Rokon, rokonság
Rokon, rokonság 1. Fogalma. A rokon és rokonság szó olyan embereket jelöl, akik a származás vagy a közös hit, hasonló gondolkodás révén összetartoznak (h. móledet, bászár, g. szüggéneia, szüggenesz, szüggenisz). A fogalom közelebbi, pontos meghatározása nehéz, mivel a rokon megnevezés vonatkozhat testvérre, családra, nemzetségre, törzsre vagy akár az egész népre is (1Móz 2,23k; 13,8; 37,27; 3Móz 18,6; 18,9; Ézs 58,7; Róm 9,3kk). A rokoni összetartozásnak igen nagy jelentősége volt Izráelben nemcsak érzelmi, hanem jogi szempontból is.
2. Vérrokon (-ság). A B-ban leginkább a vérrokonságról van szó, különböző összefüggésekben. Legerősebb a vérrokonság tudata a családban, ezt követően a nagycsaládban, nemzetségben, törzsben, de a nép életében is összetartó erő a közös őstől, az egy vérből való származás. Sőt a B, mind az ÓSZ, mind az ÚSZ, tud az egész emberiség vérrokonságáról, mivel Isten az egész emberiséget egy vérből teremtette (1Móz 1,27k; 2,15kk; ApCsel 17,26). A rokonok (család, nagycsalád, törzs) szívesen laktak együtt vagy egymás közelében. Ábrahám hitének és engedelmességének egyik próbája volt, hogy el kellett hagynia rokonságát (1Móz 12,1). Hóbáb azért nem engedett Mózes hívásának, mert rokonai között akart élni (4Móz 10,30). Jób lelki fájdalmát a próbatételek között növelte, hogy rokonai eltávolodtak mellőle (Jób 19,13). Jákób családja, amely az Egyiptomba való menetelkor 66, ill. 70 főből állt, élt együtt (1Móz 46,26k). Bár a legközelebbi vérrokonság (azonos szülők) kizáró ok volt a házasságnál, a feleség kiválasztása többnyire a szűkebb (1Móz 20,12; 24,2kk; 29,16kk) vagy tágabb (vö. 4Móz 36,1kk) rokonság köréből történt. Még a névadásoknál is volt szerepe annak, hogy a rokonságon belül milyen nevek vannak (Lk 1,61). A rokonokhoz az illett, hogy békességben éljenek egymással (1Móz 13,8), ami azonban nem mindig valósult meg (1Móz 37,18kk), a prófétát pedig éppen rokonsága nem becsüli meg (Mk 6,4). A szeretet, a közösségi érzés felbomlásának a jele, hogy az utolsó időkben a rokonok is halálra adják egymást (Lk 21,16). A B azonban példamutatónak az Eszter magatartását tartja, aki életét is kész volt feláldozni, mert nem tudta elnézni rokonainak nyomorúságát, pusztulását (Eszt 8,6). A rokonság ápolását szolgálták a nemzetségi lakomák, áldozatok is (1Sám 20,6). A rokonságnak ezt a védő, biztonságot nyújtó jelentőségét hangsúlyozzák a mózesi törvények is. A legközelebbi rokont az ÓSZ gyakran megváltónak (h. gó'él) nevezi, akinek kötelessége a meggyilkolt rokonért vérbosszút állni (5Móz 19,6.12; ld. VÉRBOSSZÚ), az eladósodott vagy rabszolgasorsba kerültet pedig kiváltani (3Móz 25,25.47kk; vö. Ruth 4,1kk). Ez utóbbiak igen fontos teológiai igazság kifejezői és hordozói mind az ÓSZ-ben, mind az ÚSZ-ben: A teremtés, megváltás, szövetség révén Isten az ő népének legközelebbi rokona, gó'él-ja, aki népét, övéit kiváltja, megváltja (Zsolt 78,35; Ézs 41,14; 43,11; 49,26; Jer 31,11; Mt 20,28; Gal 1,4; 1Tim 2,6; 1Pt 1,18k), s értük bosszút áll (Lk 18,7k; Zsolt 18,48; Ézs 35,4; Róm 12,19; Jel 6,10). Az örökös nélkül özvegyen maradt feleség és családja védelmét szolgálta a sógorházasság (5Móz 25,5kk9; ld. SÓGORHÁZASSÁG).
3. Átvitt értelemben. Az ÓSZ-ben átvitt értelemben ritkán találkozunk a rokon, rokonság fogalmával. Főleg a bölcsességirodalomban találhatunk utalásokat arra, hogy az azonos gondolkodás, életgyakorlat, jó és rossz értelemben egyaránt, lelki rokonságra vall. Az ÚSZ-ben Jézus azokat nevezi testvéreinek (rokonainak), akik cselekszik a mennyei Atya akaratát (Mt 12,49k). Ez a lelki rokonság azoknak a vérrokonsága, akik hittel elfogadták Jézus vérének bűnbocsátó, megtisztító, üdvözítő hatalmát (Gal 3,28; Ef 1,7; 2,13; Kol 1,20; 1Pt 1,19; 1Jn 1,7; Jel 1,5; 5,9).
NA
