; Kol 1,24). A nyomorúság a kiválasztottság jele (Róm 8,35; 1Thessz 1,4.6; 3,3; 2Thessz 1,4k), sőt Pál számára az apostolságának bizonyítéka (2Kor 1,4-7,4; 12,10). A szorongattatás a gyülekezet üdvösségéért van (2Kor 1,6; 1Thessz 3,7). A Zsid 10,33 és 12,6 szerint a szenvedések pedagógiai célzatúak.
VG
