dió (lat. Juglans regia)
dió (lat. Juglans regia): 1. Mo.-on őshonos csonthéjas gyümölcs. A magyarság még a honfoglalás előtt ismerkedett meg vele. 1920 előtt Mo. diótermésének nagy részét a DNy-erdélyi folyóvölgyek gyümölcsöskertként használt kiterjedt dióerdei és ligetei adták. Hasonló folyó menti diósok húzódnak meg a Felső-Tisza vidékén Vásárosnamény és Tiszabecs között. A dió a házikertek igen kedvelt gyümölcsfája. A DNy-Dunántúl telepített diósai az ország legnagyobb diótermő tája. – Irod. Szilády Zoltán: A Maros melléki diósvölgyek (Botanikai Közl., 1934.) – 2. A dió szerepe a magyar → népi hitvilágban csekély, annak ellenére, hogy Európa-szerte régi termékenységi szimbólumként és egyúttal → termékenységvarázslásra alkalmas szerként tartják számon. A magyar nyelvterületen szórványos szerepet kapott mint rontáselhárító szer, ill. gyógyszer; általánosabban elterjedtek viszont – főleg a nyelvterület É-i és D-i részén – a dióval kapcsolatos betegség, ill. haláljósló eljárások: aki → karácsonykor (ritkábban → szilveszterkor, → újévkor) rossz diót tör fel, a hit szerint beteg lesz vagy meghal a következő évben; vagy a dióhéjba öntött víz kiapadásának mértékéből jósoltak. Az Európa több helyén, különböző magyarázatokkal előforduló, karácsony esti (szilveszteri) „diódobás” (a szoba négy sarkába vagy a mennyezetre; ugyanezt → hüvelyesekkel is végezték) a magyar nyelvterület több pontján ismert volt. Szórványos diófogyasztási, ill. -törési tilalom is előfordul (főleg karácsonyra és szilveszterre vonatkozóan). Rítusénekekben, lírai dalokban gyakran szerepel a dió erotikus szimbólumként.
Kósa László–Pócs Éva
