Csopey Antal,

Teljes szövegű keresés

Csopey Antal,
theologiai doktor, gör. kath. kanonok, szent Mihály arkangyalról nevezett körtvélyesi cz. apát, püspöki helynök és szentszéki tanácsos, szül. 1816-ban Száldoboson Máramarosmegyében, hol atyja lelkész volt; a gymnasiumot M.-Szigeten végezte, a bölcseletet Pesten hallgatta; theologiai tanulmányait Nagyszombatban kezdte s Ungvárt végezte. 1839-ben pappá szenteltetett és Bocskón lett segédlelkész, hol másfél évet töltött. Ekkor Pestre jött és doktori oklevéllel tért vissza megyéjébe, hol a papnövendékek lelkészévé nevezték ki. Ezen hivatalával összekapcsolva a hazai jogot, 1845-ben az erkölcstant és pásztorkodástant tanította a papnevelőben. 1855-ben ungvári kanonok lett és a kormány által a megye népoktatási tanintézeteinek kir. főfelügyelőjévé neveztetett ki. A munkácsi g. kath. püspönek, Popovits Vazulnak 1864. okt. 19. történt halálával a püspökség ideiglenes kormányzatával bízatott meg. Meghalt 1877. szept. 10. Ungvárt.
Irodalmi téren a magyar óhitűek számára lefordította görög eredetiből a szertartásukat, mely fordításnak nyilvános használatában vannak Szatmár, Szabolcsm. és a Hajdu városokban, úgy hogy ma már anyanyelvükön ájtatoskodnak a magyar óhitüek. Tőle birja a papnevelőintézet tanuló papsága a felsőbb neveléstan kézikönyvét és egy külön műben a szertartások magyarázatát.
Vasárnapi Ujság 1864. 44. sz. 1877. 37. sz. arczk. és gyászjelentés.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem