Világ
Világ G. kosmos. Ez etimológiailag magában foglalja a rend, rendezettség, szépség fogalmát is (a női díszre, ékességekre vonatkozik 1Pt 3,3). A h. többféle módon adja vissza a fogalmat: »ég és föld« (1Móz 1,1), »minden«, »a minden(ség)« (Zsolt 8,7; Préd 3,1; Ézs 44,24; Jer 10,16; 51,19). Állhat ebben az értelemben »föld«, »a föld« ('erec), vagy »kerekség« (tébél) (Zsolt 24,1; 33,8; 98,7; Ézs 26,9; JSir 4,12; Náh 1,5).
Amint látható, az ÓSZ fő tanítása a világról, hogy az Isten teremtése, mint ilyen, jó (1Móz 1,10.18.25.31); Isten, mint teremtő abszolút Ura. Isten fenn is tartja az általa teremtett világot (ld. GONDVISELÉS 2), beleértve az embert és az állatokat. A világ teremtése Deutero-Ézsaiás monoteista érvelésének az alapja ( VALLÁSTÖRTÉNET 5), ez biztosít Istennek olyan hatalmat, hogy nem köteles elszámolni cselekvésének okáról (Jób 38kk), de igyekszik teremtményeit életben tartani (Jón 4; Zsolt 103,19; 104; 145,9). Isten nagyobb a világnál, előbb volt annál (Zsolt 90,2). Kifejtetlenül az ÓSZ-ben is megvan az a gondolat, hogy a világnak kezdete (1Móz 1,1) és vége van (Ézs 24,17-23).
Az ÚSZ-ben is Isten teremtő munkájának eredménye (ApCsel 17,24), a világmindenség, amit körülírással fejez ki »ég, föld, tenger és minden, ami bennük van« (ApCsel 4,24; 14,15; Jel 10,6); a »minden« (Jn 1,3). A világ teremtettségével kapcsolatos új kijelentése Krisztus részvétele a világ teremtésében (Jn 1,10; 1Kor 8,6; Kol 1,16k; Zsid 1,2). Ez összefüggésben van egyrészt a Krisztus istenségével (Jn1,1kk), másrészt azzal, hogy Isten megváltásra teremtette a világot (Ef 1,9k). Ha ez így van, akkor minden, Krisztus, a szolgálattévők, sőt az egész világ is a gyülekezeté (1Kor 3,22).
Amit az ÓSZ is kifejezésre juttat, azt az ÚSZ nyilván kifejti: a világnak időben behatárolt léte van; volt kezdete és lesz vége. A világ kezdete a teremtés. »A világ kezdete óta« (Mt 24,21) a párhuzamos helyen »a teremtés (= teremtett világ) kezdete óta« (Mk 13,19) legvilágosabb Pálnál »a világ teremtésétől fogva« (Róm 1,20).
A világ tehát a teremtéssel kezdődött el. Jézus dicsősége az Atyánál már a világ kezdete előtt megvolt (Jn 17,5.24). Isten pontos terve is megvolt (Ef 1,4), aminek végrehajtására Krisztust jelölte ki, már akkor (1Pt 1,20). A világ kezdete óta van elkészítve az ország az üdvözülőknek (Mt 25,34), ill. azóta vannak beírva az élet könyvébe (Jel 13,8; 17,8; ld. még Lk 11,50; Zsid 4,3; 9,25).
A világnak vége is lesz (1Kor 7,31; 1Jn 2,17). Ég és föld megégnek, helyettük új ég és föld jön (2Pt 3,10- 13). Innen érthető a többször használt »ez« a világ kifejezés. A jelenlegi világot kimondatlanul is szembeállítja az eljövendővel. Ugyanez magyarázza, hogy többször AIÓN áll a kosmos helyett. A jelenlegi (világ)korszak után jön egy másik (1Kor 1,20; 2,6; 3,19; 5,10; Ef 2,2). Ezen az alapon kezd kialakulni a világnak egy újabb jelentésárnyalata: Istentől különböző, vele szembenálló egység. »Ennek« a világnak a fejedelme ítélet alatt áll (Jn 12,31; 14,30; 16,11). Jézus »ebbe« a világba jött (Jn 9,39; 16,28; 18,37; ld. még Jn 8,23; 12,25; 13,1; 18,36; 1Jn 4,17). Innen érthető, hogy bár Isten a világ teremtője és ura, az ÚSZ nem nevezi a világ Istenének. Ha ezt a gondolatot akarja kifejezni, kerülő úton teszi: »az aiónok királya« (1Tim 1,17), ami több, mint a jelenlegi világkorszak királya; »menny és föld ura« (Mt 11,25; Lk 10,21), ami visszautal az ÓSZ-i kifejezésmódra. Ugyanígy ApCsel 17,24.
Ha ennek a világnak a fejedelme istenellenes hatalom, akkor Isten uralma csorbát szenved a világ fölött. Ezt a meggondolást fűzi tovább a Jel: eszerint Krisztus a végidőben veszi át a világ fölötti uralmat (11,15).
Az előfordulási helyek egy részében a világ azonos a lakott földdel, az emberi történelem színhelyével. Az ördög a világ minden országát mutatja meg Jézusnak (Mt 4,8; vö. Lk 4,5; ahol az oikoumene áll a kosmos helyén). Így értendő »az egész világot megnyerni« kifejezésben (Mt 16,26 par). A »világ pogányai« = a lakott földön élő pogányok (Lk 12,30), a párhuzamos helyen csak »a pogányok« áll (Mt 6,32). Ilyen értelemben az egész világba küldi Jézus a tanítványait (Mk 16,15; vö. Mt 28,19 és ApCsel 1,8). Tudja, hogy az egész világon hirdetni fogják az ev-ot (Mt 26,13). Ilyen értelemben örököse a világnak Ábrahám (Róm 4,13). Így van híre az egész világon a római gyülekezetnek (1,8).
A világ, mint lakott föld, nem azonos Isten egész világával. Ezért Jézus Krisztus, a logosz, a világosság, Isten fia »bejött«, »eljött« a világba (Jn 1,9; 3,19; 9,39; 11,27; 12,46; 16,28; 18,37; 1Tim 1,15; Zsid 10,5). Világos, hogy az emberiségre gondol Pál, amikor arról beszél, hogy a bűn bejött a világba, nyilvánvaló ez a folytatásból (Róm 5,12kk). Jézus a világban volt, de elment Atyjához, itt maradtak viszont a tanítványai (Jn 17,11; vö. 1Kor 5,10; 2Kor 1,12; 1Jn 4,3; Jn 13,1). Az egész emberiségre vonatkozik Isten szeretete (Jn 3,16).
Ebben a világban kell a tanítványoknak világossággá lenni (Mt 5,44), itt vettetik az ige magja (Mt 13,38). A világnak lesz látványossággá az apostol (1Kor 4,9), sőt szemetjévé (4,13). Az emberiség megváltatlan része az istenellenes világhoz tartozik, ők azok, akik nem méltók a tanúságtévőkre (Zsid 11,38).
Ezen a ponton tovább szűkül a világ jelentése. A bűnössé vált emberiségnek (Róm 5,12) az a része, amely (még) nem fogadta el az evangéliumot. Isten a megbékélést ugyanis felajánlotta a világnak (2Kor 5,19), ami nem jelenti azt, hogy mindenki el is fogadta (vö. Róm 11,15). A világ ezért ítélet alatt van (1Kor 11,32), az ítélkezésben majd a szentek is részt vesznek (1Kor 6,2). Ezért van ellentét az Isten és a világ bölcsessége (1Kor 1,20k.27; 2,6kk.14; 3,19), az Isten szerinti és a világ szerinti szomorúság között (2Kor 7,10). Ebben az értelemben a világ az istenellenes oldal, az Istennel szembenállás jelképe. Ebben a leszűkítésben igaz, hogy a gyülekezetnek nem szabad a világot szeretnie (1Jn 2,15-17), a világgal való barátság ellenségeskedés az Istennel (Jak 4,4). A kegyesség jellemzője »tisztán megőrizni az embernek önmagát a világtól« (Jak 1,27), nem szabad a világhoz igazodni (Róm 12,2), a világ javaival úgy kell élnünk, mintha nem élnénk vele, mert a világ arculata elmúlik (1Kor 7,31).
Látható, az ÚSZ-ben a világ szó értelmezésének több vonatkozása fordul elő együtt, de ezek egymásból következnek, és a szövegből mindig világos, melyik a domináns értelmezés. Egy szerző is alkalmazza néhány soron belül a különböző értelmezéseket. Ez megóv attól, hogy valamelyiket egyoldalúan középpontba állítsuk. Végig érvényben marad Istennek a világra vonatkozó megváltó szeretete (Jn 3,16; 1Tim 1,15). Amennyiben a világ megváltatlan, gyűlöli a megváltottakat, akiknek azonban nem kivonulniuk kell, hanem tisztának maradni. Megváltottságukban nem részei a megváltatlan világnak, de küldetésük van hozzá (Jn 17,14-18). »A világ számára megfeszíttetni«: belsőleg elszakadni a megváltatlan gondolkozástól (Gal 6,14).
CP
