Redakció, redaktor
Redakció, redaktor A B-i exegézisben használatos kifejezések. Használatuk azon a feltételezésen alapszik, hogy a B-i könyvek nem egyetlen szerző egységes alkotása, hanem kialakulásuk különböző korszakok redaktori munkájának eredménye.
A kifejezéseket az exegézis történetében kétféle értelemben is használják.
A múlt század második felében divatos irodalomkritikai kutatás (ld. IRODALOMKRITIKA) célja az volt, hogy az egyes B-i könyvek »eredeti alapszövegét« megállapítsa. Ezt úgy próbálta elérni, hogy elkülönítette az eredeti alapszövegtől az úgy vélt »szerkesztői munkát«, azaz a betoldásokat, hozzáadásokat, glosszákat, az »idegen kéztől« származó részeket. Ezért az irodalomkritikai kutatás negatív, lebecsülő értelemben használta a redakció, redaktor kifejezéseket.
Gyökeres szemléletváltozást hozott az irodalomkritikai kutatás után következő formatörténeti és redakciótörténeti kutatómunka, ahol a szerzőséget, és ezzel együtt a redakció, redaktor kérdését is, egészen másképpen értelmezték.
A kutatóknak az volt az alapvető feltételezésük, hogy az ÓSZ-i, de még az ÚSZ-i korban is hiányzott az irodalmi műveknek az a modern szemlélete, mely szerint azok egyetlen szerző egységes, végső formába öntött irodalmi alkotásai. Véleményük szerint a B-i könyvek anyagának jó részét eredetileg kisebb egységekben, szóbelileg hagyományozták, s csak később foglalták őket írásba olyan személyek (papok, próféták, evangélisták), akik a tulajdonképpeni irodalmi élettől meglehetősen távol éltek. Ezek a személyek elsősorban nem önálló művet alkottak, hanem kompozíciós munkát végeztek, azaz redaktorok voltak. Anyagukból elhagytak olyan részeket, amelyeket nem tartottak időszerűnek, magyarázó megjegyzéseket tettek, összekötötték az egységeket, mondanivalójukat meghatározott vezérlő elvek, gondolatok segítségével rendezték el. Ezért az egyes könyveket nem lehet véletlenszerűen egybehordott elemek összességének tekinteni, mert azok megkomponált, tudatosan elrendezett, »megszerkesztett« művek. Lehetséges, sőt szükséges is, a könyvek minden elemének analízise feldolgozásuk és kompozíciójuk szemszögéből.
Az első írásba foglalást és redakciót több is követhette. A következő nemzedékek ugyanúgy átdolgozták a maguk igényei és szükségletei szerint a már kész munkát, ahogyan azt az első redaktor tette. A redakciótörténeti kutatás feltételezése szerint szinte mindegyik B-i könyv átment egy vagy több redakciós feldolgozáson. Bár az első redaktor munkája nagyobb és jelentékenyebb volt, mint a későbbieké, a munkamódszer és a szándék mégis ugyanaz volt. A redakciótörténeti kutatás a redakciók történetét vizsgálja és kíséri végig az első írásos rögzítéstől és szerkesztéstől a B-i könyvek végső formájáig. A kutatást azért is nevezik redakciótörténetinek, mivel az a különböző redakciókat a maguk történeti folyamatában, egymáshoz való viszonylatában elemzi.
A redaktor munkájának vizsgálatát megkönnyíti annak a ténynek az ismerete, hogy a redaktorok a hagyományanyagra mélységes tisztelettel néztek, azt önkényesen nem változtatták meg, hanem a szükségesnek vélt megjegyzéseket, kiegészítéseket a hagyományanyag »keretében« helyezték el. Ezért a kutatás számára általános szabály, hogy a redakciós tevékenységet a hagyományegységek bevezető- és tárórészein kell tanulmányozni. Itt találhatók azok a rövid átvezetések, összekötő mondatok, amelyek az addig önálló életet élő hagyományegységeket összefűzik. De ugyanúgy vizsgálat alá veszik a B-i könyvön belül lévő nagyobb gyűjtemények, sőt az egész könyv bevezető- és tárórészeit, elemzik a könyv felépítését, kompozícióját, rendező elvét. Végül vizsgálat alá veszik azokat a summáriumokat, beszédeket, amelyek a tradíció anyagát egészítik ki, s amelyek a kutatók feltételezése szerint a redaktoroktól származnak.
Megfelelő párhuzamos anyag esetében a redakciós tevékenység a forrásanyag felhasználásának módjában is megfigyelhető. Különösen a szyn ev-ok anyagának egybevetése tanulságos ebből a szempontból. Tradíció és redakció ugyanis egymást kiegészítő tevékenységek.
Kritikai méltatás. A formatörténeti és redakciótörténeti kutatás által feltételezett redaktori munka súlyos teológiai kérdést vet fel: hogyan kell e tevékenység fényében értelmeznünk a Szentírás ihletettségét, inspirációját (ld. INSPIRÁCIÓ)? E kutatók szerint a redaktorok annyira Isten Lelkétől motivált embereknek tekintették magukat, hogy egyáltalán nem riadtak vissza a fentebb leírt redakciós munkától, sőt kényszerítve érezték magukat erre. Így próbálták - úgymond - olvasóik számára értelmezni, aktualizálni mondanivalójukat. Tudjuk viszont (ld. pl. 1Kor 7), mennyire ügyeltek a hagyomány továbbadói arra, hogy a rájuk bízottakat tisztán és sértetlenül adják tovább. Ezt a szempontot, sajátos értelmezéssel, a redakciótörténeti kutatás is beépíti elméletébe, amikor arról beszél, hogy a redakció elsősorban a keretben tanulmányozható. Mindenesetre sokkal jobban meg kellene ismerni a hagyományozás módszerét, technikáját, s csak azután volna szabad messzebbre menő következtetéseket levonni a redakciós tevékenységre vonatkozóan.
Módszertanilag sem egészen tisztázott, miként lehet különbséget tenni tradíció és redakció között. Sokszor nincs is az elkülönítésnek jelentősége, ezért fennáll az a veszély, hogy az eljárás értelem nélküli, mechanikus gyakorlattá válik. Még kevésbé lehet különbséget tenni az első redaktor és az utána következő redaktorok munkája között.
Fontos lehet viszont annak tanulmányozása, hogyan rendezték el anyagukat a B-i szerzők, milyen szempontok vezették őket anyaguk elrendezésekor. Az átfogóbb horizont vizsgálatával a kisebb tradícióegységek jelentőségét is jobban megérthetjük. Fény hullhat a nagyobb kompozíciós egységek rendező elvére is. (Ld. még FORMATÖRTÉNET; REDAKCIÓTÖRTÉNET)
VG
