Öreg, öregség
Öreg, öregség 1. Az öregség fogalma. A B általában nem biológiai (1Móz 18,11; Lk 1,7), hanem életkori vonatkozásban beszél öregekről, öregségről (h. zákén, jásés, 'órek jámim, g. helikia). Az emberek életkora a kezdeti időkben igen magas volt: Ádám 930, Sét 912, Énós 905, Járed 962, Metúselah 969, Énók 365, Nóé 950 évet élt (1Móz 5,3kk; 9,29). Ezekre a nagy számokra egyértelmű, elfogadott magyarázat nincs. Joggal feltételezhető, hogy az emberek az ősi időkben sokkal tovább éltek, mint a későbbiekben. Ezekben az ősi időkben egy két-háromszáz éves ember még fiatalnak számított, az öregség úgy nyolcszáz év körül kezdődött. A B a bűn eláradásához kapcsolja az emberi életkor lerövidülését százhúsz évre (1Móz 6,3). A B-nak ezt a kijelentését ma már tudományosan is elismerik. Nóé az utolsó, aki az ősidőkre jellemző magas korban halt meg. Táré 205 (1Móz 11,32), Ábrahám 175 (1Móz 25,7), Izsák 180 (1Móz 35,8) évet élt. Jákób 130 éves volt, amikor Egyiptomba ment, s panaszkodott, hogy életének évei kevesek az őseiéhez képest (1Móz 47,9). Az öregség az ősatyáknál is jóval száz év fölött kezdődött. A törvény a hatvan éven felülieket tekintette öregeknek. Fogadalmi felbecsüléseknél a férfit húszévestől hatvanévesig ötven ezüstsekelre, hatvan éven felül tizenöt sekelre kellett becsülni (3Móz 27,3.7). A hatvanas éveikben járók tehát már öregeknek számítottak, s általában a hetven-nyolcvan évet tekintették az emberi kor végső határának (Zsolt 90,10). A prófétai jövendölések szerint a messiási korban ismét meghosszabbodik az emberek életkora, s ezzel az öregség határvonala is eltolódik (Ézs 65,20; Zak 8,4).
2. Az öregség méltósága. A magas életkort, a szép öregséget a B Isten ajándékának tekinti, s emberi oldalról nézve feltételezi Isten szeretetét, törvényeinek megtartását, a szeretet és irgalmasság gyakorlását (Péld 16,31). A zsoltárosok súlyos kérdésére, hogy miért élnek sokszor sokáig az istentelenek, a 2Pt 3,9 adja meg a megnyugtató feleletet: a hosszú élet nem csak ajándék, a kegyes élet jutalma lehet, hanem Isten hosszútűrő kegyelmének a megnyilvánulása is. A B sokszor és hangsúlyozottan beszél az öregek megbecsüléséről, tiszteléséről. A sokat emlegetett ősz haj ékesség, korona, ami előtt fel kell kelni, s ez nem csupán udvariasság kérdése, hanem része az igaz istentiszteletnek (3Móz 19,32; 5Móz 32,25; 1Sám 12,2; Jób 15,10; Zsolt 71,18). A bölcs öregek áldásul vannak: tanácsuk megfogadása élet, megvetése pusztulás (Jób 32,6k; 1Kir 12,6kk). De bölccsé nem egyszerűen az évek tesznek, hanem az istenfélelem és az Isten Lelke (1Sám 12, 1kk; Jób 32,6-9; Tit 2,2-4). A szülők tisztelete alapvetően hozzátartozik az öregek megbecsüléséhez, (2Móz 20,12; Péld 23,22). Az ÚSZ átveszi az ÓSZ-nek az öregek megbecsülésére vonatkozó tanítását. Lelkükre köti a fiataloknak, hogy tiszteljék az időseket és hallgassanak rájuk (1Pt 5,5). Az elöljáróknak az idősebbeket nem szabad megdorgálni, hanem isteníteniük kell, mint atyjukat (1Tim 5,1).
3. Az öregség nyomorúsága. Isten különös ajándéka, amikor idős korban is megtartja az erőt, egészséget (5Móz 34,7; Józs 14,10k; Bír 8,32). Az idős kor nem csak szép lehet, hanem sok nyomorúsággal is járhat: reszketnek a tagok, bot kell a kézbe (Zak 8,4), nem tudnak felmelegedni a tagok (1Kir 1,1kk), elvesztheti az ítélőképességet (1Kir l,11kk; Jób 12,20), nem tudja kormányozni családját (1Sám 2,22kk; 8,1kk; 1Kir 11,4kk), eljönnek a nemszeretem évek. Mindezt megrendítően írja le a Préd 12,1-7.
4. Az öregkor imája és reménysége. A szép és tartalmas öregség Isten ajándéka, de imádkozni is kell érte. Így gyümölcsöznek még vén korban is az igazak (Zsolt 92,13kk). Az idős kor szép hálaadása és könyörgése a 71. zsoltár, amiben a zsoltáros kéri Istent, hogy vénségében és öregségében se hagyja el (18. v.). Az öregkor nagy reménysége, hogy amikor összetörik az aranypohár, a lélek visszatér Istenhez, aki adta (Préd 12,7; Jób 19,25kk).
NA
