Ördög
Ördög Emberfeletti lény, aki az embert Isten színe előtt kíméletlenül vádolja (diabolosz, szatanasz). A h. szátan, g. diaballó ige alapjelentése: átdob, átvisz, rágalmaz, ellenséges szándékkal (alappal vagy anélkül) vádol, gyaláz, csúfol, gáncsoskodik. Az ÓSZ-ben Isten mennyei udvartartásában, az »istenfiak« között jelenik meg, Jób és Jósua főpap vádlójaként (Jób 1,6-12; Zak 3,1k), tehát Istentől meghatározott szerepe van: eredeti jogköre, hogy az emberrel szemben Isten érdekeit képviselje. Ezt a jogkörét azonban túl is lépi, ő adja Jóbra a csapásokat (Jób 2,1-7). Az 1Krón 21,1 is mennyei sátánról tud, aki arra indítja Dávidot, hogy a népszámlálás bűnét elkövesse, azaz saját hatalmában bízzon Isten hűsége helyett. Itt már nem csak vádló, hanem az emberi lét veszélyeztetőjének megtestesítője. Ezen túlmenően az ÓSZ nem említ semmit az ördög eredetéről, s nem részletezi hatását sem az embervilágban.
Az ÚSZ sokkal gyakrabban tesz róla említést (szatanasz 36-szor, diabolosz 34-szer fordul elő). A két szó szinonim jelentésű (vö. Mt 4,1; Mk 1,13; Lk 4,2, valamint Mk 4,15; Lk 8,12). A további szinonimák: ekhtrosz = ellenség (Mt 13,39; Lk 10,19), ponérosz = gonosz (Mt 13,39; Jn 17,15; Ef 6,16; 2Thessz 3,3; 1Jn 2,13k; 5,18.19), drákón = sárkány, ofisz = kígyó (Jel 12,9). További megnevezései még: arkhón = fejedelem (a levegő birodalmának fejedelme Ef 2,2; e világ fejedelme Jn 12,31; 14,30; 16,11), BELIÁL, Krisztus ellensége (2Kor 6,15), BELZEBUB, a démonok fejedelme (Mk 3,22 par).
Az ÚSZ-i gondolkodás szerint - az intertestamentális kor zsidó gondolkodásával megegyezően - a mennyek országával szembenálló valóság a démonok országa (baszileia). A démonok fejedelme az ördög, a démonok az ő »angyalai« (Mt 25,41; Jel 12,7.9). Az ördög és »angyalai« eredetét az Isten iránt engedetlenné vált mennyei lények bukásában látja az ÚSZ (Jel 12,9.12; vö. 1Móz 6,1-4). A Jelenések könyve is tud arról, hogy az ördög Isten színe előtt szüntelenül vádolja az embert (Jel 12,10). Ellenfele Mihály arkangyal, aki az ördöggel vitatkozik (Júd 9), s angyali seregei élén küzdelmet folytat ellene (Jel 12,7-9). Ugyanakkor azonban az ÚSZ-ben nem található egységes és tematikus tanítás a démoni kezdetéről. Az eredetre vonatkozó kérdések teljesen háttérbe szorulnak az ördög alattomban végzett munkájának hatásait vizsgáló kérdésfeltevés mögött (Ef 4,14; 6,11). Az ördög - Isten megbízása alapján - ura a betegség démonainak (ApCsel 10,38; 2Kor 12,7-9) és a halálnak (Zsid 2,14; Jel 20,10.13k). Kísértések által akarja az embert Isten iránti engedetlenségre rávenni (Mt 4,1.5.8.11 par; Lk 4,2.3.6.13; Jel 2,10; 12,9; 20,10). Ő veti a konkolyt (Mt 13,39), ellopja Isten igéjének jó magját (Lk 8,12), csapdát állít (1Tim 3,7; 2Tim 2,26). »Kezdettől fogva« gyilkos, hazug és a bűn okozója (Jn 8,44; 1Jn 3,8). Ő indítja Júdást árulásra (Jn 13,2), munkálja az emberi gőgöt (1Tim 3,6) és a testvérgyűlöletet (1Jn 3,10). Aki enged a kísértésnek, az az ördög gyermekei közé tartozik (Jn 8,44; ApCsel 13,10; 1Jn 3,8.10), sőt maga is ördöggé válik (Mt 16,23; Mk 8,33; Jn 6,70). Ha a keresztyén ember bátran szembeszáll vele (Ef 4,27; 6,11; 1Pt 5,8k; Jak 4,7), akkor elmenekül előle (Jak 4,7). Hatalma korlátozott (Jel 12,12). A végső időkben 1000 esztendőre megkötöztetik (Jel 20,2), s a döntő eszkhatológiai ütközet (Jel 20,10), ill. az utolsó ítélet (Mt 25,41) után megsemmisül az örök tűzben (1Tim 3,6). A világ feletti hatalma azonban már most sem töretlen (Jn 12,31; 14,30; 16,11), mert Jézus azért jelent meg, hogy az ördög munkáit lerontsa (1Jn 3,8). A keresztyének »lelki fegyverzete« az ördög és démonai ellen az igazság és a jogosság, a Jézus szabadító hatalmába vetett hit, a Léleknek és Isten igéjének való engedelmesség (Ef 6,11-17). A mártírokról vallja az ÚSZ, hogy »legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével« (Jel 12,11). Jézusnak a démonok felett aratott győzelme a sátáni birodalom végét és egyben Isten országának megjelenését jelenti (Mt 12,28 par; Lk 11,20).
Az ördög munkájának hatóterületeit az ÚSZ abban látja, hogy a) a maga dicsőségét keresi, b) Isten ellenlábasa akar lenni, c) lételeme a hazugság.
a) A maga dicsőségének keresésében az jut kifejezésre, hogy »olyan akar lenni, mint Isten« (Ézs 14,14). Maga akar valamivé lenni Isten nélkül, ha kell, Istennel dacolva is. Ezért munkálja a történelemben és az egyházban a szakadást (1Kor 1,11kk; 2Pt 2,1kk). A teremtmény önmaga dicsőségének keresése minden démoni cselekvés ősmotívuma. Ezért harcol az ÚSZ a hitetlen és hívő gőg minden formája ellen (Lk 6,26; Jn 5,43; Gal 5,26; 1Tim 3,6). Az önmaga dicsőségét kereső, s ezzel az egyedül Istennek kijáró dicsőséget megkérdőjelezni akaró engedetlenséggel szemben áll az önmaga dicsőségéről lemondó, önmagát megüresítő, engedelmes Krisztus (Fil 2,6kk).
b) Isten ellenlábasaként zavarja és rombolja azt a teremtett világot, amelyet Isten jónak teremtett, s amely felett Isten »igen«-je uralkodik (1Kor 12,3; 1Jn 4,3; Jel 12,17). Teremtés- és emberellenes voltát leplezi le Jézus szava: »embergyilkos volt kezdettől fogva« (Jn 8,44). Isten minden művére tagadással akar válaszolni (Mt 13,19-25). Miközben azonban Isten ellenlábasaként működik, s puszta nemetmondásban merül ki, lelepleződik lényének hiábavalósága és semmissége.
c) Istennel dacoló dicsőségkeresése és Isten elleni tagadása hazug eszközökkel folytatott küzdelme az ördögnek (Lk 22,48; Jn 8,44).
A hazug eszközök használatának skálája igen széles: B-i idézetek (Mt 4,6), teológiai kifogások (2Kor 10,5; 1Tim 4,7). A világosság angyalának ruhájába öltözik, eszközei a képmutatók, a hamis atyafiak, a hamis tanítók, a hamis próféták, a hamis apostolok, a hamis messiások, a hamis tanúk (Mt 7,15; 24,24; 26,60; Mk 13,22; Jn 8,44; ApCsel 6,13; 1Kor 15,15; 2Kor 11,13; 11,26; Gal 2,4; Ef 4,25; 2Thessz 2,9; 1Tim 4,2; 6,20; 1Jn 4,1; Jel 2,2). Igazi lényét és akaratát nem akarja felfedni (2Kor 4,4). Az igazság kerülése, féligazságok hirdetése és elhitetése útján csalja meg az embert helyzete komolysága felől (Jer 8,10; 1Kor 6,9; 15,32kk; Gal 6,7; 1Jn 1,8). Csak a jézusi igazságban való megmaradás leplezi le hazug voltát.
A Sátánnak a mennyből való levettetése annak a jele, hogy Istennel szemben nincsen hatalma. Mivel Isten beillesztette a teremtett világ folyásába az ördög munkáját is (Jel 2,10; 13,5kk), végeredményben a Sátán az az erő, amely állandóan a gonoszt akarja, és mégis mindig az Istentől akart jót munkálja.
Az ÚSZ középponti üzenete az ördögről az, hogy Krisztus megváltó munkája nyomán megtöretett a hatalma. Az evangéliumnak ettől az üzenetétől független sátán/ördögtan idegen a B-tól. A B realizmusa két túlzástól óvja a hívő embert: 1. attól, hogy túlbecsülje az ördög hatalmát Istennel szemben, 2. attól, hogy lebecsülje az ördög hatalmát saját magával szemben.
BG
