Oppozíció
Oppozíció A strukturalista nyelvészet szakkifejezése. A KOHÉRENCIA eszközeként alkalmazott ismétlés nyelvi megfelelője. Lényege: a felhasznált nyelvi elemek szembeállítása. Egy szöveg struktúrája az ellentétek és az ismétlések alapján feltárható. Megkülönböztetnek szintagmatikus (pl. világosság-sötétség) és paradigmatikus (pl. nap-hold-csillagok) ellentéteket. Az oppozíciók szerepe szövegfajták szerint különböző lehet. A NARRATíV SZÖVEGek esetében minden változás oppozícióként értelmezhető (személyek, idők, tér, helyzetek stb.). Általuk az egyes jeleneteket el lehet különíteni egymástól (pl. Mt 18,23-35-t a következő jelenetekre tagolhatjuk: I. az Úr és a szolga, 24-27. v.; II. szolga és szolgatársa, 28-30. v.; III. Úr és szolga, 32-34.; IV. zárás, 35. v.). Az argumentatív jellegű szövegekben az oppozíciók jelzés erejűek a hallgatóság számára (pl. az »egykor« és »most« ellentéte; »szenvedés« és »dicsőség«; »test« és »lélek«). Különösen az utóbbi ellentétpárok mutatják, hogy az egyes fogalmak a mai olvasó számára nem feltétlenül jelentenek ellentétet. Ezért a látszólag egyszerű ellentétpárok esetében is fontos az intertestamentális kor zsidóságában használatos szemantikus mezők hagyománytörténeti ismerete. (Ld. még SZÖVEGLINGVISZTIKA; STRUKTURALIZMUS)
