Rómaiakhoz írt levél
Rómaiakhoz írt levél Az ÚSZ-i kánon sorrendjében az első és legterjedelmesebb apostoli levél, amit a címfelirat szerint PÁL, »Krisztus szolgája és apostola« azoknak írt, akik Rómában Isten elhívott és megszentelt szerettei (1,1.7).
1. Gondolatmenete.
1,1-17: Bevezetés. Címirat, az ev összefoglalása, hálaadás és könyörgés a gyülekezetért. A) 1,18-11,36: Az ev kifejtése. Részei: I. 1,18-5,21 A bűnösök megigazulásáról a Krisztusban való hit alapján. I. 1,18-3,20 A zsidók és pogányok egyaránt Isten haragja alatt vannak. A bűn egyetemessége. 2. 3,21-5,21 A hit által való megigazulás. Ennek egyetemessége. II. 6,1-8,39 A megigazulás valósága a keresztyén életben. 1. 6,1-23 Megigazulás, keresztség, az igazság szolgálata. 2. 7,1-8,17 A test szerinti életről a Lélek szerinti életig. 3. 8,18-39 Szenvedés, reménység és győzelem. III. 9,1-11,36 A kiválasztás titka. 1. 9,1-5 Pál és Izráel. 2. 9,6-29 Isten szabadsága a kiválasztás során nem függ az emberi magatartástól. 3. 9,30-10,21 Izráel visszautasította a hitből való megigazulást. 4. 11,1-32 Isten mégis hű maradt ígéretéhez. Izráel eszkhatológikus megtérése. 5. 11,33-36 Isten igazságának dicsőítése. B) 12,1-15,13 Buzdítás a megigazult, szent életre. I. 12,1-13,14 A szeretetben való élet. (Életáldozat, karizmák, szeretet a gyülekezetben, engedelmesség a felsőbbségnek, felebaráti szeretet, eszkhatológikus szempontok.) II. 14,1-15,13 Egymás kölcsönös elismerése a gyülekezetben, a szeretet-parancs alkalmazása (Erősek és gyengék, az ismeretből és a szeretetből eredő szabadság különbsége, Krisztus példája). III. 15,14-16,27 Záradék, missziói tervek, üdvözletek, doxológia.
2. A címzettek és az apostol.
A Rómában élő keresztyén közösséget először ez a levél említi. Az apostol nem nevezi őket »gyülekezetnek«, talán azért, mert nem apostoli alapításúak voltak. Valószínű, hogy máshonnan betelepült zsidókeresztyének, valamint PROZELITÁK és ISTENFÉLŐK vitték a keresztyénséget Rómába. Missziói munkájuk nyomán szép számmal csatlakoztak hozzájuk pogányokból lett keresztyének. CLAUDIUS császár 49-ben a zsidókat kitiltotta Rómából, mert »Chrésztosz által feltüzelve folytonosan nyugtalanságot szítottak« (Suetonius). A »Chrésztosz« szó a Krisztus név eltorzítása lehet. Így a gyülekezetben csak pogánykeresztyének maradtak, akik nem ragaszkodtak különösebben sem a Tórához, sem a zsidó szokásokhoz. NERO 54-ben visszaengedte a zsidókat, így a zsidó- és pogánykeresztyének ismét egy közösséget alkottak. Azonban feszültség támadt köztük a keresztyén szabadság értelmezése tekintetében, ez tükröződik a 14. fejezet »erősek«-ről és »gyengék«-ről szóló részében. Címzettek és író viszonya tehát itt eltér Pál többi levelétől, melyeket általa alapított gyülekezetekbe írt, feleletet adva a címzettek kérdéseire vagy állást foglalva azok ügyeiben.
3. A levél írásának inditékai.
Összetettek. Kiindulhatunk a fentebb mondottakból, akkor Pál célja az volt, hogy a Rómában élő zsidó- és pogánykeresztyének ellentétét elsimítsa, vitás kérdéseikről egészséges tanítást adjon. Másik célja az lehetett, hogy odautazását előkészítse. Szándéka volt Rómába utazni (1,10-13; 15,22), mert a Földközi-tenger keleti medencéjében munkája a végéhez közeledett (15,19-24). Terve volt a hispániai misszió, ehhez jó háttér lett volna a birodalom közepén elhelyezkedő római gyülekezet. Úgy vélte továbbá, hogy találkozása a római keresztyénekkel azoknak, de neki magának is hitbeli erősödést adhat (1,12-13). Talán szándéka volt az egyes keresztyének közösségéből apostoli alapítású gyülekezetet, egyházat szervezni. Mivel a címzettek túlnyomó többsége nem ismerte őt, célja volt a levéllel, hogy bemutassa azt az ev-ot, amelyet hirdetett, egyáltalán, hogy összefoglalja tanítása lényegét. Szokták e levelet Pál teológiai végrendeletének is nevezni, mert jeruzsálemi útja előtt írta, melynek kimenetele bizonytalannak tűnt előtte.
4. A levél egységessége.
Az utolsó fejezetet kivéve általában senki sem vonja kétségbe a levél páli szerzőségét s ezáltal egységességét sem. A befejező doxológia (16,26-27) talán valóban nem páli eredetű, nála az ilyen jellegű rész sohasem a záradékban van, nyelvezete is eltér az apostol szóhasználatától. Viszont a 16,1-23 valószínűleg az eredeti levélhez tartozott és Pál műve. Ezt többen vitatják, mondván, hogy e szakaszban sok a személyes vonatkozás, márpedig Pál nem ismerte személyesen a gyülekezet tagjait. Ám ha figyelembe vesszük, hogy az üdvözletek nem egy címzettje valamikor Rómán kívül élt és akkor találkozhatott Pállal (pl. Korinthusban Akvila és Priszcilla), akkor ez az ellenvetés elesik.
5. A keletkezés ideje és helye.
A levél és az ApCsel adatait összevetve arra a következtetésre jutunk, hogy 3. missziói útja végén írt a rómaiaknak, jeruzsálemi útja előtt, mely után a messzi nyugatra (Hispánia) kívánt eljutni. Az íráshoz bizonyos időre volt szüksége. Ez az idő talán háromhónapos korinthusi tartózkodása (ApCsel 20,3) alatt állt rendelkezésére. A levél így az 56-59 közti években keletkezett.
6. Irodalmi jellegzetességek, teológiai gondolatok.
Pál a levél bevezetésében bejelenti, hogy témája: »az evangélium« (1,16), amelyet nem szégyell. Ennek kifejtése során különféle hagyományokat használ fel. Ilyen volt a pogányok közti missziói prédikáció (pl. 1,18-32). Felhasználja a katechézist (6,3-8), találunk levelében hitvallást (10,9), doxológiát (11,33-36), himnikus szárnyalású részeket (8,31-39), írásmagyarázatot (10,18-21), intelmeket (12,3-21).
Rátérve tanítására: bűntana radikális. Pogányok és zsidók egyaránt bűnösök, az előbbiek nem ismerik fel alkotásaikból az Alkotót (1,18-32), az utóbbiak nem engedelmeskednek a Törvényadónak (2,17-29). A bűn, az óember, a romlandóság, a halál, az ítélet realitásait Pál megrendítő módon írja le. A bűnnél azonban erősebb a kegyelem. Ez a kegyelem Isten szuverén döntése, mellyel a bűnösnek Krisztus érdeméért megbocsát és a bűnöst igaznak nyilvánítja (»megigazítja« 3,21-26). Ezt az ember hit által nyerheti el, a hit bizalom és ráhagyatkozás Isten kegyelmére, aminek őspéldája a hívő Ábrahám (4,1-25). A megigazulás egyben megbékélés Istennel (5,1-11). Krisztusról adott tanításából (krisztológia) kiemelhető: halála értünk történt, amikor még nem ismertük őt (5,8), vére megtisztít és megment az ítélettől (5,9), engedelmessége nagyobb horderejű az egész emberiségre, mint Ádám engedetlensége volt (5,12-21), a keresztség által eggyé leszünk halálával és feltámadásával, részeseivé válunk életének (6,3-11). Isten szabad kegyelme, amivel hit által megigazít, és Izráel kiválasztása nincsenek ellentétben. Hiszen a kiválasztás nem köti meg Istent, szabad arra, hogy azon belül vagy kívül hívja el igéjével azokat, akik azt hittel elfogadják. A kiválasztás nem tesz gőgössé, ellenkezőleg: hálás alázatot ad (9-11. fej.). A keresztyén élet a megigazulás, megbékélés, Lélek általi vezettetés (8,2-16) útján ér el az élet hálaáldozatként Istennek ajánlásáig (12,1-2), illetve a szeretettörvény alkalmazásáig a gyülekezeti szolgálatban (12,3-13), a kívülvalókkal való érintkezésben (12,14-21), a hatóság iránti lojalitásban (13,1-7). A gyülekezeten belül tekintettel kell lenni egymás építésére és a másik gyengeségére (14,19; 15,1).
BJ
