Sorsvetés
Sorsvetés H. górál, púr, kászam, g. kleros, lagkhano.
A sorsvetés az ókori K-i embereknél nem a választás megkönnyítését jelentette, hogy a véletlenre bízza a döntést, hanem az motiválta, hogy a sorsot, az élet menetét egy felsőbb, isteni hatalom irányítja, amelyet sorsvetés útján meg lehet ismerni. Ez tehát az istenek akaratának megtudakolását, a jövő - jelenre kiható eseményeinek kifürkészését jelentette. Ezáltal vélték megtudni egy nép, egy egyén sorsát, hadi vagy kereskedelmi vállalkozás szerencsés, ill. balszerencsés kimenetelét. Ennek az ismeretnek a birtokában hozták meg aztán döntéseiket. Az ÓSZ több helyen is említi a sorsvetést, amikor azt »pogányok« gyakorolják (Eszt 3,7; 9,24; Jón 1,7), és említést tesz pogány jósokról is (Józs 13,22; 1Sám 6,2; Ézs 44,25). A sorsvetésnek többféle módja ismert, az Ez 21,26 szerint Babilónia királya a nyilakat rázza, ill. a májból olvassa ki a sorsot. De ismert módszer volt az is, hogy különböző alakú és színű kis köveket vagy pálcikákat egy edényben, ill. egy felsőruha redőjében összeráztak, majd kivetettek. Erre utal a Péld 16,33 és a Hós 4,12 is. Izráelben elfogadott módja volt a sorsvetésnek az ÚRIM és a TUMMIM által hozott döntés. A kultuszban ott jutott ennek nagy szerep, amikor az engesztelési ÜNNEPen a főpap a két kecskebak közül az egyiket az Úrnak, a másikat Azázélnak sorsolta ki (3Móz 16,7-10). A papi szolgálat beosztását (1Krón 24,5), ill. a kapuőröket (1Krón 26,13kk) szintén sorsolás útján jelölték ki. Az ÚSZ korában is még sorsvetéssel jelölték ki a papok közül a szolgálattevőket. Így került sor Zakariásra, hogy a templomban bemutassa a füstölőáldozatot (Lk 1,9).
Nemcsak a kultuszi élet területén alkalmazták a sorsvetést, hanem igénybe vették az igazság kiderítése céljából is (Józs 7,16kk; 1Sám 14,42). Peres ügy eldöntésénél is alkalmazhatták, és ezzel lezárhatták a viszálykodásra okot adó esetet (Péld 18,18).
Sorsvetéssel választották ki az embereket azokba a pozíciókba, amely a nép vezetése szempontjából jelentős volt (Saul királlyá választása 1Sám 10,20k, Mátyás apostollá választása ApCsel 1,26). Az viszont nem ismert, hogy Pünkösd után az ősgyülekezetben éltek volna vele. Ennek az lehet a magyarázata, hogy a Szentlélek kitöltetése után Isten akaratát már nem ilyen »kezdetleges« módszerrel kellett megismerni, hanem a Szentlélek vezette őket döntéseikben.
Szokásban volt az is Izráelben, hogy a nehezen eldönthető kérdéseknél - indítsanak-e háborút vagy sem (4Móz 27,21; Bír 20,9; 1Sám 28,6; 30,7k), kinek mi jusson a hadizsákmányból (Náh 3,10), kinek mi jusson az elhunyt ruhájából (Zsolt 22,19; Mt 27,35; Jn 19,24) - szintén a sorsvetést alkalmazták. Az igazságos megosztás miatt vetnek sorsot, hogy ki a soros az áldozathoz szükséges tűzifa behordásában (Neh 10,35), ill. a visszatelepült zsidók közül kinek muszáj az újjáépített Jeruzsálembe beköltözni (Neh 11,1).
Az ÓSZ-i sorsvetés a legfontosabb szerepet a honfoglalás kezdetén játszotta, amikor az ország területét osztották szét a törzsek között (4Móz 26,55; 33,54; 34,13; Józs 13,6; 18,8-10), ill. sorsvetés útján kaptak városokat a léviták (Józs 21,4kk) és Áron fiai is (Józs 21,9kk). Az, hogy a törzsek sorsolás útján jutottak földjükhöz, azt jelentette, hogy ez nem az ő érdemükön és teljesítményükön múlott, hanem Istentől kapták birtokul, osztályrészül.
SzL
