Róma
Róma I. Róma városa. A monda szerint Kr. e. 753-ban alapították Latiumban, a Tiberis partján. Az első település helye a Palatinus volt, de hamarosan a környező dombok is benépesültek: a Capitolium, a Quirinalis, s Caelius, az Aventinus, az Esquilinus és a Viminalis. Ezért nevezi a Jelenések könyve (17,9) hét hegyen épült városnak.
Kr. e. 510-ig a királyok székhelye, azután a köztársaságé (Kr. u. 510-27). Számtalan háború során előbb Itáliát, majd a Földközi-tenger egész mellékét a hatalma alá hajtotta. A császárság korszaka Augustus császár egyeduralmával kezdődött, amikor Róma már a világ ura. Mivel uralma alá vonta az egész akkor ismert világot, joggal adta ki Augustus a rendeletét, hogy »írják össze az egész földet« (Lk 2,1), hiszen gyakorlatilag ez a Római Birodalmat jelentette. Augustus idejében becsukták a Janus-templomot is, mivel »Róma békéje« - a PAX ROMANA - azt jelentette, hogy a Birodalomban mindenütt hallgattak a fegyverek. Ez sokak szemében a politikai megváltási reménységeik beteljesedését is jelentette.
Róma ezt a békét ügyes politikával érte el. Miután meghódítottak egy-egy országot, nemcsak a saját isteneiket vitték el oda, hanem a legyőzöttek isteneit is átvitték Rómába, ahol templomot építettek nekik. Ha valaki aztán a császár képe előtt áldozatot mutatott be, azt az istent tisztelhette, amelyiket akarta. Így Róma a politikai hatalom mellett a vallásait is kezében tartotta.
A császárság idejében a Palatinuson állt a császári palota, a Capitoliumon pedig a vallásos élet központja: Jupiter temploma. A többi templom - pl. a Vesta-templom - a Fórumon volt. A Fórumtól keletre állt Titus diadalíve, amit még Kr. u. 81-ben Domitianus emeltetett a zsidók felett 70-ben aratott győzelem emlékére. Ez alatt a diadalív alatt vezet nyugatra a »Via Sacra«, a szent út. A diadalmenetek a város nyugati részén lévő Mars-mezőről a Via Sacrán át vezettek a Fórumra, majd a Capitoliumra Jupiter templomához. Kr. u. 70-ben Titus, Jeruzsálem lerombolása után a zsidó hadifoglyokat és a templom szent edényeit ezen az úton vitte fel a Capitoliumra. Az épületek közül még a Colosseumot kell megemlíteni, amelyet Kr. u. 80-ban építettek. A korai keresztyénség ismert emlékei a katakombák, amelyek közül egyesek ma is látogathatók.
II. Róma és a zsidóság. Bizonyos, hogy zsidók már a Kr. e.-i 2. szd.-ban éltek Rómában, de a két állam között a hivatalos kapcsolatok csak Kr. e. 161-ben kezdődtek, amikor Makkabeus Júdás segítségnyújtási szerződést kötött Rómával. Őt követte Jónátán (143-ban), majd Simon is (140-ben; 1Makk 8,17; 12,1; 14,24). Hogy zsidók már korábban is éltek Rómában, arra bizonyíték, hogy a külföldiek ügyében illetékes praetor, Cn. Cornelius Hispalus Kr. e. 139-ben Rómából és Itáliából kiűzte a csillagjós káldeusokat és az eredményes missziót folytató zsidókat azzal az indokkal, hogy megrontják a római erkölcsöket.
Kr. e. 63-ban, amikor Pompeius meghódította Szíriát, Júdeát is betagolta a Római Birodalomba. Az ellenálló zsidók közül sokat vitt el rabszolgaként Rómába. Ettől kezdve volt zsidó kolónia Rómában, amelynek a létezéséről Cicerónál is olvashatunk. Több zsinagógájuknak a nevét is ismerjük, a Transtevere területen laktak. Rómában a zsidók is görögül beszéltek. Ezt igazolja, hogy a monteverdei zsidó temető 205 feltárt sírköve közül 161 görög, 38 latin és 5 arám, illetve héber nyelvű. Josephus zsidó történetíró szerint Augustus korában a számuk már több ezerre tehető. Josephus beszámol az ottani zsidók prozelita-tevékenységéről is (A zsidók története XVII. 2,1; XVIII. 3,5). Ez váltott ki ellenséges hangulatot velük szemben. Így történt, hogy Kr. u. 19-ben 4000 zsidót áttelepítettek Szardinia szigetére, bizonyára a nagyhatalmú Sejanus üzemeibe, aki a zsidóknak elkeseredett ellensége volt. Ezután jelent meg Kr. u. 32-ben. Tibérius rendelete, hogy a zsidókat nem kell zaklatni. De ez csak átmeneti állapot volt, mivel Kr. u. 49-ben vagy 50-ben Claudius a zsidókat kitiltotta Rómából. Ezt nemcsak az ApCsel 18,2-ből tudjuk, hanem Suetonius római történetírótól is (Claudius 25).
A rómaiak eleinte megtűrték a Nagy Heródes nemzetségéből származó helyi fejedelmek uralmát, Kr. u. 6-ban azonban Júdea és Samária római provincia lett, amit a Földközi-tenger melletti Cézáreában lakó helytartó kormányozott és csak a nagy ünnepeken tartózkodott Jeruzsálemben. Így lettek a zsidók Róma adófizetői (Mt 22,17-21).
Bár a rómaiak széles körű önkormányzatot adtak, a zsidók belügyeibe nem avatkoztak és a vallásukat is kímélték, néhány procurator értetlensége (Lk 13,1) és a zsidókra kivetett adók meg vámok fokozatosan növelték a rómaiak iránti ellenszenvet. A vámokat ugyanis a rómaiak nem maguk szedték, hanem rendszerint árverésen adták ki a legtöbbet ígérőnek. Így a népet a saját honfitársai uzsorázták ki. Innen érthető a zsidók Zákeus iránti ellenszenve (Lk 19,7).
Caesar terveiben nagy szerepet játszottak a zsidók, és »religio licita« elismerést nyertek. Ezért említi Suetonius, hogy a zsidók gyászolták meg legjobban Caesar halálát. A művelt rómaiak - köztük Tacitus, Horatius és Seneca is - éppúgy lenézték és megvetették a zsidókat, mint a »rabszolgaságra született« szíreket, egyiptomiakat és hasonlókat. Ugyanakkor Augustus áldozati ajándékokat küldött Jeruzsálembe (Josephus, A zsidó háború 5,13, 6), Poppea pedig »theoszebész« (istenfélő) volt, aki zsidó beadványokat pártfogolt Nero előtt.
A Jn 11,48 világosan mutatja a jeruzsálemi főtanácsnak a rómaiaktól való félelmét. Mivel Izráel mindig a saját Istene uralma megkezdésében és egy olyan birodalom megszületésében reménykedett, amelynek Jeruzsálem lesz a fővárosa, így aztán Rómának állandó nyugtalansággal, sőt erőszakos ellenállással kellett számolnia. A zélóta-mozgalmak végül is két általános felkeléssel végződtek, amit a rómaiak Kr. u. 66-73 és 132-135 között vérbe fojtattak. E két háborúval Róma évszázadokra megoldotta a zsidó-kérdést.
III. Az ÚSZ és Róma kapcsolata. Az ÚSZ számtalan kapcsolatot említ Rómával. Augustus császár idejében született Jézus Betlehemben (Lk 2,1-7). Tibérius császár uralkodásának a 15. évében lépett fel Keresztelő János (Lk 3,1-2) és Jézus keresztre feszítése is ugyanennek a császárnak az idejében történt. Claudius császár alatt végezték ki Jakabot (ApCsel 12,1-2) és Nero ült a császári trónon, amikor Pál apostol elhivatása történt (ApCsel 25,11). Végül Jeruzsálem pusztulása - amit Jézus előre megjövendölt (Mt 24; Lk 19,41-44) - Titus alatt teljesedett be, aki aztán nemsokára császár lett.
Amikor az első keresztyének elkezdték szétvinni az evangéliumot a föld végső határáig, a Római Birodalom egysége és a görög, mint egységes érintkezési nyelv, felbecsülhetetlen segítséget nyújtott a munkához. Nem sok időbe telt azonban, hogy a világbirodalom - részint a zsidók állandó áskálódásai miatt, részint mert a keresztyének nem vettek részt a mindenki számára kötelező császárkultusz áldozatbemutatásain - szembefordult a keresztyénséggel, és a véres üldözéseknek az volt a nem titkolt célja, hogy ezeket az »államelleneseknek« bélyegzetteket kiirtsák. A keresztyén apokaliptikában így lett Róma az a »vadállat«, amely mindent széttipor és összezúz, és aki magában egyesít minden istenkáromlást, aki a szentek vérétől részeg és ezért sietteti az ítéletet (Jel 14,8; 16,19; 17-18 r.).
Már igen korán megalakult Rómában a keresztyén gyülekezet. Itt lakott egy időben Akvila és Priszcilla (ApCsel 18,2). Pál levelet ír a római gyülekezetnek (Róm 1,7.15), ahol 29 személyt név szerint már ismert (Róm 16,1-16). A levélben még azt tervezi, hogy amikor Hispániába utazik, meglátogatja őket (Róm 15,24). De csak mint fogoly jutott el oda (ApCsel 28,16.31). Rómában írta Pál az Efezusiakhoz, a Kolosséiakhoz és talán a Filippiekhez, meg a Filemonhoz írt levelét. Itt tett bizonyságot a fogságban lévő apostol arról, hogy »Isten igéje viszont nincs megbilincselve« (2Tim 2,9). Valószínűleg itt keletkezett Péter első levele is, mivel a »Babilon« név (1Pt 5,13) gyaníthatólag Rómát jelenti.
BF
