Prológus
Prológus Prologosznak hívták eredetileg a g. drámák előszavát, amelyben egy vagy több személy röviden elmondta a mű tartalmát. A B-tudományban tágabb értelemben az egyes ev-okhoz írt, rövid bevezető magyarázatokat (ld. ANTIMARCIONITA EVANGÉLIUMPROLÓGUSOK), szűkebb értelemben pedig a Jn 1,1-18-at nevezik prológusnak.
A Jn 1,1-18 prológusként való értelmezése a szakasznak az ev egészében elfoglalt helyére utal és nem tartalmi meghatározás. Egyéb, a tartalomra is tekintő elnevezései: Krisztus-himnusz, Logosz-himnusz. Kérügmatikusan stilizált, himnikus sorokban szól az ev szerzője Krisztusról, Isten testté lett Igéjéről (logosz), aki Isten kinyilatkoztatójaként és Megváltóként jött a világba. Ez a bevezető rész Jn ev-ának valóban az előszava, mivel az ev tartalmának koncentrált összefoglalását adja. A himnusz műfaji meghatározására számtalan megoldást kerestek a szakemberek. Vannak kutatók, akik a Keresztelő János köréből származó éneknek tartják, amelyet az 1,6-8.15 versek hozzáadásával krisztianizáltak. Más vélemények szerint csupán az 1,1-5.9-12 versek eredetiek, minden további rész későbbi betoldás. A betoldások feltételezésének egyik oka nyilván a modern logika számára »rendetlen« Krisztus-kijelentések (pl. csak a 14. versben van szó a Logosz testté lételéről, mégis, a 11. vers már azt mondja, hogy az övéi nem fogadták be őt, az 5. vers pedig már Jézus tevékenységéről beszél).
A himnusz duktusa azonban időileg nem egyenes vonalú, hanem 3 párhuzamos szövegegységből áll (1-8; 9-13 és 14-18). Mind a három egység önálló, mindegyiknek saját témája van. Minden egység valamilyen ellentétet ír le. Az ellentétes tagok első tagja mindig krisztológiai meghatározottságú.
Az I. egységben (1-8. v.) az isteni származású Logosz és az emberi származású Keresztelő János ellentétéröl van szó. Jézus fölötte áll Keresztelő Jánosnak. Az ellentétet itt az 1-5. versek és a 6-8. versek egymásutánisága hivatott érzékeltetni. Az Ige (a logosz) kezdetben Istennél volt (2. v.), János viszont csak tanúként jött (7. v.). Mindkét szakasz 2. tagmondata értelmez is: az egyik az Igét (2. v.), a másik Keresztelő Jánost (7. v.). Hasonlóképpen felismerhető az ellentét az egység kulcsszaván, a »világosság« kifejezésen is: a Logosz maga a világosság, míg János csak bizonyságot tesz a világosságról. János bizonyságtételének célja a hit.
A II. egységet (9-13. v.) Jézus és a világ ellentéte határozza meg. Ennek az ellentétnek az eredményeképpen az emberek két csoportra oszlanak: vannak olyanok, akik befogadják őt, és olyanok, akik nem. Az I. egységhez hasonlóan itt is a hit a cél. De abban is megegyezik a két rész, hogy itt is az egység végén van szó a hitről. A megelőző egységgel a 9. vers »világosság« kulcsszava köti össze.
A III. egységben (14-18. v.) Jézus és Mózes közötti ellentét a fő téma. Míg az első egységben arról volt szó, hogy Jézus Keresztelő János fölött áll, itt most a legfontosabb kijelentés az, hogy Jézus nagyobb Mózesnél. A szakasz kulcsfogalma a »dicsőség« (14. v.). Az intertestamentális kor zsidóságának szemlélete szerint Isten dicsősége megjelent Mózes arcán, amikor átvette Istentől a Sínai-hegyen a törvényt (2Móz 34,29-35; vö. 2Kor 3,4-18). A Fiúról szóló valamennyi kijelentésnek az a célja, hogy a Jézuson láthatóvá vált isteni dicsőség nagyobb jelentőségű, mint Mózes arcának ragyogása (Pál apostol a 2Kor 3,7-ben a Mózes arcának dicsőségét »múló dicsőségnek« nevezi, míg a Jézus arcán látható dicsőséget »maradandónak« mondja). Az egyetlen közös vonás Jézusban és Mózesben, hogy Isten dicsősége valakin láthatóvá lesz és ennek a dicsőségnek a látása üdvösséget munkál. Az üdvösség ajándékai Jézus esetében a »kegyelem« és az »igazság« (14. és 17. v.), Mózes esetében pedig a »törvény« (17. v.). Jézus már létmódjánál fogva is nagyobb Mózesnél, mivel benne maga a Logosz lett testté és ő Isten egyszülött Fia. De különbség van a hívők gyülekezetére való hatásukban is, mert a gyülekezet most megkapta a kegyelmet is, és nem csak a törvényt. Mivel itt már a kegyelem kihatásairól van szó, ezért a 14. verstől kezdődően a többes szám 1. személyű formát használja a himnusz. Már ez is a gyülekezet üdvhelyzetére utal. Istent a Logosz sokkal közvetlenebbül tudja képviselni, mint a törvény: »Istent soha senki sem látta. Az egyszülött Isten... jelentette ki őt« (18. v.). Az Ige testté tétele (14a) természetesen még nem maga az üdvesemény. A testben való megjelenés csupán feltétele annak, hogy az Atya egyszülöttjének dicsőségét láthassuk. A prológus tehát Krisztus Jézus méltóságát és munkáját más emberekkel vagy embercsoporttal való ellentétében ábrázolja (Keresztelő János, az őt el nem fogadó emberek, Mózes).
VG
