dal
dal: az irodalmi és népi → líra fő műfaja, mely általános érzelmet, hangulatot viszonylag egyszerű, közvetlen módon, az elbeszélés, leírás és elmélkedés mellőzésével fejez ki, terjedelme kicsiny, formája tetszetős és rendszerint énekelhető. A hivatásos (művészi vagy mű-) zene megfelelő műfajának nem feltétlenül van szövege, az irodalmi versnek viszont nem mindig van dallama, a népi lírában a kettő nem vált el egymástól. Eredet és főként funkció szempontjából a 18. sz.-ban megindult népköltészeti gyűjtések óta megkülönböztetik a → műdalt és a → népdalt; a kettő századok óta kölcsönösen hat egymásra, s nagyon sok a köztes, átmeneti forma is. A dal szó hangutánzó eredetű, a népnyelvben inkább dall (dallás, dallos, dallároz, dallikóz stb.) vagy dana (danaj, danol, danolász, danolgat, danikál stb.) alakban ismert, a nóta szó azonban mindjobban kiszorítja, az utóbbit főként az újabb → magyar nóta értelemben használják. A régies, epikus, szertartásos ének szó általában nem helyettesítheti. A szakirodalom a lírai alműfajok nagyobb részét olyan szóösszetétellel fejezi ki, melynek utótagja a dal, főként az érzelmi (→ átokdal, → búcsúdal, → szerelmi dal), mulattató (→ bordal, → tréfás dal), alkalmi (→ bölcsődal, → munkadal), történeti-társadalmi-politikai (→ amerikás dal, → Garibaldi-dalok, → kortesdal, → Kossuth-dalok, → negyvennyolcas dalok, panaszdal stb.) és életformához, foglalkozáshoz köthető csoportjai (→ árusdal, → bányászdal, → béresdal, → iparosdal, → katonadal, → kubikosdal, → munkásdal, → pásztordal, → summásdal, → szolgadal stb.). E csoportok egy részénél utótagként a nóta szót is használhatják (pl. katonanóta, pásztornóta stb.). Míg az ének szó az epikus-szertartásos jelleg emlékeit őrzi, a nóta a hivatásos művészetek erősödő hatására utal, maga a dal szó megőrizte a fejlettebb személyi-egyéni-kötött líra előtti formák emlékét: a közösségi-alkalmi-kevésbé kötött formájú, rövid alkotásokét, így pl. több helyen a → gyermekdal neve dana, sőt a sajátos énekhangot adó, káráló kotló is danol. Ugyanezt az elnevezést alkalmazták az újkori → rímes, versszakokra tagolt, viszonylag kései lírai formákra is; legújabb származéka a tömegdal. – Irod. Erdélyi János: Népdalok és mondák (II., Pest, 1847); Imre Sándor: Összegyűjtött irodalmi tanulmányai (I., Bp., 1897); Bartók Béla: A magyar népdal (Bp., 1924); Katona Imre: A magyar népi líra tartalmi-tematikai tagolódása (Ethn., 1970); Ortutay Gyula–Katona Imre: Magyar népdalok (I–II., Bp., 1970).
Katona Imre
