Sémita
Sémita Faji vagy nyelvi hovatartozást kifejező szó (a mai köznyelvben szemita formájában ismertebb).
A kifejezés eredete Sém neve, aki Nóé legidősebb fia (1Móz 5,32), és apja iránti alázatos tette (1Móz 9,25kk) miatt különösen kedves Nóénak. Ő az őse a sémita fajnak, mint ahogy ősatyáknak számítanak testvérei, HÁM és JÁFET is.
Sém gyermekei Élám, Assur, Arpaksad, Lud és Arám - mindegyik szintén egy-egy ókori nép ősatyja; Izráel ezekkel tartotta a faji rokonságot ebben az időben. Arpaksad utóda Ábrahám, tehát a zsidó nép. A bibliai nemzetségtáblázatok azonban nem mindig felelnek meg az igazolható összefüggéseknek. Ugyanis pl. a sémiták családjában említett elámiták és lidek fajilag indogermánok, s csak nyelvük sémi nyelv.
A kánaáni sémi népfaj jellemző antropológiai sajátossága a kiugró, hajlott orr, vastag ajkak és lapos, hosszú homlok - így látjuk a korabeli ábrázolásokon is.
A múlt század óta inkább nyelvi meghatározássá vált ez a szó. Az ún. sémi nyelvekben megkülönböztetnek keleti és nyugati sémi nyelvcsoportot. A keleti ismertebb képviselői az asszír és babiloni nyelv, míg a nyugati csoport maga is többfelé oszlik: a nyugatin belül az ún. északi nyelvekhez tartozik a héber, arám, azonkívül a föníciai, míg a délihez az arab és etióp. A B-i korban még a szír, edómi, ammóni, móábi nyelv is ide tartozott.
A sémi nyelv jellemző sajátosságai között megemlítendő a három mássalhangzóból (gyökmássalhangzóból) álló szótövek általános volta, az igeragozás és szóképzés sajátos módja, továbbá a főnévragozás meglehetősen ritkán előforduló, suffixumok útján történő volta (mint pl. a magyarban is).
HP
